A gyémántok nagy mélységben (talán 150-300 km vagy esetleg még több), nagyon magas hőmérsékleten és nagy nyomáson keletkeztek. Vulkánkitörés révén jutnak a felhatoló magmával a föld felszínére vagy annak közelébe. A felszín lehordódása következtében fokozatosan eltűnnek az eredeti vulkáni hegyek, és ezzel a kimberlit kürtő többé-kevésbé könnyen hozzáférhetővé válik (lásd a lenti ábrát).

 

 

 

 

 

 

Gyémántlelőhelyek fajtái

 

 

A kőzetek keletkezése szerint megkülönböztethetők magmás (a magmából származó), üledékes (a lerakódások következtében keletkezett) és átalakult (más kőzetek átalakulása révén létrejött) drágakőtartalmú gyémántlelőhelyek.

 

Többnyire célszerűbb azonban elsődleges és másodlagos lelőhelyekről beszélni.

Ezzel megkülönböztetjük azokat az előfordulásokat, ahol a drágakövek és ékkövek még az "első", tudniillik az eredeti keletkezési helyükön találhatók, azoktól, ahová elszállítódva, egy "második" helyre kerültek.

 

Az elsődleges (primer) lelőhelyeken a drágaköveknek megvan még az eredeti kapcsolatuk az anyakőzettel. A kristályok általában jó állapotban vannak. A lelőhely hozama azonban általában nem nagyon nagy. Sok meddő (drágakövet nem tartalmazó) kőzetet kell eltávolítani a drágakövek keresése közben.

 

Másodlagos lelőhelyek esetében a drágakövek keletkezési helyükről elszállítódtak, és valahol másutt ismét lerakódtak. A keményebb kristályok eközben legömbölyödnek, mások felaprózódnak, sőt felőrlődnek. A szállító közeg vagy a lerakódási hely szerint folyami (fluviális), tavi (limnikus), tengeri (marin), parti (litorális) vagy széltől létrehozott (eolikus) lerakódásokat különböztetnek meg.

 

A folyamok több száz kilométernyi távolságra képesek elszállítani a drágakőtartalmú kőzetet. A vízáramlás gyengülésével, vagyis a szállítóerő csökkenésével a fajlagosan nehezebb drágakövek (mint pl. a gyémánt, cirkon, gránát, zafír, krizoberill, topáz, peridot és turmalin) a mindenütt jelen lévő, könnyebb kvarchomok előtt rakódnak le, ezáltal osztályozódnak, és meghatározott helyeken feldúsulnak. Ez a gyémántlelőhely kiaknázás rendszerint megkönnyíti és termelékenyebbé teszi, mint a primer lelőhelyek esetében.

A víztől összehordott drágakő-előfordulásokat egy régi bányászkifejezéssel torlatoknak, nemes torlatoknak, drágakőtorlatoknak nevezik. A tudós alluviális lelőhelyről beszél.

 

A folyamokhoz hasonlóan a tenger hullámverési sávjában is keletkezhetnek drágakőtorlatok. Maga a szél is képes apró drágakőszemcsék szállítására, és ennek következtében egyes erre alkalmas helyeken drágakő-lerakódások dúsulhatnak föl.

 

Az elsődleges és másodlagos lelőhelyek között helyezkednek el (genetikailag tekintve) az eluviálisnak is nevezett málladéklelőhelyek. Meredek sziklák és magas hegyek lábának környékén találhatók. A drágakövek e helyeken a mállás következtében létrejött omladékban dúsultak fel, mert a fölgyülemlett fajlagosan könnyebb anyakőzetet a csapadék meg a szél apránként elszállítja, míg a nehezebb drágakövek a helyszínen maradnak.

 

 

 

 

Gyémántlelőhelyek története és megoszlása a Föld felszínén

 

 

 

A gyémántlelőhelyek nem egyenletesen oszlanak meg a Föld felszínén. Egyes térségek igen előnyös helyzetben vannak.

 

1871-ig csak drágakőtorlatokból mostak gyémántot. Véletlenül fedeztek föl Dél-Afrikában elsődleges előfordulásokat: vulkáni kitörések kürtőit, pipe-okat (ang., kürtő), amelyeket a gyémánttartalmú anyakőzet, a kimberlit (ritkábban lamproit, a kimberlit egy zöldesszürke foltos változata) tölt meg.

