Felhívjuk szíves figyelmét, hogy oldalunk a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ. Bővebb információért kattintson ide.

A béke sportja: tchoukball! – beszélgetés Rixer Évával

Írta: Csak a Nőknek magazin 2018/11/06 0 hozzászólás Sikersztorik,
 
 
 
 
Van egy testnevelő tanár a budapesti Pitypang Utcai Általános Iskolában, aki évtizedek óta edzi és neveli tanítványait a kézilabda pörgő világában. Idén azonban egy új sportba vezette be edzőtársával a kíváncsi diákokat. Mindezt annyira jól, hogy a nyári olaszországi Ifjúsági Európa Bajnokságon, Castellanzában dobogón is állhatott két csapatuk! 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hogyan és mikor kezdődött ez a páratlan teljesítmény?

 
 
Járási és megyei válogatott kézilabdázó voltam 26 éves koromig, majd elvégeztem a Testnevelési Főiskolán az edzői képzést a földrajz – testnevelés szakos tanári végzettségem mellé, s közben még megszülettek a gyerekeim is. Utána már csak amatőrként játszottam. Egy általános iskolában kezdtem el tanítani, s egyik alkalommal helyettesítenem kellett testnevelésórát, s a szertárban találtunk egy ott felejtett kézilabdát, s el is kezdtünk a ma már 33 éves gyerekekkel játszani. Az első évben rettenetes volt, 37-7-re kaptunk ki, viszont két év múlva már budapesti harmadikok lettünk. Akkor még betonpályán játszottunk, s mi edzők lapátoltuk el a meccsek előtt a havat, a gyerekek meg a szabályoknak megfelelően kisnadrágban játszottak, majd ittuk a forróteát. Felkértek 2004-ben az egyik ilyen alkalom után, hogy tartsak kerületi bemutatóedzést, amin megjelent Hajdú János (edző) és Dr. Kiss István (Magyar Kézilabda Szövetség akkori elnöke), s tőlük kaptam ajándékba az első szivacskézilabdát, s onnantól a kicsikkel is megkezdtük az edzéseket. Ez egy nagyon jelentős pillanat volt, mert tulajdonképpen onnantól kezdett hagyománya lenni a szivacskézilabdának hazánkban.
 
 
A kézilabda a szívem-lelkem, volt is, lesz is. Nagyon szeretek a gyerekekkel foglalkozni, nagyszerű élmény látni, ahogy kihozzák magukból a maximumot az irányításommal. Rengeteg versenyen, bajnokságon, bemutatóedzésen vettünk már részt az elmúlt közel 30 esztendőben.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Hogy indult a tchoukball a kézi helyett vagy mellett?

 
 
 
Mindenképpen mellette, s úgy kezdődött, hogy bejött az iskolába hozzám egy volt tanítványom édesapja azzal, hogy van egy új sportág, aminek vezetője megkereshet-e engem. Mivel nem vagyok elrontója semmi jónak és újnak, igent mondtam. Megismerkedtünk Kunos Anitával, aki a Magyar Tchoukball Szövetség elnöke, s ő be is mutatta a játékot a szabályrendszerével együtt. Őszintén szólva kicsit nehezen értettem meg a lényeget, hiszen az én életem a kézilabda, amiben meg kell akadályozni az ellenfelet a sikeres játékban, pontszerzésben, s hogy egyáltalán kiteljesedhessen a másik csapat. A tchoukball pedig pont az ellenkezője! Valóban a szeretet sportja, erőszakmentes, a magad és a saját csapatod kiteljesedéséről szól a másik fizikai és lelki akadályozása nélkül.
 
 
 
 

Miért folytattad, ha ennyire más, mint a te sportod?

