A nevetés csodája
Azt mondják a nevetés az olimposzi istenektől eltanult csoda...több annál, mint egy gurgulázó, hahotázó vidám hang, a nevetés összetartó erő...A hétvégén hangos kacagással volt tele a házunk, kicsik, nagyok együtt voltunk, és amíg a terített asztalnál kóstolgattunk mindenféle jót, előjöttek a régi, ki tudja hányszor hallott, de mindig nevetésre késztető történetek... Kell a nevetés, kell, mert boldoggá tesz, gyógyít, felemel, véd és ha rövid időre is, de feledteti a hétköznapi bajokat.
Én ismerem a lent és a fent érzését és ahogy idősödöm, egyre inkább szükségem van a nevetésre, mert hiszek annak gyógyító erejében... Bár az öregség igazi természete még ismeretlen előttem, még a ma bűbája fogva tart, de ha belenézek a tükörbe, már látom az egész testemen az idő múlását és jobban érzem magam, ha nevetni tudok azon, amit látok. Mert ha hosszabb ideig nézek magammal szemben és közben nevetek, megváltozik ám a kép, bármennyire is hihetetlen, egy boldog ember néz vissza rám a tükörből... És ez a nevetés varázsereje. Igen, a nevetés a legtökéletesebb szépítőszer. Elindítja bennünk a boldogsághormonok termelését, fokozza az életenergiánkat, segít leküzdenünk az önsajnálatot...Amikor időnként csak négykézláb tudok felmenni a lépcsőn, mert a térdem megfeszül, mintha homokszemek lennének benne és csak recseg, ropog, hát akkor kell a hangos kacagás... Igen, ha magamon tudok nevetni, minden jó, mert már sírtam eleget...
Tudom én, hogy most sokan mondják, nincs minek örüljenek, olyan világot élünk, ahol nehéz nevetni, de meg kellene próbálnunk, mert ahogy Charlie Chaplin írta,” A tragikum ösztönöz a komikumra, mert a nevetés, úgy hiszem tagadó magatartás: nevetnünk kell tehetetlenségünkön a természet erőivel szemben – mert másképp megőrülnénk.”
Állítólag évente 6205 alkalommal nevetünk, ami azt jelenti, hogy naponta tizenhétszer húzódik mosolyra a szánk, vagy tör föl belőlünk a jóízű kacagás. A gyerekek sokkal többször nevetnek, mint az idősek, legalább négyszázszor mosolyognak, kuncognak hahotáznak naponta, csak úgy minden különösebb ok nélkül. Valóban így van-e, vagy csak a statisztika, ki tudja, én a nevetősökhöz tartozom. Emlékszem gyerekkoromban abban a vályogházban, ahol tízéves koromig éltem, az aprócska konyhánk falát egy falvédő díszítette, amit édesanyám hímzett és volt rajta egy írás: „minden anya boldog, akinek a gyereke nevet”. Hát én annyit nevettem, hogy csak úgy potyogtak a könnyeim, mert akartam, hogy édesanyám boldog legyen... Istenem, milyen nehéz is lehetett neki, mert hiányzott az életéből valami, ami bennem dupla adagban van jelen: az életöröm. Édesanyám muszájból, kényszerből, később talán megszokásból béklyóba kötötte magát és a körülmények és mi, a nővérem és én, nem tudtunk segíteni és ő elfelejtett nevetni...Mégis azt, hogy a lelkemet nem kezdte ki a közömbösség, az a láthatatlan rozsda, ami manapság terjed, mint a járvány, csak neki köszönhetem. Gazdag vagyok, gazdag általa, miatta, mert eleinte csak neki, érte kacagtam, és amikor rossz volt minden, hogy ne felejtsen, küldetésben vagyok, megszólalt bennem egy másik hang: nevess, nevess, hogy erős legyél...Tapasztalatból tudom, néha nem lehet másképp elviselni az életet csak nevetve.
