Érdemes gyermekünk szobáját időről időre feng shuis szemmel átnézni, hiszen a szülők legdrágább kincse a gyermek. Az ő jóléte igen fontos egy család életében. A legtöbbet a gyermek változik, (magasság, érdeklődés, ízlés, stb.) így a környezetét is változtatnunk kell.

 

 

Szoba elrendezés kisiskolásoknak

 

Iskolakezdés után érdemes komolyabb szempontok szerint átalakítani a gyerekszobát. Használhatunk kevesebb színt, de ne váljon egyhangúvá! Soha ne erőltessük gyermekünkre saját színvilágunkat, hiszen őket is be lehet már vonni a tervezésbe: már van kedvenc színük, elképzelésük. (A kék szobaszíntől azonban óvakodjunk, hazugságra buzdíthat.)

 

  • Tegyük rá a gyerekszobára a bágua-térképet. Különböző életterületet erősíthetünk feng shui eszközökkel attól függően, hogy mit szeretnénk dinamizálni a gyermekben. Az „önművelés-tudás területére” (Ék) például tehetünk földgömböt, térképet, tarthatjuk itt a könyveket, és általánosságban az íróasztalára (legyen az bármelyik életterületen,) helyezzünk el egy baglyot, a tudás szimbólumát. Az „egészség területére” (K) szép egészséges növényt, vagy arról egy képet. „Hírnév területére” (D) tehetjük az okleveleit és így tovább. Ezeket az ötleteket weboldalamon részletesen tárgyalom.
  • Vegyük észre, hogy gyermekünk mennyit nőtt az utóbbi időben, és emiatt értékeljük át az íróasztala méretét. Amennyiben túl kicsivé vált az asztal, szerezzünk be egy nagyobbat. Nincs rosszabb annál, hogy meggörnyedve kell ülni mellette és úgy írni a házi feladatokat.
  • Ha csemeténk íróasztala az ablak előtt áll úgy, hogy tekintete előtt pont a kinti látvány van, hajlamossá válik az ábrándozásra.
    Orvoslás: Tegyünk ablakmatricát az ablakra ülő szemmagasságban.
  • Ha széke mögött van a szobaajtó, nyugtalanná válhat, fészkelődhet tanulás alatt. Nem tud igazán koncentrálni. Tegyünk egy tükröződő felületű képet az asztalára úgy, hogy lássa benne a mögötte levő ajtót. A jó íróasztal elhelyezés az, ha a gyermek háta mögött fal van, s rálát az ajtóra.
  • Amennyiben egy üres falra néz, a gondolatai blokkolva lesznek. Ekkor orvoslásként tegyünk a falra optimizmust, vidámságot ábrázoló képeket.
  • Segítsünk hobbija megtalálásában. Ha fiúnk katonai dolgokat gyűjt, tartsuk elzárt szekrényben.
  • Tankönyveit tárolja függőlegesen, mert vízszintesen többnek néz ki a tanulnivaló, s elmegy tőle a kedve.
    – a gyerekszobák feng shui szimbóluma a buddha-gyerekekkel, az egészséges gyermek fejlődését pedig a Kuan-Yin szobrocska „szimbolizálja biztosítja”. Mindkettőt kitehetjük a polcra.
    -Rend: életkorától függően tegyünk együtt rendet lefekvés előtt a gyerekszobában, mert a rendetlenség benne is káoszt okozhat.

 

Legyünk bátrak, nézzük át gyermekünk szobáját, és alakítsuk át úgy, hogy éljük magunkat bele! Amit mi érzünk, gyermekünk is érezni fogja! Jó munkát!

 

Szilvásy Judit okl. mérnök

Feng Shui szaktanácsadó- oktató

 

www.fengshuibolt.hu

www.fengshui.hu

 

06/30 95 905 95