 
 
 
Folytattam az ismerkedést jó szívvel főleg a gyerekekért, nemcsak a sportérték miatt. Amúgy Svájcból jön a tchoukball, s 1970 óta játsszák. Dr. Hermann Brandt orvos-biológus kutatta a testnevelés hatásait és a sportsérülések összefüggéseit. Az eredményei alapján azzal a céllal alkotta meg a szabályrendszert, hogy mindenki sportja lehessen a tchoukball: alapvető, hogy a másik csapatot nem szabad akadályozni, hogy az egyéni és a csoportos működés harmonikussá válhasson a figyelem által, és semmilyen negatív viselkedési forma nem megengedett. Úgy fogalmazta, hogy a tchoukball egy olyan fair play játék, ahol testmozgáson keresztül nyújthatunk viselkedési (társadalmi) mintát! Szóval láttam, hogy a gyerekek milyen hamar megérezték és megértették a lényeget, s milyen lelkesek és boldogok játék közben. Ez nagyon tetszett, és el is gondolkodtatott! 
 
 
Elmentünk hát összetartásra Újhartyánba, ahol dabasi és újhartyáni gyerekekkel együtt edzettek a Pitypangosaim – kétszer is volt ilyen! Aztán látva a remek összmunkát, Anita felajánlotta, hogy próbáljuk meg a nyári Ifjúsági Európa Bajnokságot Olaszországban. Összehívtuk a szülőket, mindenki támogatott bennünket. Rengeteg munka következett ezután, Anita szervezte az utazást, s tartotta velem megosztva az edzéseket. Ugyan a kézilabda révén sok mindent tudtam, de furcsa volt, hogy a játékmenetben engedni kell a másik csapatot játszani, és ez mekkora lelki erőt ad mindkét csapatnak, bármennyire is hihetetlen.
Repülővel utaztunk augusztusban, ez is nagy élményt jelentett a gyerekeknek, 4 csillagos szállodában laktunk, a tchoukball teremtette hangulat pedig szinte leírhatatlan. Megérintett nagyon mélyen ez a szellemiség, minden meccsünk végén szakadt rólam a víz, annyit jöttem-mentem a pálya szélén vagy a helyszínek között. Három csapattal versenyeztünk, s hárman voltunk az edzőtársak: Konczig Kitti Újhartyánból, Anita és én. Volt, hogy mindhárom csapat különböző helyszínen játszott korosztályának megfelelően. A feladat pedig, helytállni egyedüli edzőként a csapatom élén, tartani a lelket a gyerekekben. Mi voltunk az újoncok, a többi ország csapata már évek óta játssza a tchoukballt. Nálunk az egyik tehetséges kisfiú a júniusi sporttáborban kezdte el igazán a játékot, s az EB egyik legjobbja lett! Két csapatunk is döntőt játszott, s nyerte el a 2. helyet! 
 
 
Fantasztikusak voltak a magyar szülők is, akik elkísértek bennünket a versenyre – egy egész szektort elfoglaltak, s végig buzdították, lelkesítették a gyerekeket. Az olaszok csodálkoztak is a magyar szurkolók vehemenciáján. Meg is kérdezték, hogy mit jelent a: „ria, ria, Hungária!” A végére olyan barátságok köttettek, hogy a mi döntő meccseinkre az olaszok kijöttek szurkolni úgy, hogy megfordították a saját zászlóikat, s lett az is piros-fehér-zöld! Aztán persze mi is így tettünk, mikor nekik drukkoltunk zöld-fehér-pirossal. Fantasztikus volt látni a lányainkat, mikor megnyertek egy meccset, becsúsztak a szurkolótáboruk elé hason, mint a nagyok! 
Nagyszerűen szervezett EB volt, mindig mindent tudtunk, hoztak-vittek bennünket, rengeteg programot biztosítottak nekünk, mindennel el voltunk látva, pl.: bemelegítő csarnokokban készülhettünk. Kilenc nemzet versengett, s mindenki csodálkozott, még a Tchoukball Nemzetközi Szövetség elnöke is, hogy pár hónap alatt milyen magas szintre értek fel a gyerekeink. Életem egyik nagyszerű pillanata volt, hogy sportolóként képviselhettem a tanítványaimmal együtt Magyarországot egy Európa Bajnokságon. Az, hogy még két kupát is nyertünk, ráadás! Valóban a szeretet sportja a tchoukball!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Mennyire ismert ez a sportág nálunk?

