A rákból felépülve én lelkileg is újjászülettem. Második születésnapomat onnan számolom, amikor elolvastam ezt a gondolatot:

AZT ADOD A GYERMEKEIDNEK, AMI TE VAGY!

Azóta sok ilyen erős mondattal találkoztam és váltam tőlük jobb emberré, jobb társsá és jobb szülővé. Írásaimban ezeket mutatom be Neked, remélem Te is sokat nyersz velük.

A legutóbbi cikkemben a legerősebb nevelési eszközről, a szülői példamutatásról beszéltem. Most ennek egyik gyakorlati oldalát fogom bemutatni (írás közben jöttem rá, hogy teljesen véletlenül): méghozzá a feleségem követendő környezetvédő útjának bemutatásával.

Volt egy feleségem, akit pár éve elkapott a természet védelmének ügye. Rengeteg filmet nézett meg a klímahelyzetről. Mindennap tájékozódott cikkekben, 'fészbúkról az aktuális fejleményekről. Bújta a klímaválság blogokat, videókat. Akit aztán emiatt elkezdtek zavarni a körülöttünk zajló dolgok. A kommunális szemetesbe dobott műanyag palackok. Az út szélén heverő mekis poharak, a fákon a szélben zászlóként lobogó nejlonzacskók. A kertes házakból és a céges kéményekből gomolygó sötét füst. A közeli erdőben szaporodó sivatagi, homokos foltok.   Aztán még jobban feldühítették és elkeserítették a szélesebb körben történő események. Például a kerületi erdőnk tarvágása. A hírek a tavainkon, erdeinken való irtásról, építkezésekről, betonozásról. Vagy globálisan a kínzó és embertelen állattartás, csak, hogy nekünk embereknek legyen húsunk az asztalon. 

Volt egy feleségem, aki elhűlve hallgatta a jóslatokat a Föld rövid jövőjéről. Akit bosszantott minden, ami rombolta a természetet, minden, ami bántotta a növény- és állatvilágot. 

Akitől százszor meghallgattam, hogy hogyan lehetne megvédeni a Földet az embertől. A legfőbb szakmai teóriákat kívülről fújom: 

-túl sokan vagyunk, szabályozni kellene a gyermekek születését

-a túlzott húsfogyasztást redukálnunk kéne

-a nagy ipari vállalatoknak a profitot félretéve át kellene alakulniuk

-a repülőgépek károsanyag kibocsájtását drasztikusan (lehetőleg nullára) kéne csökkenteni

Satöbbi, satöbbi, satöbbi…

Volt egy feleségem, aki borzasztó módon élte meg azt, hogy az emberiség az utolsó utáni pillanatában sem tesz érdemben semmit azért, hogy élhető maradjon a Föld.

Egy világ tudott összetörni benne, mikor mi, emberek a világunkat törtük össze bármivel… Egy erdő kivágása hallatán például zokogott a karjaimban. Ez a lelkiállapot nem volt fenntartható, ahogy most a Föld sem az. Ez nem volt élet. Csak elkeseredett, idegtépő és egyenlőtlen küzdelem.  Féltettem őt. De közben lett egy feleségem, aki felelős és tudatos lett a környezetvédelemért. Aki áttért vegán életmódra, mert nem szeretné, ha „embertelen” és kínzó körülmények között tartsák az állatokat. Aki több tucatnyi szemétszedésen vett részt, és szervezett is. Aki faültetésekre cibál el, a lakótelepi környezetünk mindennap szépíti egy kis kert gondozásával. Aki komposztálókat építtetett a lakóközösséggel, illetve a családunkban is bevezette, hogy szelektíven gyűjtsük a szemetet. Aki sosem vesz műanyag palackot, szívószálat, semmiféle eldobható cuccot.

Aki családi-baráti kirándulásokat szervez, hogy jobban megszeressük a környezetünket. Viccből a fiammal itthon már Mester „tanösvény” Anikónak hívjuk, mert képes bármilyen programba bedobni egy rövid kirándulást. Az egyik legszebb példa erre, mikor a család elment Felcsútra egy NBI-es focimeccsre, akkor előtte azért benéztünk az ottani arborétumba.

Aki folyamatosan posztol a fészbúkon: legyen a téma az, ami felhívja a figyelmet egy környezetkárosító esetre, vagy épp, ami megmutatja természetünk szépségeit, vagy legyen az akár egy jótanács, mit és hogyan tehetünk, hogy megóvjuk a Földet.

És épp a napokban lett egy feleségem, akit megválasztottak a lakókörnyezetünkért legtöbbet tevő embernek. 

Elsöprő többség szavazott rá ebben a választásban. Olyannyira meglepődött és jól esett neki az eredmény, hogy ez megtízszerezte a hitét.  És aminek én, a legjobban örülök: lett egy feleségem, aki lerakta a dühét, a mérgét, a bosszankodásait.

„Csak” teszi a dolgát.

Meg volt rökönyödve, értetlenkedett, nem értette, mit értékelnek ezzel a díjjal benne az emberek, pedig ez volt a lényeg.

A példamutatás.

Ezzel az elismeréssel fogta fel, hogy kiváló pedagógusként az életben is tanít: a példájával „megfertőzi” a környezetében élő embereket a természet védelmével és szeretetével.

Aki „most már” tudja, hogy a személyes példamutatás a legfontosabb a Földünk megőrzéséhez (ezt egy szakmai beszélgetés is megerősítette, amit épp együtt hallgattunk nemrég). Mert, ha sokan lesznek olyanok, mint ő, akkor a döntéshozók és az a réteg, aki a legjobban szennyezi a környezetünk, őhozzájuk is eljutunk, és ők is vigyázni fognak a Földre. Úgy, ahogy ezt legelőször a rokonok, barátok gyermekei tették a környezetünkben.  Ők voltak a feleségem legelső tanítványai.  Akik találkozva elhivatottságával, fákat, virágokat akarnak ültetni. Akik az erdőbe túrázva szemetet akarnak szedni. Akik megkóstolják a szuper és finom vegán ételeket, hogy védjék az állatokat. Ők a jövő, és ha sokan lesznek, akkor lesz az emberiség számára jövő is!

Köszönjük, hogy vagy, Mester „tanösvény” Anikó!


Szeress Te is felelősséggel!

Mester Attila
Mester Attila-Apjafia blog alapítója
www.mesterapia.hu