A rákból felépülve én lelkileg is újjászülettem.

Második születésnapomat onnan számolom, amikor elolvastam ezt a gondolatot:

AZT ADOD A GYERMEKEIDNEK, AMI TE VAGY!

Azóta sok ilyen erős mondattal találkoztam és váltam tőlük jobb emberré, jobb társsá és jobb szülővé. Írásaimban ezeket mutatom be Neked, remélem Te is sokat nyersz velük.

Szeress Te is felelősséggel!

A betegségem előtti életemről tudnod kell, hogy az iskolám egyik legnépszerűbb tanárának tartottak. Tanítványaim és a külvilág példamutató emberként és apukaként ismert és elismert. Szívem mélyén még én is azt hittem, hogy mindent megteszek a gyermekeimért, tanítványaimért. Büszke voltam rá, hogy milyen kiváló szülő és tanár vagyok.

Aztán jött a betegség, ami megmutatta, hogy igen komoly problémáim vannak, legfőképpen magammal. Az embereknek megfelelés, az állandó szeretet koldulás, beletoltak egy halálközeli feladatba.

Az embert próbáló kezelések, szörnyűségek rádöbbentettek, hogy így nem élhetek tovább. Éveken keresztül heti egy könyvet elolvastam, hogy ne csak testileg hozzanak rendbe az orvosok, hanem lelkileg is helyre tegyem magam. Önfejlesztő, párkapcsolati és nevelési könyveket is fogyasztottam vegyesen.

Olyan rálátásom lett a boldog ember, a szerető férj és a példamutató apa ismérveinek, hogy összeomlott az eddigi, magamról alkotott idilli kép.

Még hogy én szuper tanár és szülő vagyok!

Ugyan!!!

A folyamatos tanulás közben kiderült, hogy messze vagyok még akárcsak a jótól is.

Akár százat is fel tudnék sorolni a hibáimból, amire tanulmányaim rávilágítottak.

De hát honnan kellett volna tudnom hogyan legyek jó ember, jó férj és jó apuka?

Az iskolában nem tanulunk önfejlesztésről, párkapcsolatról és nevelésről.

Vagy legalábbis nagyon keveset…

Így leírva teljes döbbenet, nem?

Nem ezek lennének egy embernek a legfontosabb „tudományok”?

Akkor esett le ez az egész, mikor elolvastam ezt a gondolatot:

“Sajnos a szülői szerepet, az egyik legfontosabb készségünket, még mindig jórészt a hasunkra ütve gyakoroljuk. A szüleink is főleg olyan emberektől tanultak, akik maguk sem végeztek valami jó munkát – a saját szüleiktől. A sok időtálló módszer, amely generációról generációra száll, egész egyszerűen nem más, mint bölcsességnek álcázott rossz tanács!”

Számomra egyszerűen érthetetlen hogyan alakult így, hogy minden tantárgy megfér az órarendben, az emberi boldogsághoz legszükségesebbek pedig nem?

Hogyan lehet, hogy a történelem számtalan háborúról és békekötésről szól, mégis sokan, szinte egy életen át, képesek vagyunk haragudni és képtelenek megbocsátani? Mi mért nem tanuljuk a konfliktusok kezelését, a békében élés tudományát?

Hogyan lehet az, hogy kémiából az erős kovalens kötés definícióját kívülről kell fújni, de azt, hogyan őrizzük meg ugyanilyen erősnek a kapcsolatunkat a párunkkal, arról egy szó sem esik?

Hogyan lehet, hogy biológiából megtanítják mennyi állat vállalja ösztönből az utódai felnevelését mindaddig, míg az egyedül képes boldogulni, addig közülünk, intelligens emberek közül, sokan elhagyják a családjukat és összetörik vele gyermekeik lelkét? Miért nem égetik belénk a tanáraink, hogy mennyire, de mennyire szent lenne a család egyben maradása?

Hogyan lehet, hogy matekból belénk vésik, hogy a legrövidebb út az egyenes, mi mégis kerülőutakon tévelygünk, éljük az életünk célok és tervek nélkül? Miért nem oktatják inkább ezeket?

Hogyan lehet, hogy két idegen nyelven is megtanuljuk megértetni magunkat, az életben mégsem tudjuk kifejezni szeretetünket párunk felé úgy, hogy ő igazán érezné? Az emberek szeretetnyelvén beszélni miért nem tanulunk meg?

Hogyan lehet, hogy irodalomból híres költők verseiből oltják belénk a magyar nyelv szépségét, mi mégis ingerülten, türelmetlenül és csúnyán tudunk szólni a gyermekeinkhez? Miért nem arról tanulunk, hogyan kell hozzájuk higgadtan és megértően szólni?

Hogyan lehet, hogy tesiből fejen állunk és legurulunk biztonságosan, míg az életben, ha padlót fogunk sokszor hetek, hónapok, évek kellenek, hogy talpra tudjunk állni? Miért nem ebben fejlesztenek minket?

Fogalmunk sincs hogyan kell boldognak lenni, szerető párkapcsolatban élni meghitt családban felelős szülőként, mert nem tanították meg…

Nem volt olyan óránk, ahol megtanulhattuk volna!

Az orvosok majd egy évtizedet tanulnak, míg az első saját betegükkel találkoznak.

A mérnökök is majd ennyi idő után vállalhatnak saját, önálló projekteket.

Azt szokták mondani, hogy tízezer óra kell ahhoz, hogy valaki profi legyen abban, amit csinál.

Még egy jogsi megszerzéséhez is bő száz óra kell ahhoz, hogy élesben és egyedül a forgalomba engedjenek.

És akkor kimondjuk az igent az oltárnál, majd minden előképzettség nélkül kell elnavigálnunk kapcsolatunkat – lehetőleg – a tartós boldogság felé…

Vagy az ölünkbe raknak egy csecsemőt, életünk legnagyobb csodáját és saját kútfőből kénytelenek vagyunk valahogy boldogulni vele babaként, majd kisgyerekként és serdülőként is…

Számomra feldolgozhatatlan, miért nem kapunk segítséget az iskoláinktól ezekben a hihetetlenül fontos és felelősségteljes feladatokban…

Aztán csodálkozunk, hogy mennyi szenvedést látunk a világban, mennyi válást, mennyi csonka családban örökre megnyomorított lelkű gyermeket…

A legnagyobb célom, hogy ez megváltozzon és mindennapos tantárgy legyen az emberismeret.

Amíg a gyermekeink felcseperednek, megtanulhassák, hogyan lehetnek értékes emberek, jó feleségek és férjek, példamutató Anyukák, Apukák!

„Olyan ember legyél és úgy viselkedj, amilyenné a gyermekedet szeretnéd nevelni!”

De addig is mit tehetsz Te, mint lelkiismeretes szülő?

Mutass jó példát, az a legfontosabb!

Légy pozitív és vidám, hordozd a tenyereden a párod és tölts sok-sok időt a gyermekeiddel!

Mester Attila

https://www.facebook.com/mesterattila.apjafia

Instagtramm: @mesterattila.apjafia