Kutatási eredmények és technológiai fejlesztések ötvözésével zöld cellákat valósítanak meg a Smaragdfák ültetésével azokon a területeken, amelyek az aszálynak köszönhetően sivatagosodásnak indultak az elmúlt évtizedekben. Ezek a zöld cellák az adott térséget számos előnyhöz juttathatják, javítva az adott mikroklímát, a csapadék hasznosítását és a levegő minőségét, emellett gazdasági hasznot is termelnek az amúgy is hátrányosnak számító harmadik világban. Ezek az alapgondolatai a Szahara zöldítése programnak, amiben Prof.Dr.Steier József évek óta jelentős szerepet játszik. A sivatag zöldítése gyerekkori álma, ami mára valósággá válhat.  A program azonban nem csupán az afrikai térségben hoz rendkívüli eredményeket.

 

 

térkép

 

 

A Smaragdfa nemcsak nemzetközi, hanem hazai szinten is bizonyított, a kifejezetten magyarországi éghajlati viszonyokra adaptált növényből több helyen sikerült telepet létrehozni.

 

 

smaragdfa

 

 

Megközelítően 26 hasznos tulajdonsága van a fának. Ilyen többek között, hogy mézelő fa, a virága nagyon intenzív hatást gyakorol a méhekre, ráadásul a méhcsaládokat nem kell mozgatni, áttelepíteni, ami komoly gazdasági értékkel is bír. A fa levele állati takarmányozásra nagyon alkalmas, ezért az állattartók szempontjából is lényeges tulajdonsággal bír. Emellett a levél rész kiváló talajjavító, így a mezőgazdasági hasznosítása kiemelten ajánlott. A fa törzse nagyon jó minőségű, könnyű faanyagot biztosít, ami például a bútorgyártás szempontjából lehet lényeges. Világos színe és vízállósága ideálissá teszi épületasztalos-ipari felhasználásra is, valamint hordókészítés és hajóépítés során is alkalmazható. A fa kedvező tulajdonsága, hogy rendkívül gyorsan nő, ezáltal meglepően gyorsan eléri azt az állapotot, amikor már letermelhető.

 

 

smaragdfa család

 

 

Biomasszaként is kiválóan alkalmas, ezért az energetikai felhasználás terén jól hasznosítható, bioetanol, biogáz, magas fűtőértékű tüzelőanyag előállítására tökéletes.

 

 

smaragd fa rengeteg

 

 

Környezetvédő tulajdonságú, egy hektár ültetvény évente közel 40 t port, szennyeződést köt meg, erős gyökérzete megakadályozza a talajeróziót, továbbá enyhíti a hőmérsékleti ingadozásokat, és javítja a levegő áramlását és páratartalmát. Széndioxid megkötő képessége páratlan. Kiváló, ún. C4-es típusú fotoszintetikus növényként széndioxidból értéket, cellulózt és oxigént állít elő.

 

 

smargd virág

 

 

A virágát Németországban gyógyteaként is használják, tehát még egy olyan tulajdonsággal bír, ami miatt érdemes akár kisebb, akár nagyobb területen ültetni.

 

 

 

 

 

http://sunwo.eu/

 

 

Prof. Dr. Steier József

közgazdász, agrár szakmérnök

titkarsag@sunwo.eu

70/946-3954