Kevés dolog létezik a világon, amely olyan parázs vitákat képes indítani az élő beszéd és internet fórumain, mint a gyermeknevelés. A gyermeknevelésről mindenkinek határozott véleménye van, annak is, akinek nincs gyereke. Azok közül, akinek van, sokan hajlamosak belecsúszni abba, hogy saját tapasztalataikat tekintik általános érvényű igazságnak.

Nagyon megosztó téma például a bölcsőde. Az egyik oldal élharcosainak véleménye szerint a bölcsőde csak szükséges rossz lehet, az egy-két éves kicsiknek az anyjuk mellett a helyük, különböző kötődések sérülésével riogatják és szeretik önző szörnyetegnek beállítani a bölcsődével szimpatizálni merő szülőtársakat.

A másik térfélről a mielőbbi szocializáció, az önállóságra nevelés, a közösségbe történő beilleszkedés elengedhetetlen fontossága árad felénk, mintha egy gyerek bölcsődei tapasztalatok nélkül Mauglivá válna.

bolcsi-1

Pedig, ahogy az élet oly sok terültén, itt sincsen általános érvényű igazság, mert gyereke válogatja, hogyan érzi jól magát. A bölcsi nem jó vagy rossz dolog, hanem lehetőség. Nem is olyan régen még hatalmas harcokat vívtak a nők, hogy „kisdedóvó” intézmények jöjjenek létre és az anyák dolgozhassanak, ha arra van szükség. Ma is léteznek olyan családok, nem is kevés, ahol nem tudnak három évet várni az anya munkába való visszatérésére. Emiatt senki nem érdemli meg a „Minek ennek gyerek?!” táblát a feje fölé.

Olyan gyermek is létezik, akinek a szocializációs igényeit nem elégíti ki a játszótéri hintázgatás. Ez esetben ne ragaszkodjuk ahhoz, hogy a „gyereknek az anyja mellet a helye”, mert a nagyi vagy a baba-mama csevegő aktív tagjai azt mondták!

A legfontosabb szempont az, hogy a gyerek jól érezze magát ott, ahol van.
Ha szülőként elutasítjuk a bölcsit, a gyerekkel együtt jól érezzük magunkat, lehetőségünk is van, hogy óvodáig otthon legyünk, örüljünk neki és engedjük el a fülünk mellett mások megjegyzéseit.

Ha bölcsi mellett döntünk, a legfontosabb szempont, hogy a gyerekünk jól érezze magát. Érdemes több intézményt meglátogatni, érdeklődni, esetleg magán intézménykét is, mert a munkaadóknak lehetősége van cafeteria keretben kifizetni a gondozási díjat.

Amikor kiválasztottuk az intézményt (és fel is vették a gyermekünket) mindenképp várjuk ki a beszoktatási időt és csak utána döntsünk a továbbiakról! Olyan nincs, hogy egy gyerek ne sírjon a szülei után. Ha nem jár bölcsődébe, az óvodában fog sírni, hiszen mégiscsak egy másik világba csöppen, ami bizony elsőre ijesztő. Még egy felnőtt sem megy új munkahelyre teljes nyugalommal.

Jó esetben ez a sírás anya vagy apa után hamar elmúlik és mi magunk is észlelni fogjuk a picin, hogy jól érzi-e magát a bölcsődében. Ha azt látjuk, hogy, mosolyog, mikor érte megyünk, otthon is olyan, mint korábban, engedjük el az esetleges lelkiismeret-furdalásunkat!

Van azonban olyan kisgyerek, aki személyisége vagy más oknál fogva nem tud beszokni a bölcsődébe vagy túl nagy traumát jelentene számára. Ha még hetekkel a beszoktatás után is sír reggelente és délután, megváltozik a viselkedése, otthon is rosszkedvű vagy szorong, konzultáljunk a kisgyermek-nevelőjével! Ezután mérjük fel magunk is a helyzetet, gondoljuk át, hogy tudunk-e intézményt váltani, esetleg valamilyen családi vagy fizetett segítséggel óvodáig otthon tartani a gyermeket.

Óvodás korra a gyerekek nagy része „összeérik” és bölcsődei tapasztalatokkal vagy anélkül, egy jó óvó és dajka néni mellett hamar beilleszkedik a közösségi életbe. Engedjük meg magunknak (és más szülőknek is), hogy legjobb meggyőződésünk szerint, lelkiismert-furdalás nélkül választhassuk meg gyermekünk intézményi útját!

Farkas Bernadett