
A téli takarást (lombot, száraz ágakat) ilyenkor már teljesen el kell távolítani a növényekről, hogy levegőt, napot és fényt kapjanak az új hajtások. Mivel a télen nem volt szinte semmi csapadék, a talaj kiszáradt, így jó alaposan kell öntözni az ültetések előtt. A kiültetéshez felhős napokat válasszunk és a kiültetendő növények gyökereit is előzetesen áztassuk be. A nagyobb méretű egynyári virágpalántákat is az enyhe időben már ki lehet ültetni.
Áprilisban már számos zöldségnövény és egynyári virág magja is vethető a szabadföldbe, amit utána folyamatosan kell majd öntözni, illetve ilyenkor elvégezhetjük a június után virágzó évelők tőosztásait és szétültetéseit is. A gyepápolás első lépései a tavaszi, nitrogénben gazdag gyeptrágya kijuttatása, az alapos beöntözés, de a gyeplevegőztetőt csak az első nyírás után használjuk. Figyeljünk arra, hogy az első fűnyíráskor ne vágjuk le a fűben tavasszal virágzó hagymások leveleit (nárcisz, krókusz), mert a leveleknek először el kell száradniuk, vissza kell húzódniuk. Április végén már elvégezhetjük a szükséges fű-felülvetéseket is. Az árnyékos területeken a moha ellen használhatunk mohairtó sókat, de ne alkalmazzunk túl sok savanyító-hatású műtrágyát (pl. ammónium nitrátot) és itt vigyázzunk, hogy ne öntözzük túl a gyepet. A dáliagumókat ilyenkorra nagyobb távolságban helyezzük a tápanyagban gazdag földbe és most ültethetjük el a kardvirág gumóit is. Mivel fagyérzékenyek, ezért csak a fagyosszentek után hajtanak ki. Napos időben a balkon- és dézsás növényeket is szoktathatjuk már a szabad levegőhöz, de ne tegyük ki még az erős napsugárzásnak. Amennyiben a gyümölcsfák termőkaros, orsó-, vagy sövényformára vannak kialakítva, itt az ideje a vesszők lekötözésének is, a hajnali fagy elleni védekezésben, a rügypattanás környékén pedig segíthet a bór összetételű lombtrágya. Készülj fel már előre a korai gyümölcsfák virágzás utáni, az almatermésűek pirosbimbós állapotban történő, tehát még virágzás előtti permetezésére. A lassan már lombosodó, egyszer termő málna- és szedervesszőket a támberendezések vízszintes huzalaihoz lehet erősíteni, a fölöslegesnek tősarjakat el kell távolítani. A szamócaágyásba helyezzünk a tövek köré természetes takaróanyagot, mely a későbbiek folyamán megvédi a zamatos terméseket a szennyeződéstől és egyben csökkenti a rothadás veszélyét, de egyben véd a gombafertőzésektől is.
Javasolt a vegyszermentes növényvédelem, például a csalánlé-esővíz 1:1 arányú keverékével öntözni a kerti növényeket.
Szabó József
Okleveles kertészmérnök, környezetvédelmi szakértő
Green Mérnök Kft alapító tulajdonos
www.greenmernok.hu
Szólj hozzá