Felhívjuk szíves figyelmét, hogy oldalunk a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ. Bővebb információért kattintson ide.

Ítélet

Írta: Csak a Nőknek magazin 2018/08/16 0 hozzászólás Életmód,Család,

 

Ítélet

 

 

Próbáljuk elképzelni, hogy elutasítjuk valamelyik családtagunkat.

 

Elutasítjuk vagy hibáztatjuk. Hibáztatjuk, mert hiányzott valami az életünkből, vagy nem kaptunk meg valamit, amit nagyon szerettünk volna vagy, mert úgy éreztük, hogy nem szeretnek eléggé. De talán soha eszünkbe nem jutott, hogy neki milyen érzései vannak, hogy mi az oka annak, amitől azt hisszük ő kevésbé szeret minket.

 

Lehet ő is mély sebet hordoz, amit saját anyjától, nagyanyától kapott, és ezt a mintát vitte tovább. Talán azt hitte, hogy ez a valóság, hisz nem ismert másfajta mintát.

 

Szerintem nagyon sokan hallották azt a mondatot, hogy: „az én apám ezért régen megpofozott volna” vagy „ezt nekem soha nem engedték meg”

 

Próbáljuk megérteni

 

Ha tiltásban volt részünk, gyerekfejjel azt gondoltuk: „engem nem szeretnek”

 

És szép lassan a belénk ívódott a szeretetlenség.

 

Pedig a teljes igazság az, hogy talán nem is tudta kimutatni, hisz neki senki nem mutatta meg hogyan kell csinálni.

 

Két választásunk van: vagy elutasítjuk, vagy nagyon szeretjük.

 

Ha elutasítjuk és megszakítjuk a kapcsolatot, valószínű azért tettük, mert nem viszonozta a szeretetet, amit elvártunk. Vagyis a szeretet csak nem állt rendelkezésünkre, amit szerettünk volna kapni. Nem állt még készen, hogy az elvárásaidnak megfeleljen. Láthatatlannak éreztük magunknak, hátra léptünk kettőt, és úgy döntöttünk, hogy megszakítjuk a kapcsolatot.

 

szeretethiány

 

Gondoljuk másképp

 

Ez egy kicsit felszabadító érzés, de ez nem más, mint egy gyerekkori védekezés, amely során korlátozzuk saját életünket. Amikor a szüleinket, elutasítjuk, azok az érzelmek viselkedésminták tovább élnek bennünk, mintha egy boldog család lennénk. Mert tudat alatt is szeretjük őt, őket, és így akarunk emlékezni rájuk.

 

Ha elutasítjuk szüleinket, nem is vesszük észre, hogy mennyi mindenben hasonlítunk hozzájuk. Arról nem is beszélve, ha egy család együtt él, tisztán lemásolunk mindent egymásról.

 

Elutasítás

 

Azonban ha elutasítjuk szüleinket, nem is vesszük észre miben hasonlítunk hozzájuk.

Ilyenkor nem ismerjük el a bennünk is meglévő viselkedésmintákat, amit sokszor másokra vetítünk ki. Az is előfordul, hogy olyan barátokat, szerelmeket vonzunk a saját életünkbe, akik pontosan a saját elutasított viselkedés mintákat hozzák létre, mutatják meg, ami lehetőséget ad arra, hogy helyre állítsuk ezt a fajta ritmust. A szüleink elutasítását fizikai szinten a testünkben lévő fájdalomként éljük meg például feszülés, zsibbadás, görcsök által. Ezeket a fájdalmakat, nyugtalanságokat addig fogjuk érezni, testünkben, míg szeretettel, újra megéljük. Meg kell találni újra a szívünkben a szeretetet, amelyet gyermekkorunkban éreztünk.

 

Hibáztatás

 

 

 

Átvehetjük szüleink fájdalmát

 

A családi traumák fájdalmait úgy élheti meg a gyermek, mintha a saját fájdalma volna, ilyen például a betegség, halál Ahhoz, hogy enyhítse szülei fájdalmát, megpróbálja átvállalni, mert azt hiszi hogyha helyette cipeli a fájdalmat akkor a szülők jobban érzik majd magukat. De ez fordítva is igaz. Mi szülők szeretnénk gyermekeinknek segíteni, ezért akaratlanul is felvesszük nehézségeiket.

 

Ezek a próbálkozások nem hoznak sikert. Csak kiterjeszti a fájdalmat a következő generációra.

 

Azok a gyerekek, akik szüleik hajlamait hordozzák, ezt tudatosan teszik. Azt gondolják, ha osztoznak a fájdalmon, akkor megmenthetik őket. Mivel életük részévé vált a megmentés, ezért ők is újra élik a szenvedésket. Ezt akár több generációkon keresztül is hordozhatják, mint egy családi örökséget.

 

Tulipán

 

 

Próbáljuk meg helyrehozni a helyrehozhatatlant

 

A traumákat azért nehéz helyrehozni, mert nem is gondoljuk, hogy helyben kell keresni. Ha az érzéseinket nem is tudjuk megérteni, akkor nem találjuk a megoldást. Tüneteink elvezethetnek egy-egy megromlott kapcsolatainkhoz. Meggyógyulhatunk egy személyes traumából, ha szembesítjük magunkat régóta elnyomott érzéseinkkel. Nem csak azokra a családi traumákra mutatnak vissza, amit nem oldottunk meg és cipeljük kapcsolatról kapcsolatra, amit magunkban hordozunk, mint személyes bűntudat, de lehet, hogy nem is gondoljuk bűntudatnak csak egyszerűen azokat a mintákat vetítjük ki  párkapcsolatunkra amit láttunk vagy belénk ivódott a családi életünk során.

 

Éljük meg a pillanatot

 

Amit még nagyon fontos, hogy megtanuljunk az az, hogy éljük meg a pillanatokat.

Az emberek a múltból táplálkoznak, és a holnapot várják, sietünk, és azt mondjuk: „de jó majd holnap….” - De mi van a „MOST-AL?” Nehéz megélni a jelen pillanatot, és abban megtalálni a jelen boldogságot.    De bátran próbáljuk ki! Kapaszkodjunk bele abba a pillanatban, amelyben most vagyunk, érezzük át a jóságot és a mindenhatóságot. Ha így éljük az életünket, hogy meg tudjuk élni a jelen pillanatot, ha lelassítunk, és érezzük akár a traumát is megízlelve sokkal könnyebb elengedni, és újra boldognak lenni.

 

 

Mert jó a mostban élni!!!

 

 

Kovácsné Mayer Judit

Természetgyógyász

 

Szólj hozzá!