Amikor megszületünk, még nem gondolunk arra, hogy valaha öregek is lehetünk, de még kisgyermekként sem a ráncaink és a szociális háló érdekelt. A szűk család, ebből is az édesanya, aki a táplálást és a biztonságot jelenti, számít igazán az első 7 évben. Abból is, az ő női minőségei. Aztán ahogy felcseperedünk, talán a tinik kora, amikor először szóba jöhet a kor, mint olyan – amikor még idősebb szeretne lenni az ember – legalábbis gyorsan felnőtt – hogy maga dönthessen, hogy önállóvá váljon és teljes értékű partnerként kezelje a világ. A külsőségek is ekkortól számítanak igazán, ennek minden jó és rossz részletével. Ekkor lehet először megalapozni egyéniségünket, aminek része a saját adottságok tömege. Hajszín, magasság, lábméret. Amik mellett sokat tehetünk az izomzat és a test felépítés, tartás terén, no meg a szellemi tartalmak gazdagításáért. De ki gondol akkor ezekre?

 

 

Sokan gondolják, hogy 21 éves korig, ez nagyjából letisztul, ha bátrabban fogalmazok, sokan lezártnak tekintik a lehetőségeiket. S ez így is van egy részről, mert irányt veszünk. De hogy a továbbiakban az addigi tapasztalatainkat hogyan használjuk, az csak rajtunk múlik. Óriási erők vannak bennünk, amivel ha tetszik, amit eddig éltünk, megtartva erősíthetjük önmagunk, de ha nem, akár fordíthatunk is rajta – mert arról már tudjuk, hogy úgy és azt tovább nem akarjuk. Voltak már ilyen helyzetben? 

 


 

És képzeljék, ez minden korra igaz és minden pillanatban egy lehetőség. Nem kell kidobni, amivel eddig éltünk! De ha felismerjük, hogy nem minket, őszinte valónkat szolgálja, ahogyan élünk, akkor nem kell benne maradni halálunk pillanatáig puszta megszokásból. Ehhez mi kell? Meg kell éreznünk, hogy kik is vagyunk és miben is érezzük magunkat jól igazán. Ha már leéltünk többször tíz évet, lehet, hogy ez könnyen fog menni, mert sokrétű a tapasztalat, amivel rendelkezünk és sokféle élet-helyzetben volt módunk kipróbálni magunkat. Vagy pont ellenkezőleg, emiatt lesz nehéz elengedni? 

 


 

Fiatalon, pedig lehet, hogy még nem ragadtunk bele a külvilág elvárásaiba (szülők, iskolák, divat) és bátrabban váltunk – vagy épp, hogy nem. Lehet, hogy ez félelmetes?  Nincsenek általános szabályok, csak egyéni életek egyéni megoldásokkal. Éljünk a lehetőségekkel és élvezzük, amit elénk tár az élet: találkozásokban, egy könyv a barátnő polcán, egy cikk a metrón mellettem utazó újságjában, egy elkapott mondat a mozgólépcsőn vagy egy ölelés, egy tekintet. Vegyük komolyan a jeleket, amik mind ahhoz a minőséghez terelnek, amiben lubickolva teljességünk adhatnánk a világnak, ahol, ha a szívünket szabadon megnyitva áramlanánk, és nem küzdenénk, gürcölnénk vagy szenvednénk a mindennapokat, a családot, a létezést – végre megszülethetne a boldogság, a saját életünk.

 

Tanácsok: 

 

1., Legyen önnél mindig egy kis jegyzetfüzet, mert soha nem lehet tudni, hogy mikor mivel találja magát szembe. amit jó lenne feljegyezni, lerajzolni, lemásolni vagy megőrizni. A kézírás egy olyan személyes gesztus, amiből a leírtak és az elmondottak valós tartalmára lehet következtetni. Igazságügyi szakértők támaszkodnak a grafológia tudományára, hát nem elvetendő és „kéznél” van. 

 

 
2., Támaszkodjunk a személyességünkre, terítsünk asztalt, csomagoljunk, főzzünk, kézimunkázzunk, és tegyünk minél több dolgot a kezünkkel, hogy személyességet és figyelmet szentelve mások és magunk örömére kitárulkozhasson az igazi énünk és ne kelljen mások életét élnünk, mások ízlése szerint ennünk(gyorskaja), öltöznünk, örülnünk vagy ünnepelnünk. Lehessünk önmagunkért, magunk.

 

Linka