Finnországban az egyik legnagyobb bóknak számít, ha azt mondják: Van benned sisu.” A finn nyelvben 500 éve jelen van a kifejezés és akárcsak a dán „hygge” szót, nem lehet pontosan lefordítani.

Magyarul talán a ”kurázsi” áll hozzá a legközelebb, akiben van sisu, abban van kurázsi. A sisu egyetemes jellemvonás. Lehet, hogy a finnek nevezték el, de mindenki számára egyformán hozzáférhető. Megmutatkozik, amikor nem adjuk fel a futóversenyt vagy amikor hosszú hónapokon át küzdünk, hogy rendbe hozzuk a házasságunkat. De a sisu segíthet akkor is, ha traumát vagy gyászt kell feldolgoznunk. A sisu nem az a fajta állóképesség, amelynek köszönhetően valaki képes felszaladni a hegyre, hanem állhatatosság, amellyel egyik lábunkat a másik elé tesszük.

Ott kezdődik, ahol a már ismert erőforrásaink kimerültek.

A sisu a cselekvésközpontú gondolkodást is jelent, akkor lép életbe, mikor az ember a képességeit látszólag meghaladó nehézséggel száll szembe.  A bennünk rejlő sisu fejeződik ki akkor is, mikor vállaljuk a gyengeségeinket vagy merünk segítséget kérni és akkor is, amikor át tudunk lépni az észlelt korlátokon és meríteni tudunk az erőtartalékainkból.

A kitartás és állhatatosság, a szívósság mely része a sisunak, mély gyökeret eresztett a finn kultúrába is. A finnekről úgy tartják, nincs még egy ilyen nemzet, amelyik ennyire hatékonyan tudná kezelni a válságot. Nyers szókimondás, tisztesség és példamutatás jellemzi őket. Az egyenes, egyszerű és őszinte beszéd hívei. Akkor szólalnak meg, ha van mondanivalójuk, egyébként csendben maradnak. Nem finomkodnak, nem beszélnek mellé. (Számomra ennek élő megtestesítője Kimi Räikonnen autóversenyző.)

sisu-filozofiaja

Hasznosnak tartják a problémák megbeszélését, de a lehető leghatékonyabban igyekeznek túljutni rajta. A konfliktusrendezésben is világszerte élen járnak. Finnország aktív részese volt a béketárgyalásoknak olyan konfliktusos területeken, mint Észak-Írország, a Balkán vagy a Kaukázus. A tárgyalások során kiemelkedő fontosságú volt a finnek nyílt és őszinte kommunikációja.

Az ENSZ 2018-as listája Finnországot találta a világ legboldogabb országának. A kemény telekkel nem törődő, jeges vízben pancsoló finnek szerint a legjobb dolgok közé az országukban a természethez, a biztonsághoz, a gyermekgondozáshoz és az ingyenes egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésük tartozik. Sokan úgy vélik, mindezeket a jogokat a finnekben rejlő erő, a sisu tette lehetővé. Hogy ez lenne-e a boldogságuk titka is – nehéz megválaszolni. Talán nem is kell. A sisut azonban érdemes felfedezni magunkban, életünk bármely területén pozitívan hathat.

Akinek felkeltettem az érdeklődését, annak ajánlom Joanna Nylund: Sisu című könyvét.

Farkas Bernadett