Már féllábbal beléptünk a nyárba, de a sorozatos tavaszi munkák után a kerti teendőket ilyenkor sem szabad elhanyagolni. 

Vannak olyan zöldségfélék, amelyek vetéséhez a júniusi hónap a legideálisabb, ezek elsősorban azok a zöldségnövények, amelyek majd téli tárolása lesznek szánva. Érdemes ezek közül megemlíteni a fekete retket, a céklát, karalábét, valamint a bimbós kelt.

Érdemes nagyon odafigyelni a nyári melegben a fejlődő növényeink rendszeres öntözésére és a tápanyag-utánpótlására is, hiszen ebben az időszakban lesz a legnagyobb szükségük a megfelelő mennyiségű vízre és a tápanyagok felvételére annak érdekében, hogy megfelelően és egészségesen tudjanak fejlődni, virágozni, vagy termést hozni. Az öntözést ne a legnagyobb melegben végezzük, hanem a hűvösebb hajnali órákban, vagy a késő esti órákban, hogy a párolgás mértéke a lehető legkisebb legyen. 

Egyes zöldségeket, mint a sárgarépa, a saláta és a cukorrépa, meg kell ritkítani. A ritkítással biztosítani lehet a megfelelő légáramlást (ez több betegségtől is megvédi a növényeket), valamint több víz és műtrágya jut így a növényeknek.

Vannak olyan növények, amelyek növekedésük miatt már elérték azt a magasságot, hogy kitámasztásra szorulnak (ilyenek lehetnek a paradicsom, a futóbab és a borsó), ezért nagyon fontos, mert így a termés nem fog majd a földre lógni. A folytonérő paradicsomnál a levelek hónaljából előtörő hajtásokat minél korábban ki kell tördelni, mert különben a tápanyagok jelentékeny részét elszívják a virágokat viselő főhajtások elől. Ha a kertünkben gyógy- valamint fűszernövényeket is tartunk, azoknak már a leveles hajtásait júniusban be lehet takarítani és meg lehet kezdeni a szárításukat. A virágzó levendula és rozmaring hajtásokat kössük össze kis kötegbe és fejjel lefelé akasszuk fel szellős, árnyékos helyre, ahol egy hét alatt a nyári meleg időben megszáradnak és a leveleiket lemorzsolva akár egy évig is tárolhatóak. A levendula virága nagyon hasznos a molyok ellen. Leszedéséhez ki kell fogni a hónap legmelegebb és legnaposabb napját, mert illatanyagai ilyenkor a legintenzívebbek.

Most, hogy befejeződtek a kiültetések, elkezdődik a harc a rovarokkal, a kártevőkkel, a betegségekkel és a gyomokkal! Az olyan kártevők, mint a káposztalepke, a káposztabolha a kolorádóbogár, vagy az uborkabogár, rövid időn belül nagy károkat tudnak okozni a növényekben, már az ültetés után is. A másik nagy gond a növények talajának a kiszáradása, amely ellen a hosszúszezonú növények esetében a legjobb védekezési mód a mulcsozás (kéregből, szénából). A növények tövéhez megközelítőleg 8- 10 cm vastagságú réteget helyezünk belőle, akkor segíthet megakadályozni a talaj kiszáradását, illetve a gyomnövények elszaporodását is. Az elnyílt virágokat is leszedhetjük már és az esetleg kipusztult egynyári virágok helyett még újat ültethetünk. 

A szőlő már májusban megindult, június annak kötözéséről, kaccsolásáról szól. Szabadítsuk meg minél több levéltől, hogy a fürtök minél több napfényt kapjanak. A gyümölcsfákat is most sokféle károsodás veszélyezteti: esős időben újból megjelenhet a levélfodrosodás, a lisztharmat, a rovarkártevők közül pedig a levéltetű és a keleti gyümölcsmoly. Ezek ellen permetezéssel lehet védekezni, gondosan ügyelve az élelmezésegészségi várakozási idő betartására.

Ilyenkor már megkezdődik egyes kerti termények betakarítása is, ami így jutalmat nyújt a kert ápolására fordított fáradságért. Ilyen „jutalomtermény” például az ilyenkor már szépen pirosló szamóca (sokan földiepernek nevezik), amelynek a fő szezonja most van.  A szamóca nem utóérő gyümölcs, tehát csak a tökéletesen beérett gyümölcsöt érdemes leszedni, viszont az érett gyümölcs ne maradjon a bokron, mert azokat meg gyorsan meglepi a szürkepenész, amely azután a többi gyümölcsökre is átterjedhet.


Szabó József
Okleveles kertészmérnök, környezetvédelmi szakértő
Green Mérnök Kft alapító tulajdonos
www.greenmernok.hu