 
 
 
Nem igazán, pedig a gyerekek nagyon hamar ráéreznek a lényegre, s hihetetlen harmóniában játsszák. Próbáljuk mi a három kis csapatunkkal és fantasztikus EB eredményeinkkel népszerűsíteni a tchoukballt, de nehezen megy a megismertetése… Nagyon sokan nem hiszik el, hogy mennyire jó hatású, s esélyt sem adnak az iskolákban a kipróbálására. Igen, sok a szabály és nem is egyszerű mind, bár a kézi-, kosár- és röplabdára épül alapvetően, de bármit kezdünk is el az életben, először megtanuljuk a jellemzőit, s aztán már a gyakorlások alatt megy magától. Különösen így van ez a tchoukballnál, bárki játszhatja kortól és nemtől függetlenül. A lényeg, hogy nem szabad akadályozni a másikat a támadásban sem, a panelra lövést sem (55 fokban döntött, háló fedi), s az onnan visszapattanó labda elkapását sem. Gondolkodva kell a csapatnak mozogni a pályán, s nagyszerű erőnlétben helyezkedni, dobni és elkapni a labdát. Hét fő játssza, nincs saját panel (kapu), bármelyikre játszhat bármelyik csapat, viszont zónákra oszlik a mező: támadó és védekező zónára. Hagyni kell tehát az ellenfelet, s neked csak elkapni kell a másik csapat által panelre dobott labdát.
 
 
Nálunk heti 3 edzés van a gyerekeknek itt a Pitypangban és Dabason is. Próbáljuk népszerűsíteni, kerületi tanári értekezleteken, de nem tapasztaltam támogató lelkesedésnél többet. Talán mindenki nagyon leterhelt, vagy elfoglaltak a gyerekek a már választott sportjukban. Mi meg kivételek vagyunk!
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Milyen segítség jönne jól?

 
 
 
Népszerűsítő bemutatóedzések, beszámoló az EB-ről, ezek megszervezése. Készült velünk ugyan riport az EB után az M4 jóvoltából, mesélt ott Anita a készülődésünkről, s a gyerekek az utazásról, az EB-ről, a megélt élményekről. S arról is, hogy ilyen még nem volt egy sportág történetében sem, hogy egy feltörekvő új sportágban, magyar csapatok, magyar címeres mezben Magyarországot képviselve állnak ki más nemzetek ellen, és nagyszerű eredményeket érnek el egy sajnos elfelejtett filozófia mentén: erőszakmentesen, boldogan, örülve a másiknak! 
 
 
Megérné pedig, ha sokan megismernék a tchoukballt, mert az agresszivitásra hajlamos gyerekek finomodnak, s azok pedig, akik a szorosabb testkontaktú sportágaktól ódzkodnak, itt kiteljesedhetnek, hisz a tchoukball filozófiája: úgy légy sikeres te magad részeként a csapatodnak, hogy a másikat is hagyod érvényesülni! Ezzel a mentalitással a hétköznapi erőszakos világunkat lehetne jobbítani. Mi tesszük, és szét is osztanánk a boldogságunkat!
 
 
Edzünk, Anita fűben is szokott népszerűsítő edzéseket tartani Óbudán, meséljük az élményeinket, a tapasztalatainkat, kint voltunk a Mozgásfesztiválon is, sokan megnéztek bennünket, élvezték a dobást a panelra, de ennyi. Nagyobb fórum kellene, s az iskolák a potenciális helyszínek szerintem, bár játszhatják 70 évesek is, hisz nem a rohangálás a lényeg, hanem a stratégia és a szeretet. 
 
 
A legtechnikásabbak az angolok és a franciák voltak az EB-én, hihetetlen csapatjátékkal győztek le bennünket – csak ők. Nekünk ezt még gyakorolni kell és az önbizalmunkat erősíteni, szóval rengeteget kell játszanunk a tchoukballt!
 
 
 
 
https://www.facebook.com/TchoukballHungary/videos/568817523308616/
 
 
 
 
 
Szabó Ágnes

Szólj hozzá!