Lázadás

 

Az idő kérlelhetetlenül dolgozik rajtam.

Naponta küzdve ellene érzem, fáradok.

Naivan hittem, hogy sokáig fitt maradok.

Reményeim vadul hullámzó tengerében,

az anyagi világ múlását bizonyítva látom,

lassú belenyugvással feladom lázadásom.

 

Változó testemet, mint lelkem templomát

néha büszkén, néha csüggedve hordozom. 

Lobogó fáklyaként tovarepül szárnyalásom,

életem értelmére még keresem a válaszom.

Szemembe belefeledkezik emlék és pillanat,

amely a földi életem örömfoszlánya marad.