A mányi gazda emléke és követői

Nagy István miniszter a példaképekről szólt

Csákvár (zsm) – Tisztes és ifjú gazdának, a gazdák és a gazdálkodás mellett elkötelezett nőknek nyújtottak át elismerő díjakat, hangulatos és stílusos ünnepség keretében. Az agrárminiszter a mezőgazdaságban dolgozó nők foglalkoztatásának emelkedését erősítette meg.

Hetedik esztendeje nyújtják át a néhai Bokodi Sándor mányi gazda emlékére alapított díjat, és a két éve „mellé” alapított Zichy Antónia díjat, egy ifjú és egy idős (mostantól tisztesnek nevezett) gazdának.

A Bokodi Díj alapítója Konrád Istvánné, óbaroki gazdálkodó, a Magyar Piac Szövetkezet (MPSZ) elnöke, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) tagja. Az ügyhöz csatlakozott az akkori Vidékfejlesztési Minisztérium vezetője, Fazekas Sándor miniszter. Első alkalommal ő maga nyújtotta át Mányon, az élete delén elhunyt Bokodi Sándor gazda szülő- és lakóhelyén, az idős és ifjú gazdának a teljesítményéért megítélt elismerést. Az első kitüntetett fiatal gazdálkodó ifjabb Bokodi Sándor volt. Azóta évente továbbra is csak egy-egy díjat adnak át, az ország területéről fogadott javaslatok figyelembe vételével.

20191116PEL0085

Ezúttal Csákváron, a Publó Rendezvényközpontban zajlott az esemény, ahová elfogadta a meghívást Nagy István agrárminiszter, valamint Petrin László, a Fejér Megyei Kormányhivatal főigazgatója és Bögyös Zsolt agrártámogatási főosztályvezető. Weidel Walter, az MNVH főtitkára társszervezőként üdvözölte a hagyománnyá emelkedett eseményt.

Néhai Bokodi Sándor a rendszerváltás előtti években úttörőként vágott bele a magángazdálkodásba, példát teremtett, számos társadalmi kötelezettsége bizonyította: képes másokért tenni. Az ünnepségen Ugron Zoltán mányi polgármester foglalta össze e jellegzetes, erős személyiség életútját, tulajdonságait. Külsőségekben őrizte a múlt értékeit, ám nyitott volt az újra, a fejlesztésekre, a régi és az új ötvözésére. Széles látókörű ember volt, átlagon felüli tudományos, történelmi és agrárszakmai ismeretekkel, mondta el.

Az idén az idős gazda – tisztes gazda – elismerést a hódmezővásárhelyi Kispál Ferenc családi gazdálkodó vette át a minisztertől és Konrád Istvánnétól. A fiatal gazdának megítélt Bokodi Díjat az ígéretes szakmai pályafutás kapujában álló törökszentmiklósi Csikós István kapta.

A Zichy Antónia Díjat idén Torda Márta jogász, az Agrárminisztérium Kárpát-medencei együttműködések főosztálya helyettes vezetője vette át a minisztertől és Batthyány-Schmidt Margittól, az MNU elnökétől.

Kispál Ferenc kilencgyermekes parasztcsalád legkisebb fiaként született. Az ismert történelmi időszak próbára tette a családot, s őt magát is. Kitartása, hite, ereje és szaktudása mindig tovább lendítette a nehézségeken, korát megelőzve ő is a rendszerváltás előtt alapozta meg gazdaságát. Érdekvédelmi szerepet vállalt az agrárszervezetekben, a MAGOSZ vezetőségi tagja, országgyűlési képviselő volt, családjával közösen jelentős fajsúlyú agrárvállalkozó országos szinten is. Az alig húszesztendős Csikós István Törökszentmiklóson gazdálkodik, gyermekkora óta ez az élete. Különleges egyéniség, profi a hagyományos baromfitartásban és az országban egyedül ő tart fajtatiszta cornwall és berkshire sertéseket. Családjával közösen építi tanyáját, tanul, elkötelezett agrárius.

Zichy Antónia a mártír ’48-as miniszter Batthyány Lajos özvegye volt, felkarolója többek között a nőknek, elkötelezett a magyar mezőgazdaság felvirágoztatása mellett. A tiszteletére alapított díjat a vidéki gyökerekkel bíró jogász, a határon túli magyar gazdák minisztériumi patrónusa, Torda Márta vette át Batthyány-Schmidt Margittól, az MNU elnökétől. A családilag mányi származású elnök asszony férje, Batthyány Ádám az első miniszterelnök egyenesági leszármazottja,  a vidéki nők érdekében tevékenykedik maga is.

Nagy István köszöntő beszédében hangsúlyozta: a vidék sikerének egyik kulcsa, hogy közös értékként tekintsünk rá és adjuk össze az egyéni tudást, a személyes tapasztalatokat. Szükség van olyan példaképekre, mint a történelmi múltban Batthyány Lajos és Zichy Antónia voltak és mint a mai korból, Bokodi Sándor szolgált mintául. Hozzátette: hazánkban a mezőgazdaságban foglalkoztatott nők száma tavaly csaknem 54 ezer fő volt, ami 2010-hez képest 30,5 százalékos növekedést jelent.

A Bokodi-emléknapon a jó hangulatot és a bensőséges pillanatokat fokozta Gulyás Ferenc népi hangszerkészítő és muzsikus dala és játéka, s a székely mesemondó, Csernik Szende eredeti előadása.

Zsohár Melinda