Az ’56-os forradalom egyik legfontosabb nemzeti ünnepünk, de csak 1989 óta ünnepelhetjük. Sokáig ellenforradalomnak bélyegezték és elítélték, még tovább hallgattak róla, majd a rendszerváltással nemzeti ünneppé vált. Hosszú ideig tartott a tényeket és részleteket tisztázni, az áldozatok emlékét rehabilitálni. Talán még ma sem sikerült.

Budapesten zajlott, így nem volt olyan kiterjedt és hosszú, mint az 1848-as forradalom. Jelentősége azonban legalább ugyanakkora, hiszen a magyarok másodszor futamítottak meg egy elnyomó hatalmat, kirobbant a népharag és néhány hét alatt elsöpörte a zsarnokságot.
A békés tüntetésnek induló tiltakozásba belezúduló, brutális sortűz csak felkorbácsolta a magyarok haragját, Budapest fegyvert ragadott, az ország teljes lakossága felsorakozott az ellenállók mögé, mindenki a maga módján (személyesen odautazva és harcolva, ápolói feladatokat vállalva, élelmiszert küldve) segítve a forradalmat.

A porig rombolt főváros minden sarkán állt egy hős, egészen fiatalok és idősek, férfiak, nők együtt, akik az életüket is készen voltak odaadni a szabadságért. Sokan oda is adták és még legalább ugyanannyian estek áldozatul a későbbi megtorlásoknak és néhány kivétellel legtöbbjüknek a nevét sem tudjuk. A forradalom leverését követő terror és megfélemlítés nem engedte, hogy az utókor megismerje a forradalom hőseit.
Ezért október 23-án gondoljunk a névtelen hősökre is! Mert akkor egy nép eggyé vált, megelégelte a félelmet és elnyomást, elűzte a zsarnokokat, majd később kegyetlenül megfizetett érte.

Mégis, a forradalom későbbi brutális leverése és az azt követő megtorlás után egy élhetőbb, békésebb világ köszöntött Magyarországra.
Nagyon sok vér hullott akkor egy szebb világért, adózzunk évente egyszer tisztelettel a híres és az ismeretlen hősöknek egyaránt!

Farkas Bernadett

Október 23.