Lázadás
Az idő kérlelhetetlenül dolgozik rajtam.
Naponta küzdve ellene érzem, fáradok.
Naivan hittem, hogy sokáig fitt maradok.
Reményeim vadul hullámzó tengerében,
az anyagi világ múlását bizonyítva látom,
lassú belenyugvással feladom lázadásom.
Változó testemet, mint lelkem templomát
néha büszkén, néha csüggedve hordozom.
Lobogó fáklyaként tovarepül szárnyalásom,
életem értelmére még keresem a válaszom.
Szemembe belefeledkezik emlék és pillanat,
amely a földi életem örömfoszlánya marad.
Szólj hozzá