Egy új trópusi vírus terjed Németországban. Mégsem készül semmiféle felvilágosítás ellene. Amikor 2018. június végén az első nagyobb számú betegség felütötte a fejét, még senki sem sejtette milyen szomorú eredménnyel fog az év vége zárulni. Majd, az egész Európában 2040 nagyon beteg ember és 200 haláleset íródik 2018 év végéig az úgynevezett nyugati Nilus-vírus nevéhez.
 
A kórokozó ugyan már a ’60-as évektől ismert Németországban, de még soha nem okozott ilyen nagy epidémiát (járványt), mint az elmúlt évben. A szakemberek szerint ez a vírus 1937-ben, a Nílus nyugati részén, Ugandában lett először regisztrálva. Ma már az egész kontinensen megtalálható. Németországot 2-3 éve érte el. A fertőzést először egy emberen, 12 madáron és két lovon fedezték fel. A madarak az igazi hordozói ennek a vírusnak. A vírus terjesztői a bogarak, de főleg a szúnyogok. Ha egy szúnyog egy megbetegedett madarat megcsíp, akkor a következő csípés alatt megfertőzhet minden élőlényt. Megbetegedni ebben a betegségben csak a lovak és az emberek fognak.
 
Ezért folytat a kutatók nagyrésze, állandó vizsgálatot a valós veszély felmérése érdekében.
Több kérdés is felmerült:
  • A megbetegedett emberek többsége miért az európai országokban, főleg Dél-, és Délkelet- Európában és Ausztriában vannak?
  • Összefügg az időjárással vagy a tömeges népvándorlással?
Ember esetében a fertőzés 2-14 napon belül észrevehető. De az is előfordulhat, hogy a fertőzés után három hétig tünetmentes az ember.
 
A tünetek
A megbetegedett emberek az influenzához hasonló tüneteket produkálnak. Magas láz, fejfájás, végtagok fájdalma, általános gyengeség, nyaki fájdalmak, tudat kiesés. Gyakran az orvosok részére „ismeretlen” bőrkiütések lépnek fel?!
 
 
Gyakori, hogy a megbetegedettek agyi- vagy agyhártyagyulladást kapnak. Ez maradandó károkat hagy maga után és kb. 10%-ban halállal végződik. Különösen a gyermekeknél, időseknél, és akiknek gyenge az immunrendszerük.
 
Védőoltás csak a lovak számára van, az ember esetében még folynak a kutatások. Az, hogy hogyan fog ebben az éveben alakulni a vírus esete, az még nyitott.
 
Egy másik történet szerint a tetűvel és más atkákkal való fertőzések ugrásszerű megnövekedése is okozhatja a vírus terjedését. Elég, ha valaki egy tömegközlekedési eszközön, vonaton, taxiban ül és már egy tetű fertőzéssel gazdagabb lett. Még sohasem volt a világháború után ennyi beteg ember, ebben a fertőzésben, mint manapság.
 
Ezért javaslom, minden ember ügyeljen a saját higiéniájára, lehetőleg ne üljünk le, ne dőljünk hátra a tömegközlekedési eszközökön, a kabátot ne akasszuk fel ugyanarra az akasztóra, ahol már más kabát is van, ez vonatkozik a fejfedökre is.
 
Persze ez csak esetleges megelőzés, kivédeni ezeket a fertőzéseket majdnem lehetetlen.
 
Több tudatosságot!
 
Busch-Turcsányi Sipos Éva
Természettudományok docense