Mert ha belefeledkezünk a kacagásba, megáll az idő...Bármennyire is hihetetlen, de lehet nevetni a lehetetlenen is...Amig tudunk nevetni, semmi nem veszett el...Gyógyír minden bajra, állítólag ellenfele minden bacilusnak. Mindegy, hogy milyen kilátástalannak is tűnik a napunk, egy szívből jövő nevetés mindig belefér- gondoljunk csak Móricz: Hét krajcár című novellájára, mi több olvassuk el újra. Megéri!
Ha nevetünk az egész testünkkel nevetünk, afféle balzsam a lelkünknek... bizseregni kezd a lábujjunk, a fülünk, táncba kezd bennünk az élet... olyan, mint a testedzés, afféle „belső kocogás”. Ha naponta sokszor, sokat nevetünk, az állítólag felér egy maratoni futóverseny hatásával...felüdít, könnyebbséget érzünk a lelkünkben és enyhülnek a fizikai és lelki fájdalmaink. Mert mi is a nevetés?” A léleknek dalra kerekedése, ropogós ugrándozása, vidám kurjongása. Egészséges lélek fenn nem állhat nevetés nélkül. E nélkül nincs is élete. A csecsemőben akkor támad a lélek, mikor nevetni kezd, s az öregben és nyavalyásban akkor múlik el a lélek, amikor már nem tud többé nevetni”, figyelmeztet az író, ügyvéd Eötvös Károly.
A nevetés nekem olyan, mint a jó bor, hordozza a mámort, vagy mint a tollsöprű, amivel lepókhálózhatom a lelkemet, és boldoggá tesz. Persze ahhoz, hogy kacagjunk, kellenek a társak. Hát ezért is szeretek együtt lenni a családommal, a barátainkkal, mert tudunk jó ízűen nevetni magunkon is és egymáson is. De ez nem sértő nevetés.
Kívánom, hogy legyen az életünk csupa izgalom, meglepetés, legyen minden napunk nevetős, és ne feledjük, mi vagyunk azok, akik egyszer eljutunk az égig, és mi vagyunk azok is, akik az éveket mérjük...éppen ezért játszani kell az életet, nevetni minden apróságon, és ne feledjük, könnyen száll mosoly az arcunkra, ha nem maradunk szerető szó nélkül.
Azt mondják a nevetés az olimposzi istenektől eltanult csoda...több annál, mint egy gurgulázó, hahotázó vidám hang, a nevetés összetartó erő...A hétvégén hangos kacagással volt tele a házunk, kicsik, nagyok együtt voltunk, és amíg a terített asztalnál kóstolgattunk mindenféle jót, előjöttek a régi, ki tudja hányszor hallott, de mindig nevetésre késztető történetek... Kell a nevetés, kell, mert boldoggá tesz, gyógyít, felemel, véd és ha rövid időre is, de feledteti a hétköznapi bajokat.
Én ismerem a lent és a fent érzését és ahogy idősödöm, egyre inkább szükségem van a nevetésre, mert hiszek annak gyógyító erejében... Bár az öregség igazi természete még ismeretlen előttem, még a ma bűbája fogva tart, de ha belenézek a tükörbe, már látom az egész testemen az idő múlását és jobban érzem magam, ha nevetni tudok azon, amit látok. Mert ha hosszabb ideig nézek magammal szemben és közben nevetek, megváltozik ám a kép, bármennyire is hihetetlen, egy boldog ember néz vissza rám a tükörből... És ez a nevetés varázsereje. Igen, a nevetés a legtökéletesebb szépítőszer. Elindítja bennünk a boldogsághormonok termelését, fokozza az életenergiánkat, segít leküzdenünk az önsajnálatot...Amikor időnként csak négykézláb tudok felmenni a lépcsőn, mert a térdem megfeszül, mintha homokszemek lennének benne és csak recseg, ropog, hát akkor kell a hangos kacagás... Igen, ha magamon tudok nevetni, minden jó, mert már sírtam eleget...
Tudom én, hogy most sokan mondják, nincs minek örüljenek, olyan világot élünk, ahol nehéz nevetni, de meg kellene próbálnunk, mert ahogy Charlie Chaplin írta,” A tragikum ösztönöz a komikumra, mert a nevetés, úgy hiszem tagadó magatartás: nevetnünk kell tehetetlenségünkön a természet erőivel szemben – mert másképp megőrülnénk.”
