
MIT TENNÉL A HELYEMBEN?
SZERKESZTI: AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ
Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hét unoka
nagymamája, de ez kevés számára, hiszen az a mániája, hogy derűvel és őszinteséggel kell
oldani a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja
szeretettel az olvasók e-mailjeit.
A szerelmem fekete bárány
Kedves Ildikó, elég tapasztaltnak érzem magam a negyvenegy évemmel és egy fájdalmas
élettársi kapcsolattal a hátam mögött, most mégis tanácsra van szükségem! Pedig két évvel
ezelőtt rátaláltam az okos, nagyon szerény és jó humorú páromra, nyáron lesz az esküvőnk.
Neki főiskolás korában volt egy hosszú kapcsolata, de a lány külföldre ment, később a nővére
orvosbarátnője lett a társa, aki olyan erőszakos lehetett, mint a tesója, és ő párhónapos
együttélés után szakított a doktornővel a család tiltakozása ellenére. Három évvel később
ismert meg engem, amikor felvettek ahhoz a céghez, ahol ő a számviteli divízió második
embere. Nagyon tetszett, de kivártam, hogy kezdeményezzen. Épp halálosan elege volt, mert
már megint a családja akart „keríteni” új párt, és boldogsággal töltötte el, hogy a saját
döntése alapján kezdi velem a közös életet. Jó együtt! Csak akkor esem kétségbe, ha a
családjával találkozunk. Merev, rideg, humortalan légkör, mindenki orvos. Még a jobb sorsra
érdemes sógora is. Az én drágám fekete bárány, mert nem állt be a sorba. Kiválóan teljesített
fizikából, matematikából, de nem érdekelte a biológia. Így „csak” főiskolai diplomája van,
mint nekem, nem is veszik emberszámba. Ahogy engem sem. Ő zavart, ideges és gátlásos a
szülei házában. Nem ismerek rá! Aztán csak hallgatjuk, amint „Tökéletesék” önmagukról
mesélnek, és szörnyű betegségeket elemezgetnek. Előre rosszul vagyok, milyen hangulatot
fognak teremteni az esküvőnkön. Bár azt sem kérdezték, tervezzük-e…Az én drága szüleim
meghaltak autóbalesetben, a szeretett húgom meg a férje szerint meseszép nászútat kellene
szerveznünk egy egyszerű, koccintásos esküvő után, hogy ne egy minket kritizáló családot
etessünk és szórakoztassunk életünk legszebb napján. Ildikó, mit gondol?
Kedves Levélíróm, ha akarjuk, ha nem, a házassággal új családot is kapunk! Persze az már a
mi döntésünk, milyen módon tartunk velük kapcsolatot. Ha a leendő férje szorongásos
tüneteket produkál a szülei házában még negyvenévesen is, akkor érdemes átgondolni,
mennyit igényelnek az efféle családi találkozókból. Semmit? Csak közös karácsonyokat?
Születésnapokat? Vagy mégis jó együtt ebédelni havonta? Ebbe nem szólhat bele külső
ember, ezt önök érzik. Én csak azt javaslom nyomatékkal, beszéljék ki, és ne hallgassák agyon
ezt a problémát, különben fertőző góccá alakulhat! Az esküvő? Számomra végtelenül
rokonszenves a húga javaslata. Puritán egybekelés, pazar nászút! Aztán itthon
élménybeszámolóval egybekötött bulit lehet szervezni a barátoknak, és el lehet mesélni a
családnak is, merre jártak. Hadd tudják meg, hogy egy főiskolai diplomával rendelkező „nem
orvosra” is rátalálhat a boldogság!
V. Kulcsár Ildikó
Szólj hozzá