Elfáradtunk az ülésben,
hó hullásban, napsütésben!

Ezzel a két sorral próbálom érzékeltetni, hogy mindannyian elfáradunk,
elfáradtunk sok mindenben, ebben, abban, valamiben.
A tavaszban, az őszben, a nyárban, a télben.
Mind a négy évszakban, az egyhangúságban, mozdulatlanságban,
a maszkban, kilátástalanságban.
Az ivásban, az evésben, a valamit vagy épp a semmit tevésben.
A magasan létben vagy a mélyben, a magunk elé meredésben,
a hosszas elmélkedésben, az elkeseredésben.
De ne fáradjunk meg a reménykedésben, a minden rosszat feledésben,
a lelkesedésben.
Mert most már jobb lesz, mint idáig volt, a január is csak folt,
itt a február, mely sokakat olt
s kevesebb lesz már a holt s az égen is szebb lesz a hold,
reggel a madár is szebben dalolt.
Próbálok bíztatni, hogy ne merüljünk el a szomorúságba, ne ragadjunk bele
abba az állapotba, amelyben vagyunk, amit nehéz kimondanunk,
mégis szembe kell néznünk a ténnyel, azzal, amivel meg kell birkóznunk,
el kell fogadnunk, amitől írtózunk, meg kell barátkoznunk a kevésbé jóval,
meg kell tanulnunk élni és szembe nézni vele, hogy elfusson előlünk,
amitől félünk, amitől rettegünk. Mitől félünk? Mindentől!
A félelemtől, a betegségtől,
járványtól, haláltól, a vakcinától.
Nem könnyű, mégis el kell indulnunk Á-ból B-be és közbe nézzünk a fénybe,
ne a sötétségbe!
Ahonnan érezzük a fényt, arra tartsunk és tartsunk ki! Beszélgessünk,
beszéljük ki magunkból mindazt,
ami nyomaszt, ami életünkben megriaszt! Mit kelletlenül tettünk,
mostantól szeretettel tenni azt.
S megtalálni, amit elvesztettünk, a másokban való a bizalmat,
hitre jutni és elfogadni az irgalmat.
Kiben, miben bízzunk, kinek higgyünk, kitől fogadjunk el?
Ha úgy érzed, nincs melletted olyan, akivel mindezeket megbeszélhetnéd,
akinek a kérdést feltehetnéd,
kérdezd hangosan és felel rá az Ég, hogyha szeretnéd!
Mert tudd, hogy sohasem vagy egyedül, ha a szívedben a szeretet hegedül.

Virágzó szívben örök a tavasz,
színek pompája mindig ugyanaz!
Zöldül és virul, friss itt a pázsit,
jókedvre hangol és dalra csábít.
Télben a napnak sugara látszik,
fényben a szél ma új tavaszt játszik.

Szeretettel kívánok egészséges tavaszt mindannyiunknak:

Hajdan Vali
szervező-költő-és előadóművész
+36-70 / 248-0547
[email protected]
http://montazsmagazin.hu/hajdan-vali-eloadomuvesz-kolto-mesevilagaban
https://www.facebook.com/hajdan.vali
http://www.poet.hu/szerzo/Hajdan_Valeria
http://www.spiritszinhaz.com