(function(i,s,o,g,r,a,m){i['GoogleAnalyticsObject']=r;i[r]=i[r]||function(){ (i[r].q=i[r].q||[]).push(arguments)},i[r].l=1*new Date();a=s.createElement(o), m=s.getElementsByTagName(o)[0];a.async=1;a.data-privacy-src=g;m.parentNode.insertBefore(a,m) })(window,document,'script','https://www.google-analytics.com/analytics.js','ga'); ga('create', 'UA-101886594-1', 'auto'); ga('send', 'pageview');

A csokoládé története

A csokoládé története

A csokoládé fő alapanyaga a trópusi erdőkben termő kakaóbab. Ebből készítenek port, amit aztán felhasználnak a csokoládé gyártásához.

Kakaóbab a fán

A Dél-Amerikában őshonos kakaóbabot először a maják, később az őket leigázó aztékok használták vallási szertartásaikhoz, feltehetően ezért lett később a kakaófa növénytani latin neve Theobroma cacao (a görög eredetű név jelentése: „istenek eledele”). Az ovális, amerikaifoci-labda formájára emlékeztető termésben harminc-hatvan kakaóbab található. A gyümölcsöt hajdanán a napon szárították ki, majd a magokat megpörkölték, lefejtették és összetörték. Mivel a kakaónak magas a zsírtartalma, emiatt a por masszává állt össze. Ezt a masszát vízzel habosra rázták, és megitták. Ez volt az első kakaós ital, eredeti nevén xocolātl, ami keserű vizet jelent.

Az első kakaó meglehetősen keserű lehetett, hiszen az aztékok csak később kezdték el ízesíteni ánizzsal, vaníliával vagy fahéjjal. Idővel felfedezték azt is, hogy erjesztéssel finomabb ízvilágot tudnak elérni.

A maják viszont már jóval az aztékok előtt rájöttek erre a trükkre, hieroglifákból tudható, hogy ők is használtak ízesítőket: vaníliát, chilit és olykor mézet is. Annyira értékes volt a kakaóbabszem, hogy még fizetőeszközként is szolgált. Például egy darab avokádó három kakaóbabot ért, egy nyúlért elkértek akár nyolc kakaóbabot is, sőt még az adót is kakaóban fizették. Állítólag Kolumbusz Kristóf is egy maja kereskedő bárkáján találkozott először a kakaóbabbal mint fizetési eszközzel, amelyet ekkoriban pénzmandulának is neveztek.

Kakaóbab a fán

Az aztékok ősi legendája szerint az istenek eledelét, a kakaót és a kukoricalisztet a Tollas Kígyóistentől, Quetzalcoatltől kapták, aki ugyan elhagyta őket, de a legenda szerint megígérte, hogy egyszer visszatér és átveszi az uralmat a birodalom felett. Amikor az 1500-as évek elején egy spanyol hódító, Hernán Cortés megérkezett az aztékok földjére, az akkori uralkodó, Moctezuma aranykehelyben kínálta meg Cortést az istenek italával, mivel azt gondolták, ő a visszatérő Tollas Kígyóisten.

Az aztékok észrevették, hogy a xocolātl élénkítő hatással van a testre és a szellemre, fokozza a koncentrációképességet, így a katonák állóképességét is. Moctezuma állítólag ötvencsészényi csokoládét is megivott egy nap, hogy növelje teljesítőképességét. Cortés is felfedezte a kakaóban rejlő értékeket, sőt az üzleti lehetőséget is, ezért az ültetvények jelentős részét lefoglalta. Hazatérvén Spanyolországba elkezdte terjeszteni a keserű italt, amely eleinte nem nyerte el a spanyolok tetszését.

A csokoládé Franciaországba 1615-ben érkezett III. Fülöp spanyol király leánya, Ausztriai Anna hozományával.

Pályafutását gyógyszerként kezdte, patikusok készítették el és frissítő, erősítő szerként ajánlották. Reggeli és társasági italként XIV. Lajos udvarában talált igazi otthonra. XV. Lajos kedvesei, Madam de Pompadour és Madame du Barry a csokoládé vágyfokozó hatásának különleges szerepet tulajdonítottak. Az utóbbi csokoládéját ámbrával (cethalból nyert viasszal) ízesítette. A hódításairól híres Casanova a forró csokoládét a szerelem elixírjének nevezte, és többre tartotta a pezsgőnél.

A csokoládé az etikett, a jó modor és a luxus szimbólumává vált. Hódoltak neki koronás fők, írók, költők, filozófusok. Még a hadvezérek is, mint például Napóleon. Tudományos és irodalmi művek divatos témája, találkozni vele Mozart operáiban. Linné botanikus rendszerében a „cacao theobroma” (istenek eledele) elnevezést kapta.

A csokoládét a 18. század végéig italként fogyasztották, vízzel, tejjel, ritkábban borral hígítva, tojással dúsítva. A csokoládégyártást a gyógyszerészektől átvették az erre specializálódott, főleg olasz származású csokoládékészítők. Az első csokoládégyárat a bristoli Fry cég alapította 1728-ban. Bonbont Plessis Praslin francia herceg szakács-cukrásza kreált először a 17. században a regensburgi birodalmi gyűlés résztvevőinek. Cukrozott mandulát mártott csokoládéba, és gazdája után pralinénak nevezte el.

Kakaóbab a fán

A szilárd étcsokoládé a 19. század találmánya. Formája kezdetben hengeres volt, ezért az ördög szarvának is nevezték. Gyártásának egy holland vegyész, Conraad Van Houten adott lendületet 1828-ban a kakaópor és a kakaóbabból sajtolt kakaóvaj előállításával.

A kakaómassza, kakaóvaj, cukor, fűszerek és ízesítők összedolgozásán alapuló gyári technológia a gőzgépek munkába állításával teljesedett ki, melyet a svájciak fejlesztettek tovább: 1875-ben Henri Nestlé és Daniel Peter összeházasította a csokoládét a tejporral: megszületett a tejcsokoládé. Négy évvel később Rodolphe Lindt bevezette a konsírozás műveletét, a csokoládé krémessé vált. Elkezdődött a csokoládé demokratizálódása, a polgárság szélesebb rétege is hozzájuthatott.

Szeretettel,
Barta Éva
www.lyan.hu

Hagyj üzenetet

négy + egy =