“Jöhet vihar, eső és szél,
előttünk legyen egy szép cél!
Mozduljunk hát egy-kettőre,
s feljutunk a hegytetőre!
Szeretet visszhangra várva,
egy szó sem lesz olyan árva!
Szívünk, lelkünk, ha kitárva,
a napsütés sincs kizárva!”

Akinek szívében szeretet él, ha testileg nem is, lelkileg ép ember és teljes értékű életet élhet, a kapott tehetségével művészetében kiteljesedhet. Csodálatos példákat láthatunk erre, ha nyitott szemmel és szívvel járunk. Október 15-én volt a Látássérültek Nemzetközi Napja – a Fehér Bot Napja, melynek célja figyelemfelhívás a vakok és gyengén látók sajátos helyzetére, a társadalomba való teljesebb értékű beilleszkedés útjának keresése.

Ebből az alkalomból a Lámpás Klubok szervezésében ünnepi rendezvények voltak. Nagy örömömre, két helyszínen is, a Békásmegyeri Közösségi Házban és Terézvárosban az Eötvös 10-ben is jelen lehettem, mely óriási élményt jelentett számomra. Látó és nem látó művészek léptek színpadra és adtak színvonalas, emlékezetes műsort. Megtiszteltetés volt, hogy a III. ker.-i eseményen én is felléphettem, ahol R. Kárpáti Péter volt a műsorvezető. Lámpással a lelkünkben felemelő érzés volt együtt lenni és szeretettel fényt vinni a jelenlévők szívébe. A látás sérült művészek, Ézsiás László költő, előadóművész, versekkel, a Szarkaláb Banda, zenéjükkel csodálatos hangulatot varázsoltak.

johet-vihar-eso-es-szel-1

A VI. ker.-i Látássérültek Klubja is szintén színvonalas műsort szervezett, ahol nézőként voltam jelen. Lélekemelő volt, hallani, látni, érezni, hogy látás sérült, tehetséges művészek miként kápráztatják el a közönséget, mint pl. Domoszlai János, Jánoki Márió, előadóművészek, tehetségükkel és szívükből kiáradó szeretettel ölelték át a Közönséget, csak úgy, mint a műsorban részt vevő, jó célt támogató látó művészek, zenészek, Kökény Attila, Karda Bea, és sokan mások.

Amit érzékeltem, rímekben így hangzik

“Kiált a szó a fényben,
kiált a dal a mában.
A szív üzenetében
Elrejtve dallamában.
A szó, ha keresed,
dalol ma teneked,
a szeretetet
szórja szét.
A jót, ha szereted,
csak szóld, ha teheted,
a szeretetet szórva szét.”

Figyeljünk embertársainkra, vigyünk örömet, szeretetet mindenki felé, aki igényli azt és oda is, aki nem, persze, csak óvatosan!

Két színházi élményt is szeretettel osztok meg a kedves Olvasókkal. Az egyik a Pesti Színházban Bach Kata főszereplésével, az Anna Karenina, Lev Tolsztoj nagyregényének színpadi változata, Roman Polák rendezésében.

Karenin szerepében Hegedűs D. Géza látható, Vronszkijt pedig Orbán Levente játssza. A nyilvános főpróbát volt szerencsém látni, nagyon tetszett a rendezés a színészek alakítása, a díszlet, összességében egy nagyszerű előadást ajánlok figyelmetekbe.

A másik élményem a Vígszínházban Eszenyi Enikő rendezésében a Mágnás Miska, melynek címszerepben ifj. Vidnyánszky Attila fürdőzött szó szerint is a többi kiváló szereplővel, aki majd megnézi, láthatja is a “habfürdőzést”.

A gróffá öltöztetett lovászfiú – az úrrá varázsolt cseléd – története, melyben a főhős kifigurázza és megleckézteti a gazdagokat, úgy tűnik, minden korban aktuális. Az elmúlt évtizedek alatt a cselekményt a színházak és íróik a maguk képére formálták, más-más hangsúlyokkal és ízekkel alakítva a figurákat és a mondanivalót.

Az operett legnagyobb slágerei közé tartozik többek között a Cintányéros cudar világ, a Csiribiri, Csiribiri kék dolmány, és a „A nő szívét ki ismeri…”

johet-vihar-eso-es-szel-2

Szóval, mindenkinek szeretettel ajánlom és ha valaki véletlenül nem kapna rá jegyet,
segítek a jegy beszerzésben. Szép napsütéses napokat és színházi élményekben gazdag programokat is kívánok az őszülő napokra, estékre!

„Közeleg az ősz, írom,
a hajam is ősz, sírom!
Amíg el nem jössz, bírom,
Nő vagyok, nem kőszirom!
Voltam hajdan nőszirom,
leszek majdan őszi rom?!
Később már csak ősi rom,
s lesz majd tán egy kősírom!
Ironiám bő zsíron,
(S íróeszközöm: iron)„

„Búsuló őszben énekem,
adhat örömet, reményt nekem!
Szól a hang, mégsem élesen,
Neked küldöm, nem tévesen!
Szikrázó a Napunk, Édesem,
ragyogjon Ránk ma is, fényesen!
Mert akár valahány évesen,
sem maradhatunk mi éhesen!”

Szeretettel:
Hajdan Vali
szervező-költő-és előadóművész
mobil: 06-70 / 248-0547
hajdan.vali@gmail.com
http://montazsmagazin.hu/hajdan-vali-eloadomuvesz-kolto-mesevilagaban
https://www.facebook.com/hajdan.vali
https://www.poet.hu/szerzo/Hajdan_Vali
https://csakanoknekmagazin.hu/hajdan-vali-muveszno-kulturalis-szakerto