Az első kapcsolatom a kozmetikával olyan tizenegy éves koromban lehetett. A szüleim egyik nő barátjával- Zitával -töltöttem azt a délutánt, amibe egy tartós szempillafestés is beletartozott. Persze csak neki. Ámulattal néztem, hogy kerül a festék a becsukott szempillákra, aztán csak vártuk az eredményt. Szép lett. Persze a nő szőke volt, a változás a pilláin meg látványos. Aztán nyolcadikban osztályfőnöki órára mindenkinek választani kellett egy szakmát, amit bemutat az osztálynak. Valahogy megint csak a kozmetika jutott eszembe. El is mentem szépen az Áfész fodrászatába, ahol megkértem a kozmetikust, adjon nekem interjút. Érdekes, hogy egyáltalán nem emlékszem mit is írtam akkor. Valószínűleg rárakódtak az emlékre a sok éves tapasztalataim.

Anyukám nem járt kozmetikushoz. Nem volt rá pénze. Úgy érzem, a lehetőségeihez igazította az igényeit. Hiába akarta megvédeni tőlem a smink cuccait. Én rendre minden vasárnapot azzal kezdtem, amíg Ő aludt, hogy elővettem a fürdőszoba polcról a kis neszeszert és tökéletes nőt varázsoltam magamból. Majd jött a szidás minden vasárnap, hogy “már megint, hát hiába mondom, hogy…?!” Persze, nem pakolta semmilyen titkos helyre előlem ezután sem.

Akkor még nem sejtettem, hogy ez lesz a hivatásom. Szegényt állandóan kritizáltam, hogy miért festi kékre, vagy zöldre a szemhéját… Már akkor is kifinomult ízlésem volt a szépséghez. Szóval nem is Őt, hanem az akkori kor divatját kritizáltam én. Mert egyébként nagyon ügyesen csinálta. Szempillafesték sem nagyon volt akkoriban. Vagy legalább is én nem láttam. Talán csak valami dobozos csoda, pici kefével. Azt vizezgette amíg lehetett. Amikor már nem fogott eléggé, ma már szinte elképzelhetetlen, - milyen leleményes is az ember, mert a szükség nagy úr, a nő pedig NŐ- Bagarolt (cipőkrém) tett a pici kefére. Nem volt akkor háború, csak vasfüggöny. Kíváncsi lennék ugyanakkor Párizsban mit kentek magukra a nők? Biztosan szörnyülködtek volna, ha ezt látják. De az én anyukámnak nagyon szép pillái lettek. A nagyim titkos fürdőszobai dobozkájában pedig még ma is ott lapul a 70’-es vagy a 80’- as évekből az a kerek szemhéjfesték paletta. Ha eltekerem a tetejét, ott várakoznak ezek a szép kék és zöld színek.

A másik nagymamám pedig csak- csak mondogatta: “Miért nem leszel kozmetikus? Annyira finom kezed van hozzá.“- Őt meg folyton masszíroztam. Egy idő után és leginkább a középiskolám után csak leesett, hogy talán erre kéne mennem, mert így- úgy, valahogy mindig bekúszik az életembe. Anyukám nem bízott a kitartásomban, hogy valaha egyetemre mennék, de mivel kitűnő tanuló voltam a város egyik legkeményebb iskolájába íratott. Közgazdaságiba. Végigcsináltam becsülettel, de tudtam, én nem tudok egy asztal mellett ülve boldog lenni. Ezután álltam bolygó körüli pályára, vagyis végre kis kurflikkal, de végre a helyemre kerültem. Igaza volt anyának. Nem volt elég önbizalmam, hogy elhiggyem meg tudom csinálni az egyetemet, vagy akár csak felvesznek oda. Nem hittem azt sem, hogy érdemes kozmetikus tanulmányi versenyre mennem. Ha az akkori tanárom nem nevez be akaratom ellenére, magamtól biztosan nem megyek. Tanulmányi verseny győzteseként kezdem dolgozni.

Ma is vallom, hogy a legfontosabb az, hogy amit minden nap csinálunk, az boldoggá tegyen bennünket. Nincs annál jobb érzés, mint azzal keresni a pénzt, ami örömet is okoz. Nap mint nap boldog emberek mennek ki az ajtómon és térnek vissza lelkesen. Feltölt, hogy örömet okozok, hogy szépet csinálok. Meg az is, hogy az évtizedes tapasztalataim tudássá értek bennem. Magabiztos vagyok, és boldog mindezzel.

Az anyukám sem látott a jövőbe, milyen szakma felé irányítson. Bár Ő nem döntött rosszul, csak nem éreztem benne jól magam. Én sem tudom ma, hogy mivel tennék jót a gyerekeimnek… Legyen diplomájuk? Mert tanulva többek leszünk, jobban gondolkodunk, megbecsült tagjaivá válunk a társadalmunknak? Mi a megbecsülés? Mivel fejezzük ki? Érdemi, anyagi? Nincs jó tanácsom a gyerekeimnek. Csak annyi, hogy remélem ők is megtalálják azt ami akár egész életükre boldoggá teheti őket és talán megélhetést is biztosít majd nekik.

Boda Gabi

sminktetováló- kozmetikus