Az árulkodó írás



Sokféle titok szövi keresztül a világot, a közönséges halandó és az üzletember titkán keresztül egészen a papnak meggyónt titkokig.

De mi is a titok?

Talán mélységes hallgatás valamiről, valakiről, amit soha nem szabadna megtudni a környezetünkben igazán senkinek.

De a hét lakattal őrzött hallgatásnak ára van, a folytonos hazudozás. A lelkiismeret ugyan egy ideig békében csendben van, de egy váratlan helyzetben háborogni kezd, kényszerítve bennünket a titok megszegésére.

Elmondásával viszont megszűnik titoknak lenni és már csak az egyszerű vagy érdekes olykor meghökkentő történetek gyűrűznek tovább, feloldozva a titkolózó furdaló lelkiismeretét.



Történetem egy fiatal jegyespárról szól, akik az esküvő időpontját kitűzve, a templomi ceremóniához elengedhetetlenül szükséges születési okmányokat készültek beszerezni.

Mint a szerelmesek minden együtt eltöltött órának őszintén örültek. Élvezettel készültek a kötelező kirándulásra mindkettőjük szülőfalujába. 

Az egynapos húsvét előtti piknikre szendvicsekkel, itallal felkészülve indultak a kölcsönkapott bogárhátú „veteránnal” autóval.

A kellemes úton jövőjüket tervezve érkeztek Kati szülőfalujába. Kézen fogva, gyönyörködve járták körbe a színes virágoktól pompázó csendes templom

kertet. Megpihenve a kispadon szerelmes szavakat suttogva ígérték meg, hogy

szeretetben, őszintén élnek majd együtt örökké.

A sekrestyés segítségével hamar megkapták a lány születési okmányát. Még egy 

gyors fohászra is jutott idő majd indultak tovább. A kocsihoz visszatérve megtervezték a következő célállomás útját Peti szülő falujához. Kati igyekeztett szóval tartani jegyesét a családjáról szóló vidám eseményeket felidézve, leginkább saját hangját hallatva. Kérdéseire halk hangú rövid válaszok érkeztek, mintha máshol jártak volna a fiú gondolatai.

Minél közelebb értek a faluhoz annál szótlanabb fagyosabb lett a levegő.

Félve gondolta, hogy talán a fiú megváltoztatta elhatározását, de nem értette miért ilyen hirtelen?



A dombtetőn emelkedő takaros templom tornyát megpillantották végre. A kocsit az úton hagyva elindultak a plébánia felé, mint mindig most is kézen fogva.

Peti keze hűvös volt és szokatlanuk nedves mikor alig hallható hangon megszólalt:

„Valami fontosat kell mondanom neked Kicsim. Titokban kellett tartanom mostanáig mert megígértem édesanyámnak. A titoktartás alól Te fogsz engem feloldozni, miután elmesélem nevem történetét.

Apám nagyon szerette Édesanyámat de a szülei akaratára nem vehette feleségül őt még akkor sem mikor megszülettem. Lassan múlt az ellenkezés és a vihar a férfi családjában. Végül ebben a templomban keltek egybe túl az egyéves születésnapomon.

Amint látni fogod Kedves az anyakönyvi kivonaton édesanyám lánykori nevével kereszteltek. Csak később, házasságkötésük után kaptam meg Édesapám családi nevét melyet azóta is büszkén viselek és adom neked amikor életed társának engem választasz.

És az akkori szokásoknak megfelelően az esküvő után, férje vezetékneve lett Kati asszonyneve mindig emlékeztetve a hosszú évekig féltve őrzött titokra.


(Rodé Klára)