 

A 18. századig Borneó, és mindenekelőtt India, volt elsődleges gyémántlelőhely és szállította a gyémántokat. 1725-ben találtak először gyémántot a dél-amerikai kontinensen, a brazíliai Minas Geraisban. Ezután Brazíliát Dél-Afrika váltotta föl, amely körülbelül 1970-ig egyedülálló helyet foglalt el a világon mind a termelésben, mind a kereskedelemben. Az első gyémántot Dél-Afrikában 1867-ben találták az Oranje folyó forrásvidékén. Kezdetben csak torlatlelőhelyeket aknáznak ki, azóta viszont nagyrészt kimberlit kürtőket.

 

A leghíresebb és leghírhedtebb pipe – gyémánt lelőhely, a Kimberley bánya 1871 és 1908 között mindenféle gép nélkül került kiaknázásra. Itt keletkezett a legnagyobb, emberi kéz ásta lyuk, az ún. Big Hole (ang., = nagy lyuk): felszíni átmérője 460 m, aknamélysége 1070 m; ma félig megtelt talajvízzel. Összesen 14,5 millió karátnyi (közel 3 tonna) gyémántot termeltek ki belőle!

 

 

 

 

 

 

Rövid ideig tartó földalatti kitermelés után, 1914-ben túl csekély hozama miatt fölhagytak a termeléssel.

 

Jelentős torlat gyémánt lelőhelyek vannak Namíbiában, a Namib-sivatag nyugati peremén. 1908-ban találták az első gyémántokat Lüderitz mellett. Hatalmas gépi munkával először 30 m vastag fedőrétegeket kell eltávolítani, hogy eljussanak az alatta elterülő gyémánttartalmú homokhoz és kavicshoz.

 

 

 

 

 

 

A namíbiai gyémántok a dél-afrikai pipe-okból származnak. A folyók hordták el a tengerpartig, részben homokdűnék fedték el, de lerakódtak az Atlanti-óceán hullámverési övezetében is. Itt speciális hajókat alkalmaznak a tengerfenék kitermelésére.

 

 

 

 

 

 

Namíbiában szokatlanul nagy (90-95%) a drágakő minőségű gyémánt lelőhelyek részaránya.

 

Időközben tekintélyes mértékben megnőtt a gyémánt lelőhelyek, így a gyémántszállítók köre. 1998-ban több mint 20 ország tartozott közéjük. Fontos termelők Afrikában Botswana, Dél-Afrika, Angola, Kong-i Köztársaság, Namíbia, Sierra Leone, Közép-afrikai Köztársaság, Guinea, Ázsiában Oroszország és Kína, Amerikában Brazília, Venezuela és Kanada, végül a két gyémántbánya, az Argyle és a Merlin Ausztráliában.

 

Néhány éve Oroszország is felzárkózott a nagy gyémánttermelők közé. Jóllehet már 1829-ben találtak először gyémántokat az Urálban, ezek a gyémánt lelőhelyek nem képviselnek nagyobb értéket. Csupán 1949-ben kezdődött új korszak. Terjedelmes alluviális előfordulásokat fedeztek föl Szibériában (Jakutföldön), néhány év múlva gyémánttartalmú pipe-okat is. A világranglistán Oroszország 1998-ban a 3. helyen állt.

Ma már Kína is a "gyémántországok" közé tartozik. Az első alluviális gyémánt lelőhelyek 1940 óta kerülnek kiaknázásra. Az igazi áttörés azonban csupán több kimberlit kürtő felfedezésével következett be.

Kifejezetten látványos méreteket öltött az ausztrál gyémánttermelés. 1986 óta működik teljes erővel az Argyle bánya az ország északnyugati részén. 1998-ban itt 41 millió karátot termelnek ki. Első helyen áll a világtermelés egyharmadával. Az érték szerinti részesedése azonban alig teszi ki annak az egytizedét, mivel az összes termelésnek csupán 5%-a jó ékszer minőségű gyémánt, 45%-a gyengébb ékszer minőségű, 50%-a pedig ipari áru. 1999 februárjában kezdte meg a termelést a Merlin bánya Ausztrália északi területén. A gyémántok minősége jobb, mint az Argyle bányáé.

A jelenlegi ismeretek szerint Kanada a közeljövőben egyike lesz az egészen nagy gyémánttermelőknek. Az Ekati bánya termelése (Északnyugati területek) 1998 októberében nagy várakozással indult meg.

 

 

 

Elérhetőség:

 

Dr. Marczi Erika

 

+36 30/280 7475

 

emarczi@hu.inter.net