Felhívjuk szíves figyelmét, hogy oldalunk a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ. Bővebb információért kattintson ide.

Érzések mentén utazni! - interjú Szentesi Dórával

Írta: Csak a Nőknek magazin 2019/02/12 0 hozzászólás Utazás,Sikersztorik,
 
Utazni fantasztikus, más kultúrákat megismerni, élményeket gyűjteni felemelő érzés és mindig építő. Ahogy pedig Szentesi Dóra csinálta férjével, az ráadásul még nagyon különleges is! Önkénteskedtek, mert valami jót akartak tenni, nem pénzért, csupán örömből boldogságért!
 
 
Merre jártatok és mennyi időre?
10 hónapig voltuk távol, alapvetően Ázsiában, majd Ausztráliában és az Államokban.
 
Hogyan lehet 10 hónapot összefoglalni?
Sehogy. Heteken át tudnám mesélni, vagy inkább hónapokon keresztül. Azt hiszem, könyvet kellene írnom az elmúlt 10 hónapunk történéseiből, de leginkább leülni, és átgondolni, hogy mit is csináltunk, hol és kikkel ismerkedtünk meg, melyik helyre mennénk újra vissza, stb. 
 
Különleges a mód is, ahogy szerveztétek az életeteket. Hogy is volt ez az önkéntesség?
A terveink szerint Balira mentünk volna először, de olcsóbb repülőt találtam Thaiföldre.  Ez a mentalitás aztán végig jellemezte az utunkat, megvolt az elképzelésünk, hogy milyen országokat szeretnénk meglátogatni, de semmi fix. Nem mindenhova tudtunk végül eljutni, viszont jártunk olyanokban, amiket sosem terveztünk, de oda volt a legolcsóbb a repülőjegy. Hátizsákkal jártuk az utunkat. Érdekes volt amúgy az indulás előtti karácsonyunk, mert kérdezte a család, hogy van-e elképzelésünk arról, hogy Ázsia után mi fog történni, s nevetve mondtuk, hogy talán Hawaii. Persze nyilvánvaló volt, hogy a mi kis büdzsénkből oda pont nem jutunk majd el. Aztán úgy hozta a sors, hogy eljutottunk Ausztráliába, és Sydneyben megnéztem a legolcsóbb repjegyet, ami Hawaii-ra vitt minket! Találtunk aztán ott is önkéntes helyet, s persze jó történet az, mikor meséljük, hogy a FourSeasons Hotel strandján napozunk az olyan vendégekkel, akik horribilis összegekért laknak ott, mi pedig egy kis munkáért, kis segítségért tehetjük ugyanezt.
 
 
Hogyan indítottátok el az önkéntes munkát ott kint?
Én már régóta gondolkodtam az önkénteskedésen, azon, hogy valami mást csinálnék, mint ami a munkám, viszont üdítő az ember lelkének. Marketingesként dolgozom, bár andragógusként végeztem, rendezvényszervező akartam lenni, de a hétvégéimet féltettem azért, így kerestem a helyem, mígnem úgy fordult a kocka, hogy édesanyámnak dolgozom egy nemzetközi cégben. Az utunk során is dolgoztam a cégnek. Mindamellett szerettem volna valami jót csinálni, valami mást, valamit, amit nem pénzért tesz az ember, hanem azért, hogy vállon veregessék. S hogy lásson boldogságot a másik arcán, ami egy kicsit különb a pénz világától. Ha találkoztam ebben jártas emberekkel, akkor belemélyedtünk a lehetőségek taglalásába, de a nagy szervezetek 1-2-3 évre kötnek szerződéseket az önkéntesekkel, én meg tudtam magamról, hogy 6 hónapnál tovább még nem tudtam megülni egy helyben sehol sem, gyanús lett, hogy ez ilyen hosszú időre megint azt fogja jelenteni, hogy ott toporzékolok. Ezt elmeséltem egy barátnőmnek, akinek volt egy ismerőse, aki ajánlott nekem egy oldalt. Ránéztem, s ez volt a megoldás számunkra!
 
Az első önkéntes munkát még itthonról leveleztük le, aztán a többi alakult az új ismerőseink ajánlata, tapasztalata alapján. Olyan helyekre is eljutottunk, amiről nem is hallottunk még. Minden a maga rendje szerint alakult, meg is fogadtuk még itthon, hogy nem lesz fix útvonal, amit előre meghatározunk, és amihez tartjuk magunkat, mert nem tudhatjuk, hogy az adott hely mennyire tetszik majd – vissza is mentünk Thaiföldre Laosz és Kambodzsa után még egy hónapra, mert annyira tetszett mindkettőnknek, nagyon jól éreztük magunkat. Amúgy nagyon korlátozó, ha be van táblázva a program, az nem szabadság.
 
Mit szólt a férjed az utazáshoz? 
Ő kikért egy 1 éves szabadságot a munkahelyén. Amúgy meglepődtem, hogy lelkesedett, mert mikor Máltára költöztünk még korábban, akkor nem érezte jól magát, hiányzott neki a család, a baráti társaság, az itthoni biztonságunk. Kíváncsian vártam, hogy hogyan fogunk működni az úton, lesz-e vitánk és hány… Amúgy igent mondott azonnal az utazási tervemre, sőt ő forszírozta, hogy menjünk minél hamarabb. Én még spóroltam volna egy évet az útra, de ő noszogatott, hogy ha mennénk, akkor tegyük meg most!
 
 
Miket dolgoztatok?
Nagyon érdekes és hihetetlen történeteink vannak, például házat építettünk, voltunk meditációs táborban, vigyáztunk kiskacsákra, kiscsibékre.
 
Változtatok az út során?
Igen, a párom nyugodtabb lett és megtanult rugalmasnak lenni. Én pedig rengeteget tanultam magamról, nagyon sok mindenben változtam is, mind az életről alkotott képem, a felfogásom, az értékrendem. Például a szépséghez, a nőiséghez való hozzáállásom, 10 hónapig nem hordtam sminket, pedig azelőtt imádtam – karácsonykor, már itthon mentünk a családhoz, s persze feltettem a régi sminkemet, belenézve az autó tükrébe nem ismertem magamra, leszedtem, már nem kellett, nem én voltam. Változott a női szerephez való viszonyom. Rengeteg új barátot szereztünk, s valahol így visszatért az emberekbe vetett hitem is, hogy az emberek segítőkészek, kedvesek és vidámak.
A párommal különben teljesen másként éltük meg az utat, s meglepő, de ahogy mesélünk, néha homlokegyenest mást mondunk, másra emlékszünk. Csodálkozunk is egymásra, hogy tényleg neked ez a legjobb vagy legrosszabb élményed? Próbáljuk összegezni az utat, s érdekesek a reakcióink, s az élményeink. Mi már 10 éve vagyunk együtt, mindig nagy harmóniában éltünk, s ezzel az úttal nyilván változtunk, és a kapcsolatunk is mélyült. Én meglepődtem, hogy nem nagyon veszekedtünk, nagyon simulékonyan sikerült végigcsinálnunk az utat, békében, kíváncsian, másoknak segítve. Tényleg az érzéseink vezettek!
 
Az interjút készítette Szabó Ági

Szólj hozzá!