SZERKESZTI: AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ 2998

Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hét unoka nagymamája, de ez kevés számára, hiszen az a mániája, hogy derűvel és őszinteséggel kell oldani a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja szeretettel az olvasók e-mailjeit.


Hazugság nélkül lehetetlen?

Kedves Ildikó, magázni fogom a levelemben, mert úgy vélem, ezzel kifejezem a tiszteletemet, és remélem, én is tiszteletet kapok cserébe – a furcsa témám ellenére! Ugyanis a hazugságról szeretnék szót váltani. Nyár óta csak részmunkaidőben dolgozom, így több időm jut a környezetem megfigyelésére, és egyre tisztábban látom, a hazugság behálózza a hétköznapjainkat. Nemcsak a politikában, de a választott környezetemben, sőt, a családi életemben is jelen van.  Hazudik a barátnőm a férjének, amikor velem találkozik, hiszen mindig azt mondja, hogy túlórázik – a férje nagyon magának való, nincs barátja –, hazudik a majdnem felnőtt unokám a lányomnak, amikor azt mondja, hozzám jön beszélgetni, pedig a fiújával randevúzik – a lányom nagyon rendes, de „túlfélti” a gyerekeit –, én is hazudok a férjemnek, amikor kozmetikushoz megyek, mert szerinte nincs szükségem segítségre ahhoz, hogy jól nézzek ki – hogyne lenne…! –, és hazudik a vejem is, amikor diplomás mérnöknek mondja magát. Az anyjától tudom, nem volt képes megvédeni a diplomamunkáját, aztán addig halogatta, míg kicsúszott az időből… Kedves Ildikó, hazugság, nélkül nem működnének a kapcsolataink! De akkor miért várjuk el a gyerekektől, hogy igazat mondjanak? Egy idő után valamennyien rájönnek, bajba sodorja őket. Szerintem ideje lenne őszintén átgondolni a hazugság szerepét, mert tragikus, hogy az emberi kapcsolatok legfontosabb kötőanyagává vált. Vagy ne tépelődjek, mert ez így normális, semmi gond? 

Kedves Levélíróm, tépelődjünk együtt, de először teremtsünk rendet a hazugságok erdejében! Vannak elhallgatások, apró füllentések, értelmetlen és nevetséges nagyotmondások, vannak tudatos félrevezetések, átverések, rosszindulatú, tudatosan ártó hazugságok és léteznek nagy élethazugságok, amelyekkel önmagunkat is megpróbáljuk becsapni.  Mivégre mindez? Azt hisszük, könnyebb lesz az életünk általuk, ami az esetek többségében tévedés. Például magam azért (is) füllentek nagyon ritkán, mert sajnálnám az időt arra, hogy megjegyezzem, kinek mit mondtam. Fárasztó lehet ám a hazugok élete! Ráadásul a nagy élethazugságok olyanok, mint a bumeráng. Szenvedést okoznak, mert visszaütnek! Ha valaki mindenkinek (önmagának is) azt hazudja, hogy szereti a férjét – nem csak a bankszámláját –, annak keserves lehet esténként viszolyogva ágyba bújni. Ott várja a férje, és a testünk nem tud hazudni…! Mindezzel azt akarom sugallni, hogy a lelki egészség és harmónia egyik legfőbb pillére az igazmondás, a hazugság pedig lélekölő. Mennyivel egyszerűbb vállalni: „Én most itt tartok, tőlem ennyi telik, fogadjatok el olyannak, amilyen vagyok!”