Állítólag évente 6205 alkalommal nevetünk, ami azt jelenti, hogy naponta tizenhétszer húzódik mosolyra a szánk, vagy tör föl belőlünk a jóízű kacagás. A gyerekek sokkal többször nevetnek, mint az idősek, legalább négyszázszor mosolyognak, kuncognak hahotáznak naponta, csak úgy minden különösebb ok nélkül. Valóban így van-e, vagy csak a statisztika, ki tudja, én a nevetősökhöz tartozom. Emlékszem gyerekkoromban abban a vályogházban, ahol tízéves koromig éltem, az aprócska konyhánk falát egy falvédő díszítette, amit édesanyám hímzett és volt rajta egy írás: „minden anya boldog, akinek a gyereke nevet”. Hát én annyit nevettem, hogy csak úgy potyogtak a könnyeim, mert akartam, hogy édesanyám boldog legyen... Istenem, milyen nehéz is lehetett neki, mert hiányzott az életéből valami, ami bennem dupla adagban van jelen: az életöröm. Édesanyám muszájból, kényszerből, később talán megszokásból béklyóba kötötte magát és a körülmények és mi, a nővérem és én, nem tudtunk segíteni és ő elfelejtett nevetni...Mégis azt, hogy a lelkemet nem kezdte ki a közömbösség, az a láthatatlan rozsda, ami manapság terjed, mint a járvány, csak neki köszönhetem. Gazdag vagyok, gazdag általa, miatta, mert eleinte csak neki, érte kacagtam, és amikor rossz volt minden, hogy ne felejtsen, küldetésben vagyok, megszólalt bennem egy másik hang: nevess, nevess, hogy erős legyél...Tapasztalatból tudom, néha nem lehet másképp elviselni az életet csak nevetve.
Mert ha belefeledkezünk a kacagásba, megáll az idő...Bármennyire is hihetetlen, de lehet nevetni a lehetetlenen is...Amig tudunk nevetni, semmi nem veszett el...Gyógyír minden bajra, állítólag ellenfele minden bacilusnak. Mindegy, hogy milyen kilátástalannak is tűnik a napunk, egy szívből jövő nevetés mindig belefér- gondoljunk csak Móricz: Hét krajcár című novellájára, mi több olvassuk el újra. Megéri!
Ha nevetünk az egész testünkkel nevetünk, afféle balzsam a lelkünknek... bizseregni kezd a lábujjunk, a fülünk, táncba kezd bennünk az élet... olyan, mint a testedzés, afféle „belső kocogás”. Ha naponta sokszor, sokat nevetünk, az állítólag felér egy maratoni futóverseny hatásával...felüdít, könnyebbséget érzünk a lelkünkben és enyhülnek a fizikai és lelki fájdalmaink. Mert mi is a nevetés?” A léleknek dalra kerekedése, ropogós ugrándozása, vidám kurjongása. Egészséges lélek fenn nem állhat nevetés nélkül. E nélkül nincs is élete. A csecsemőben akkor támad a lélek, mikor nevetni kezd, s az öregben és nyavalyásban akkor múlik el a lélek, amikor már nem tud többé nevetni”, figyelmeztet az író, ügyvéd Eötvös Károly.
A nevetés nekem olyan, mint a jó bor, hordozza a mámort, vagy mint a tollsöprű, amivel lepókhálózhatom a lelkemet, és boldoggá tesz. Persze ahhoz, hogy kacagjunk, kellenek a társak. Hát ezért is szeretek együtt lenni a családommal, a barátainkkal, mert tudunk jó ízűen nevetni magunkon is és egymáson is. De ez nem sértő nevetés.
Kívánom, hogy legyen az életünk csupa izgalom, meglepetés, legyen minden napunk nevetős, és ne feledjük, mi vagyunk azok, akik egyszer eljutunk az égig, és mi vagyunk azok is, akik az éveket mérjük...éppen ezért játszani kell az életet, nevetni minden apróságon, és ne feledjük, könnyen száll mosoly az arcunkra, ha nem maradunk szerető szó nélkül.
Szólj hozzá