
Talán Ön is hallott már az ún. ultrafeldolgozott élelmiszerekről, hiszen a közelmúltban több tanulmány is kimutatta, hogy túlzott fogyasztásuk kedvezőtlen hatással van az egészségre. A FAO és a WHO nemrégiben megjelent közös táplálkozási ajánlása is csak kis mennyiségben javasolja ilyen ételek fogyasztását. De gondolta volna, hogy a gyermekek tanulmányi eredményeire is hatással lehetnek az ultrafeldolgozott élelmiszerek? Pedig éppen erre az eredményre jutott egy csaknem 800 serdülő bevonásával készült közelmúltbeli spanyol kutatás.
Az agy fejlődése szempontjából a serdülőkor kritikusnak számít, az erre az időszakra jellemző tanulmányi teljesítmény fontos előrejelzője a jövőbeli lehetőségeknek és eredményeknek. Az említett tanulmányban a kutatók azt vizsgálták, hogy az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása befolyásolja-e a serdülőkori tanulmányi eredményt. A résztvevők étkezési gyakorisági kérdőíveket töltöttek ki, a szakemberek pedig az élelmiszereket feldolgozottsági szintjük szerint osztályozták.
tanulók tanulmányi teljesítményét iskolai eredményeik alapján értékelték. A kutatók ezután összevetették az elfogyasztott ételeket a tanulmányi eredményekkel, és azt találták, hogy akik több ultrafeldolgozott élelmiszert fogyasztottak, azoknak lényegesen gyengébbek lettek az anyanyelvi, az angol nyelvi és a matematika osztályzataik.
Mindez jól mutatja, hogy az étrend minősége a tanulmányi siker egyik kulcstényezője lehet. Ha tehát segíteni kíván gyermekének a tanulásban, törekedjen a kiegyensúlyozott étrendre, ami kevesebb hamburgert, mirelit pizzát és üdítőt tartalmaz, helyette változatos, kevésbé feldolgozott, frissen készített ételeket sok zöldséggel, hüvelyesekkel, diófélékkel. Mindez nemcsak a tanulmányi eredményeken javíthat, de segít az egészségesebb étkezési szokások kialakításában is.
RASFF csoport
Szólj hozzá