Felhívjuk szíves figyelmét, hogy oldalunk a felhasználói élmény javítása érdekében sütiket használ. Bővebb információért kattintson ide.

Kézilabda határok nélkül! – beszélgetés Takács Gabriellával

Írta: Csak a Nőknek magazin 2018/10/15 0 hozzászólás Sikersztorik,

Mikortól tudtad, hogy a kézilabda a te sportod?


Már kisgyerekkoromban nagyon szerettem a kézilabdát, remek edzőkkel dolgozhattam együtt. Nem csak trénerként, de nevelőként is sokat kaptam legtöbbjüktől. Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam ebből a szempontból. Nem csak a sportág mellett, de a klubnál is maradtam 13 évig. Onnan kerültem a válogatottba, majd klubot váltva Bajnokok Ligája és Szuper Kupa győztes lettem és hétszeres Magyar Kupagyőztes és Magyar bajnok. S, hogy mennyire az én sportom? Többszörös Masters Európa Bajnok vagyok, azaz a mai napig aktívan kézilabdázom. Még szerencse, hogy teret kaphatnak a szeniorok is! Olyannyira még a sportom a kézilabda, hogy az utánpótlás szakmai fejlődését segítve a Magyar Kézilabda Szövetség szakfelügyelőjeként közel 90 csapatot segítek támogatást nyújtva az edző kollégáimnak.

 

 

 


    Az aktív sportpályafutás után mi következett?


Megszülettek a gyermekeim: első gyerek első diploma, második gyermek második diploma. Most pedig a Pécsi Tudományegyetem Doktoriskolájának hallgatója vagyok. Próbáltam intellektuálisan is hasonló magaslatokat elérni, mint sportolóként. Egy különleges téma kezdett foglalkoztatni, amivel megkerestem a Doktoriskolát: ez pedig a parasport jogok. A kutatásaim folytán jutottam el a kerekesszékes kézilabdához, aminek az eredménye egy szerencsés jó időben, jó helyen történő találkozásom lett egy csapattal.

 

 


  Készültök egy nagy eseményre, mit lehet már erről mesélni?


Igen, október 12-től Hollandiában, nemzetközi edzőtáborban gyakorolunk a csapattal, fiúkkal és lányokkal - koedukáltan a szabályzatnak megfelelően. Következő állomásunk pedig, Portugáliában az Európa Bajnokság lesz november 30. – december 02. között, ahol életünkben először fogunk nemzetközi mezőnyben, hivatalos keretek között versenyezni.

 

 


    Mikor alakult a csapat?


Közel egy éve alakult, és én februárban csatlakoztam hozzájuk -, mint kiderült, nem volt edzőjük. Ahogy megkezdtük a munkát, egy különleges együtt működés alakult ki közöttünk, már az első pillanatban kezdtünk összecsiszolódni, mintha már rég ismertük volna egymást. Nagy köszönettel tartozunk a Magyar Kézilabda Szövetségnek, akik nélkül nem tartanánk ott, ahol tartunk ma. Kollégáim Szappanos István, a parasport albizottság elnöke és Lengyel Péter, a kerekesszékes szakág vezetője. Nagyon jó vezetői teamet alkotunk, s remek hangulatban nagyszerű munkát tudunk végezni, teljes összhangban. Mindhárman támogatjuk egymást és a csapatot, így ennek szemmel látható, pozitív jelei vannak.

 

 


    A csapattagok korábban sportolók voltak?


Nem jellemző, inkább többféle sérültségi fokú játékosunk van, pl.: nyitott gerinccel születettek, akik törzsből nehezebben mozognak, a kézilabda dobómozdulat kivitelezésénél, pedig nagy jelentősége van a törzsnek. Vannak, akik eleve kerekesszékben élik a mindennapjaikat, vannak, akik sosem ültek még kerekesszékben, csak sportolásra használják azt. Vannak még, balesetben sérültek, végtag amputáltak. Jó kedélyűek, munkájukban magasan kvalifikált, önálló emberek. Rengeteget tanulok, s nagyon sokat kapok is tőlük!

