A fiatal nő rendhagyó módon korán ébredt szombaton. Kitárta az ablakot és beleszagolt a nyár hajnali hűvös, virágillatú levegőbe. Nyugtalan volt. Szerencsére a kisszobában ötéves fia még mélyen egyenletesen lélegzett. A tegnapi születésnapi zsúron, három meghívott óvodástársával úgy látszott, elfárasztotta. A gyerekeket a szülők éppen csak bekísérték. Kíméletből távol maradtak a csapattól, tekintettel a házigazda kisfiúra, akinek az édesapja már nem élt. A lurkók harsányan jól érezték magukat, tortát ettek, játszottak, mókáztak kifáradásig.A mama telefonján este üzenet érkezett barátjától, akivel néhány hónapja ismerkedett meg.           

 „Sajnálom, hogy ma nem találkozunk. Remélem a srácok jól érzik magukat. Egész nap rád gondoltam, munka közben is. Ma vidéken dolgozom, nagyon későn érek haza. Holnap mindenképpen látni szeretnélek, szeretlek…”

A nő egy piros szívet küldött válaszul.Most, hogy kisétált az étkezőbe, miután a kávéfőzőt bekapcsolta, telefonján még egyszer elolvasta az üzenetet, majd a köntösébe bújt. Lesietett a gyűjtőhöz a tegnap összeszedett üres flakonokkal. Remélte, hogy nem fut össze valamelyik szomszédjával. Kilépett az ajtón és igazán meglepődött. A bejárati ajtó kilincsére akasztva papírtasakban friss péksütemények voltak, a kísérőlevélben csak néhány sor: „Késő éjjel értem vissza, de a pékek már dolgoztak. Még ropogós lesz, amikor észreveszed. Vajjal és akácmézzel… tudod mennyire szeretjük. Hívlak!” A lábtörlőn egy akácág hevert, tele illatos, fürtös virágokkal...


Rodé Klára

Író