MIT TENNÉL A HELYEMBEN?


SZERKESZTI: AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ


Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hét unoka

nagymamája, de ez kevés számára, hiszen az a mániája, hogy derűvel és őszinteséggel kell

oldani a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja

szeretettel az olvasók e-mailjeit.


A szerelmem fekete bárány


Kedves Ildikó, elég tapasztaltnak érzem magam a negyvenegy évemmel és egy fájdalmas

élettársi kapcsolattal a hátam mögött, most mégis tanácsra van szükségem! Pedig két évvel

ezelőtt rátaláltam az okos, nagyon szerény és jó humorú páromra, nyáron lesz az esküvőnk.

Neki főiskolás korában volt egy hosszú kapcsolata, de a lány külföldre ment, később a nővére

orvosbarátnője lett a társa, aki olyan erőszakos lehetett, mint a tesója, és ő párhónapos

együttélés után szakított a doktornővel a család tiltakozása ellenére. Három évvel később

ismert meg engem, amikor felvettek ahhoz a céghez, ahol ő a számviteli divízió második

embere. Nagyon tetszett, de kivártam, hogy kezdeményezzen. Épp halálosan elege volt, mert

már megint a családja akart „keríteni” új párt, és boldogsággal töltötte el, hogy a saját

döntése alapján kezdi velem a közös életet. Jó együtt! Csak akkor esem kétségbe, ha a

családjával találkozunk. Merev, rideg, humortalan légkör, mindenki orvos. Még a jobb sorsra

érdemes sógora is. Az én drágám fekete bárány, mert nem állt be a sorba. Kiválóan teljesített

fizikából, matematikából, de nem érdekelte a biológia. Így „csak” főiskolai diplomája van,

mint nekem, nem is veszik emberszámba. Ahogy engem sem. Ő zavart, ideges és gátlásos a

szülei házában. Nem ismerek rá! Aztán csak hallgatjuk, amint „Tökéletesék” önmagukról

mesélnek, és szörnyű betegségeket elemezgetnek. Előre rosszul vagyok, milyen hangulatot

fognak teremteni az esküvőnkön. Bár azt sem kérdezték, tervezzük-e…Az én drága szüleim

meghaltak autóbalesetben, a szeretett húgom meg a férje szerint meseszép nászútat kellene

szerveznünk egy egyszerű, koccintásos esküvő után, hogy ne egy minket kritizáló családot

etessünk és szórakoztassunk életünk legszebb napján. Ildikó, mit gondol?




Kedves Levélíróm, ha akarjuk, ha nem, a házassággal új családot is kapunk! Persze az már a

mi döntésünk, milyen módon tartunk velük kapcsolatot. Ha a leendő férje szorongásos

tüneteket produkál a szülei házában még negyvenévesen is, akkor érdemes átgondolni,

mennyit igényelnek az efféle családi találkozókból. Semmit? Csak közös karácsonyokat?

Születésnapokat? Vagy mégis jó együtt ebédelni havonta? Ebbe nem szólhat bele külső

ember, ezt önök érzik. Én csak azt javaslom nyomatékkal, beszéljék ki, és ne hallgassák agyon

ezt a problémát, különben fertőző góccá alakulhat! Az esküvő? Számomra végtelenül

rokonszenves a húga javaslata. Puritán egybekelés, pazar nászút! Aztán itthon

élménybeszámolóval egybekötött bulit lehet szervezni a barátoknak, és el lehet mesélni a

családnak is, merre jártak. Hadd tudják meg, hogy egy főiskolai diplomával rendelkező „nem

orvosra” is rátalálhat a boldogság!



V. Kulcsár Ildikó