Felhívjuk szíves figyelmét, hogy oldalunk a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ. Bővebb információért kattintson ide.

Érdekes pillanatok a kínai oktatásból

Írta: Csak a Nőknek magazin 2019/07/08 0 hozzászólás Gyerek sarok,

Különleges, szeretetteljes fogadtatásban volt részünk. Az iskola előtt ünneplőbe öltözött gyerekek és tanáraik várták a magyar csoportot. Tiszteletünkre komoly kulturális programot szerveztek, ahol kínai és magyar gyerekek léptek fel. A program után tájékoztatást kaptunk az iskola működésével kapcsolatban, majd megnézhettük az összes tantermet. A gyerekek ismerkedhettek egymással, angol nyelven és tolmács segítségével tudtak kommunikálni. 


Számunkra a legérdekesebb volt, hogy a rajzórák mellett, külön kalligráfia teremben az ősi írást is tanulták a kínai gyerekek. 


A kémia teremben minden pad mellett fel volt szerelve egy mini kísérletező labor.


A sport oktatása kiemelkedő színvonalú. Az asztalitenisz alap mozdulatait már kicsi korban begyakorolják, mielőtt játszanának valódi asztalnál.

 

 


A gimnasztika és a balett oktatás, valamint a tajcsi alapjainak oktatása már óvodás korban kezdődik.


A helyes idegen nyelv tanulását fejhallgatón keresztül segítik a tanárok. Elsősorban angol, spanyol, francia nyelvek szerepelnek az alaptantervben, de más nyelveket is tanulhatnak.

 


Számunkra érdekes és szokatlan az ének és zeneoktatásuk, ahol a szülők részt vehetnek az órákon. Így követni tudják gyermekük fejlődését, megismerhetik, hogy mit kell odahaza gyakoroltatni a csemetéjükkel.

 


Azt gondolom, hogy ma írás helyett beszéljenek a fotók. Több képpel többet tudok bemutatni abból a rengeteg információból, benyomásból melyet kaptunk, kaptam.

 

Kunczly Judit
jkunczly@gmail.com     

Szólj hozzá!