SZERKESZTI AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ

Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hét unoka nagymamája, de ez kevés számára, hiszen az a mániája, hogy derűvel és őszinteséggel kell oldania a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja szeretettel az olvasók e-mailjeit.

Megbukott az empátia? 

Kedves Ildikó, néhány évvel ezelőtt rengeteg cikket, könyvet olvastam a beleélés képességéről, a türelemről, és tudatosan törekedtem arra, hogy empatikusan viszonyuljak a férjemhez és a fiamhoz. Siker koronázta az erőfeszítéseimet, kevesebb lett otthon a veszekedés. Pedig a férjem rendületlenül dolgozott egy olyan cégnél, ahol nagyon stresszes volt a munkája, a fiam egyetemre járt, ahol sok volt a nehéz vizsga, közben gyerekeket korrepetált angolból, hogy ne tőlünk kapja a zsebpénzt. Persze mindketten úgy lettek „megszőve”, hogy önmagukat tökéletesnek tartják, és bizony otthon lusták. Számukra természetes volt a rend, amit én, a „néma cseléd”, teremtettem. Zokszó nélkül pakoltam utánuk, mostam, vasaltam, bevásároltam, főztem, ők hazaérve csak pihentek. Egyiküket sem zavarta, hogy a kerületi családsegítő központban stresszes munkát végzek én is. E nehezen fenntartott családi békének a betegségem vetett véget idén januárban, amikor érelzáródást fedeztek fel a lábamban. Hónapokig kellett feküdnöm, majd pihennem, nem tudtam „cselédkedni”. Ildikó, augusztus végétől ismét dolgozom, de megváltoztam! Rájöttem, semmit sem ért az empatikus viselkedésem, a türelmem, hiszen ők folyamatosan veszekedtek az otthoni munkák miatt, amíg ágyhoz voltam kötve. Szégyenszemre sokszor főzött nálunk a közel nyolcvanéves anyukám, néha be is vásárolt. Mindennek hatására írom önnek, nem hiszek már az empátiában! Harci terep a család is, ahol az erős legyűri a gyengébbet. Mi a véleménye? (A nevem csak az öné.) 

Kedves Levélíróm, kérdéssel kezdem a válaszomat: elmondta-e mindezt a férjének és a fiának? Attól tartok, nem… Továbbá azt gondolom – remélem, nem haragszik meg, de ne feledje, őszinteséget ígértem…! –, hogy nem a beleélés képessége meg a türelem vizsgázott rosszul a családjukban, hanem a három szereplő. Hiszen az empátia és türelem nem azonos az alávetettséggel a „néma cseléd” szereppel, inkább tudatos, egymással egyeztetett döntés eredménye. „Én ezt teszem be a közösbe, ti mit…?” Egyébként én nem tartom fogyatékosnak a férfiakat, tudom, tapasztalom, hogy ők is tudnak empatikusan viselkedni, képesek háztartási munkák végzésére, sőt, finom ebédek készítésére is. Tehát az ön helyében megpróbálnám bevezetni a családi munkamegosztást, és mesélnék a „fiúknak” a családsegítőben végzett munkámról, hadd tudják, nem körömreszelgetéssel töltöm az időmet, hanem tragédiákkal szembesülök… Röviden: véget kellene vetni a kizsákmányolásnak! Soha nem késő. Gondolja csak végig, milyen mintát visz magával a fia, ha semmin sem változtat! És én szívből kívánok önnek sok sikert a „műtéthez”!


Kedves Olvasók, szeretettel várom ezentúl a leveleiket, hogy szakemberként, barátnőként válaszolhassak a beszelgessunk@vkulcsarildiko.hu vagy a vki@tvnetwork.hue-mail címen! 

Mit tennél a helyemben? I. rész

Mit tennél a helyemben? II. rész

Mit tennél a helyemben? III. rész

Mit tennél a helyemben? IV. rész

Mit tennél a helyemben? V. rész

Mit tennél a helyemben? VI. rész

Mit tennél a helyemben? VII. rész

Mit tennél a helyemben? VIII. rész

Mit tennél a helyemben? X. rész

Mit tennél a helyemben? XI. rész

Mit tennél a helyemben? XII. rész

Mit tennél a helyemben? XIII. rész

Mit tennél a helyemben? XIV. rész

Mit tennél a helyemben? XV. rész

Mit tennél a helyemben? XV.I rész