 

 

 

 

 

 

    Hogy működik az életedben az egészséges gyerekek és a kerekesszékes csapat edzése?


Van egy állandó munkahelyem, Pitypang Utcai Általános Iskola, ahol testnevelő tanárként dolgozom, délután ugyanitt alsó tagozatos lányokat tanítok szivacskézilabdázni. Havonta megyek Tatára vagy Mátraházára az Olimpiai Edzőtáborba a kerekesszékes csapattal. Hasonló edzéseket tartok, mint az épeknél, az elemeket innen merítem. Nekem is egy nagy tanulság és tanulás ez a munka, különösen, amikor én is beülök a kerekesszékbe, hogy kipróbáljam, megvalósítható-e az a fajta technikai elem, amit kérek. Februárban hívott Lengyel Péter egy hosszú hétvégére a csapattal való ismerkedésre, éppen akkor vendégeskedtek itthon a hollandok. Tőlük tanultunk szinte mindent. Vannak szabályok, pl. a vonalszabály, nem szabad az épeknél rálépni a vonalra, a kerekesszék kerekeivel pedig megsérteni azt. A kapu is más egy kicsit, van a tetején egy szűkítő, hogy ne legyen olyan magas, mert nyilván ülve nem lehet elérni a két felső sarkot. Azt hiszem, nagyon sokat fejlődtünk egy év alatt.

 

 


    Mi várható az Európa Bajnokságon?


Ott a legerősebb csapatok lesznek: Hollandia, Norvégia, Portugália. Náluk már klubok is működnek, nemcsak válogatott, 5 éve vagy annál is régebb óta űzik már ezt a sportot. Nagyon előttünk járnak, viszont rengeteget tanulhatunk majd, s szeretnénk is! Tisztes helytállás a célunk!

 

 


    Tudnak a környezetedben vagy úgy általában az emberek a teljesítményetekről?


A közösségi médiának is köszönhetően, egyre többen. Kezdem én is azt gondolni, hogy fontosak a megosztások. Ferencvárosi Torna Club, egykori sikereim klubja, vállalta annak szerepét, hogy az egyik kézilabda mérkőzés előtt bemutatkozhatunk országnak, világnak. Foglalkozott velünk a sajtó, szerepeltünk a televízióban, riportok készültek velünk. Ez a fajta hozzáállás, egy ilyen patinás klubnál példamutató vállalás, ami nagyban segítheti, mind a társadalmi elfogadást, mind a „más sport” egyenrangúvá válását. Ez úton is szeretnék köszönetet mondani a Ferencvárosnak, illetve a Magyar Kézilabda Szövetségnek, hogy felkarolt bennünket ily módon is.

 

 


    Soha nem merült fel benned sajnálat vagy szomorúság a csapattal való munkád során?


Annyira természetesen viselik, ami velük történt, hogy nem, nyílván ez egy nagyon hosszú folyamat mindegyikőjük életében. Számomra nagy ajándék, szívesen és örömmel dolgozom velük. Edzőtáboroztunk Mátraházán még a nyáron, keményen edzettünk, napi kétszer 4 órában. Tréning után szép esti időnk volt, kimentünk tábortüzet rakni és szalonnát sütni. Közben mindenki elmesélte a saját sérülését, s észre sem vettem, hogy mennyire elrohant az idő. Jó kedvvel és szeretettel voltunk együtt, nem akartam, hogy vége legyen ennek a megemelkedett hangulatnak. Ritkán kap az ember ilyen impulzusokat, értékes időket, pedig meg kell tapasztalni ezeket a pillanatokat! Van például a csapatunkban egy ex-élsportoló fiatal, akinek a jobb kezét nemrég egy gép levágta, s most tanul írni és dobni a megmaradt bal kezével.
Annyira nagy hősök az én szememben mindannyian, hogy nem hogy eszembe nem jut a fizikai sérültségükön sajnálkozni, hanem, inkább, megköszönöm, hogy ezt a feladatot így megkaphattam, hogy velük dolgozhatom!


 

https://www.youtube.com/watch?v=gyV6lLBhYa4&feature=share

 

Szólj hozzá!