A mi határozatunk egy vagy két 1,5-5 év közötti egészséges, vagy egészségügyileg részben károsodott kisfiú vagy kislány örökbefogadására szól. Illetve vállaltuk testvérek örökbefogadását is.
Ami a határozatban konkrétan nem szerepel, de az aktánkban igen, az az, hogy nincs származási kikötésünk, azaz probléma nélkül fogadunk örökbe roma gyermeket is. Sokan megkérdezik, hogy miért, hiszen nem értik a döntésünket, sőt az elején bizony azt is megkaptuk, hogy „Mondd, hogy nem lesz cigány!”, „Bármi lehet, csak ne legyen cigány!”.
Most biztosan sokaknak felszökött a szemöldöke a szóhasználat (és talán a téma miatt is), de ha az örökbefogadásról van szó, akkor a származás, annak elfogadása vagy éppen elutasítása nem egy kikerülhető dolog, én pedig úgy érzem, hogy ha már arra vállalkoztam, hogy beszámolok az ezzel kapcsolatos élményeinkről, akkor úgy vagyok hiteles, ha ezt a tabu témát is előveszem.
Tehát kaptunk hideget, meleget. Voltak meglepetések, mivel olyan emberek is elutasítónak bizonyultak, akikről nem gondoltam volna, s olyanok próbáltak belőlünk a saját privát életünkkel kapcsolatos ígéreteket kicsikarni, akik még csak különösen közel sem álltak hozzánk, míg voltak, akik meglepően nyitottan álltak a kérdéshez. Különös élmény volt, olyasmi, amit meg kellett emésztenünk. Sokat beszélgettünk erről a férjemmel, én magam pedig pszichológushoz is jártam, hogy őszintén azt tudjam mondani, nem érdekel mások véleménye, s nem az alapján fogadok el, vagy utasítok el egy kisgyereket, hogy mások mit várnának. Többségben féltésből mondják, de a tendencia az, hogy mindenki arra buzdít, újszülött, fehér bőrű csecsemőt fogadjunk örökbe, hiszen annak a gyereknek nincsenek „bőröndjei”, amit magával cipel a családba, s a „rossz vére” sem hajtja majd, és nagyobb eséllyel lesz olyan, „mint mi”.
Persze azért azt tudni kell, hogy belőlük van a legkevesebb. Mármint az újszülött, fehér babákból. A rendszerbe bekerülő gyermekek jelentős része (becslések szerint 80%-a) roma származású, még akkor is, ha ez nem látszik a rasszjeleken, amik egyébként a gyerek életkorával felerősödhetnek, vagy éppen csökkenhetnek, hiszen ilyen csodálatos és kiszámíthatatlan a genetika. Tehát azt hiszem, hogy ha valaki ezt az utat választja, s elköteleződik amellett, hogy örökbefogadó szülő lesz, akkor fontos, hogy legyen benne kellő elfogadás. Természetesen ezt lehet cáfolni, igenis vannak olyan örökbefogadók, akik származási kikötés mellett vállalnak gyermeket és ezt is tisztelni kell azzal az őszinteséggel együtt, ahogy ezt az igényt megfogalmazzák. Mi viszont nem erre vágytunk. Nem szerettünk volna egy újszülött hófehér kisbabát a családunkba fogadni, hiába kérték, mondták, bizonygatták így lesz a legjobb. S talán pont ez az egy dolog volt, ami megnehezítette a döntésünket. Az elvárások. Meg a félelem, hogy mi lesz, ha nem fogadják el a gyermekünket, mert mondjuk egy kicsit sötétebb a bőre.
A félelmen túl viszont ott volt a vágy, ami újra meg újra előjött, hogy bizony mi egy nagyobbacska gyereket szeretnénk, akinek nem számít a bőrszíne, csak az a fontos, hogy meglegyen az a bizonyos különleges szimpátia.
Hiszem, hogy a többi jön magától és rajtunk múlik, származástól, életkortól és a magával hozott bőrönd méretétől függetlenül!
Ferenczy Boglárka
Szólj hozzá