Minden ember életében meghatározóak azok az impulzusok, amik érik. Beszéljünk most a Természet eseteiről. Vegyük előre a Holdat, mint a ciklusok fő tudóját, s vegyük magunkat, nőket, mint azok szakértőjét. 

 

„ Oly kellemes egyszerre kutatni a természetet és magunkat, sem rajta, sem saját szellemünkön nem tenni erőszakot, hanem a kettőt lágy kölcsönhatásban egyensúlyba hozni egymással.” – írta Goethe.
A hold hét impulzusa hét jellemző minőséget is jelent, s ha ezekre figyelünk, nem ér váratlanul a zavarodottság, egy kisebb fáradékonyság vagy éppen a kitörő tett vágya. Használjuk, amink van!

 

Újhold

Körülbelül 28 napig tartó útján, a kis hold mindig csak az egyik oldalát mutatja felénk – pont úgy, mint amikor a gyermekünk a konyhából elcsent fánkot a háta mögé bújtatva dugdossa előlünk, s a szobán átsietve bugyután mosolyogva araszol a kert felé és mindig szemben tartja magát. A hold is pont ilyen kényszeresen dugdossa a másik oldalát előlünk. Amikor az útján pont a föld és a nap közé érkezik, az éjsötét árnyoldalát látjuk, azaz nem látjuk – ezt nevezik újholdnak, régen „holt holdnak” hítták. A naptárakban fekete koronggal jelzett időszak különösen hatásos a rossz szokások elhagyásának megkezdésére, a böjt alkalmára és a beteg fák gyógyulásáért történő metszésére. A föld lélegezni kezd. 
 

Növő hold

Pár órával az újhold után már láthatóvá válik egy vékony kis sarló, a növő hold első karéja, ami a félholdig hat napot számlál körülbelül. Ezt I. negyedének is nevezik, a teliholdig tartó vándor utat, körülbelül 13 nap múlva, pedig II. negyednek. Minden olyan, amit a szervezet épülésére be kell juttatni, meg kell tenni, kétszeresen hat ebben az időszakban. 

 

 

Telihold – holdtölte

A hold, mikor föld körüli útjának feléhez ér, a nappal szemben – onnan nézve épp a föld mögött – teli korongként ragyog fel. Világos körrel jelölik a naptárakban. Minden élő szervezetre nagy hatással van áldásos hatása, érzékenyebbeknél túlzott reakciót okozhat. A holdimpulzusok irányváltása sokkal erőteljesebben érzékelhető, amikor növekvőből a fogyóba fordul telihold után. 

 

Fogyó hold 

A hold lassan tovább halad az útján és az árnyoldala jobbról balra, körülbelül tizenhárom nap alatt folyamatosan elapasztja( III. és IV. negyed) a földről látható képét. Ilyenkor minden sokkal hatékonyabb kint és bent. A munkákat könnyebben és gyorsabban elvégezhetjük, mosni, takarítani, palántázni, rendet tenni játszi könnyedséggel és kevés szerrel is eredményes. 

 

 

Praktikus tanácsok

 

1., Teliholdkor a sebek erősebben véreznek, mint máskor, ami műtétek időzítésénél is fontos szempont lehet. Az ilyenkor gyűjtött és fogyasztott gyógynövények hatóereje sokkal erőteljesebb, de az ilyenkor metszett fák elpusztulhatnak – mert a hold elvonja az életerőiket. Gyermekáldás ilyenkor a legnagyobb.
 

 

2., A növő hold áldása alatt több gyermek születik. Műtétek utáni felépülésben azonban lassít a növő hold ereje, a fogyó holddal ellentétben, s mosni sem ilyenkor érdemes, mert több mosószerrel sem lesz olyan hatékony a művelet! 

Linka