Bevallom,  nehezen igazodtam az elején. Túlzásnak tartottam a karantént, de környezetem és orvos szomszédom tanácsára elfogadtam. Az unalomtól nem tartottam, mert nem szoktam unatkozni. Mindig található feladat egy háztartásban. Családom bevásárolt, a hűtő, a spejz feltöltve, tisztítószerek, fertőtlenítő van, maszk, gumikesztyű korlátozottan.

Csak hiányzott a „leugrom a közértbe” hangulata. Sikerült rájönnöm, hogy hiányzik mégis valami. Visszatért a teljes komfortérzés. Mehetek pótolni a hiányt.

Először lélekben hangolódtam a feladatra, mert éreztem a súlyát. Tudtam, hogy koncentráltan kell megtervezni, majd megszervezni az akciót. Majd kezdtem a fizikai ráhangolódást. Át kellett gondolnom a felsőruházatot, tudva, hogy kimosni kötelező. De melyiknek mindegy a  folyton fertőtlenítés, arra a helyzetre, ha ismét kiderül valaminek a hiánya és menni kell.

Átöltöztem! Kikészítettem a gumikesztyűt, maszkot, táskát, pénztárcát, szemüveget és az irataimat, hátha történik valami szokatlan. A közért kb. 2oo lépésre van oda-vissza, de mit lehet tudni. Következett a teljes beöltözés és a távozás. A gumikesztyű kissé akadályozott a zárak nyitás-csukásánál, a maszk felcsúszott a szememig, alig ismertem meg a szomszédomat, aki rám köszönt. Gondoltam a közértig megszokom a korlátozást.

Megtörtént a vásárlás, a hiányt és a „majdani” hiányt pótoltam. Megnyugtató volt, hogy vásárló társaim is maszkban, kesztyűben voltak. Továbbá, hogy nem voltunk sokan, így a követési távolságot sem volt nehéz betartani.  Kedvenc, kedves pénztárosomnál fizethettem, akitől muszáj volt megkérdeznem, hol a maszkja. Összes báját azonnal elvesztette és morccan csak annyit mondott „még csak az hiányzik!”.  Bevallom, beült az agyamba a kijelentés, hazáig nem hagyott nyugodni, de jöttek az újabb feladatok.

Hazaérkeztem. A zárak nyitódtak és csukódtak, a maszkom bepárásodva ült a helyén, minden köszönőt azonosítani tudtam. Az ajtómban megálltam és átgondoltam a hogyan tovább-ot.

Küszöbön kívül hagytam a szatyromat. Valami ösztönös védekezési mechanizmus lépett működésbe, minden logika nélkül.

az-en-karantenom

Először, még gumikesztyűben, kibújtam a kabátomból és a nadrágomból és fürdőszoba küszöbéről megcéloztam a nyitott mosógépet (felültöltős).

Ekkor levetettem a maszkot és a gumikesztyűt, gondosan eltüntetve szelektiv szemetesemben. Vissza a fürdőszobába, a TV-ben látott instrukciók alapján belekezdtem a kézfertőtlenítésbe és átöltöztem. Megkönnyebbültem, hogy kiengedhetek, nem kell tovább koncentrálnom, a feladatot teljesítettem.

Na most jött a trauma. Fertőzött táskám a küszöbön, benne a fertőzött „hiány-hiányok”, de valahogy ki kell pakolni. Leültem átgondolni és szerettem volna feladni, oldja meg valaki helyettem.  Kissé elfáradva, szétesve a koncentráltságtól, azt a konklúziót vontam le:

Valóban Mindenki maradjon otthon!!!!

Makó Anna