A téli Balaton a 19. századi magyar szépirodalomban- Dr. Kovács Emőke írása
AÂ befagyott Balaton jellegzetességeinek és szépségének összegzésére Jókai Mór (1825-1904) Az aranyember (1872) című regényében lelhetünk rá. Jókai 1867-ben vásárolta meg azt a telket, ahol ma már az irodalmi múzeumként működő, több helyiségből álló Jókai-villa áll, s 1870-től 20 éven át töltötte itt a Ânyarakat, leköltöztetvén az egész fővárosi személyzetet, s a madarakat, kutyákat, macskákat is. Itt kúrálta örökölt hörghurutját. Az aranyember lírai képei a balatoni tél csodavilágába kalauzolják az olvasót. AÂ Jég című fejezetben olvasható az, hogy Timár Mihály feledni utazik a balatonparti nyaralóhelyére, ahol találkozik egy Galambos nevű halásszal. AÂ halászok égi jelnek veszik Timár érkezését, hiszen napok óta nem tudják kifogni a "fogaskirályt". Az igen búskomor és zaklatott Timár a befagyott Balatont és a halászok készülődését figyeli. Jókai a téli, balatoni virradatot festői ecsettel önti szavakba: "Timár messze behaladt a jégtükrön. Most virradni kezdett, a hold elsápadt, s az ég egész hosszában rózsaszínű kezdett lenni, mire az óriási jégtükör csodálatosan színt változtatott, mintha élesen kétfelé volna osztva: az egyik része violaszín és rézvörös színt vesz fel, míg a napkelet felé eső, tehát a rózsaszín éggel érintkező fele azúrkék marad. AÂ tünemény pompája növekedik, amíg az ég egyre világosul; a skarlát, az aranyaz égen megkétszereződik a tiszta tükörben, s mikor a téli nap fénytelen, ízzó gömbje feljön a látókör violabarna ködei közül, tűzszínű páráktól körülragyogva s letekint a ragyogó jéglapra, ilyen varázsképet semmiféle tenger nem mutat, semmi mozgó hullámtükör; mert az olyan, mintha két igazi nap kelne fel két igazi égen."
De a nagy mesélő pompásan szemléletes természetleírása nem zárul ennyivel. Hiszen a balatoni ember tudja, nem teljes a balatoni tájleírás a balatoni jégtakaró herkulesi küzdelmének, ijesztő zajainak, morajlásainak szemléltetése nélkül. AÂ balatoni rianások szépirodalmi formába öntött szemléltetése pedig így hangzik: "Az egész jéglap szól, beszél, zeng lábai alatt. Mennydörgést és citerapengést hall összekeverve. Egy-egy pattanás az ágyúdörejhez hasonlít, s mértföldkövekre elhangzik. - közben egy-egy ágyúdörgés, mely mérföldekre elhangzik. S a halászok nyugodtan látnak hálóik szétbontásához a mennydörgő ég hátán; s a távolban szénásszekeret látni, amint a jégen csendesen végighaladnak négy ökörrel. Itt már ember és állat megbarátkozott a jég haragos perlekedésével, amely azután folytonosan tart, míg a nap ismét le nem áldozik. ...Most egyszerre egy olyan rettentő dördülés hangzik, mintha száz ágyút sütöttek volna el egyszerre, vagy mintha föld alatti tűzaknát vetettek volna fel. Az egész jégtábla megrendül és összerázkódik. S a dördülés munkája iszonyú: a füredi parttól rézsút egész Tihanyig, háromezer lépésnyi hosszúságban végigrepedt a jégtábla, s a kétfelé nyílt tömeg között egyölnyi széles tátongó nyílás maradt." AÂ csataleírásnak is beillő jelenet feszültsége után a balatoni halászat fortélyairól olvashatunk. Az egyszerű emberek kemény munkájáról, ami este kis ünneplésbe torkollik, a Balaton jegén, ahol a halászok egy " roppant, akónyi bográcsba beleaprítják a kiválogatott halat, aminek nem szabad sem kövérnek, sem szálkásnak lenni; nem jön abba egyéb, mint a halnak a saját vére, paprika marokszámra, meg a vöröshagyma. Hanem aztán van annak a keverésmódjában valami mesterség, amit csak az ért, akinek tudománya van hozzá, hogy azt utánacsinálni sem lehet... AÂ szép téli éjben messze világlottak a jégtükrön az örömtüzek. AÂ mulatság a jég hátán majd éjfélig tartott. AÂ halászok akkorra lettek készen a fogott hal behordásával a raktárba."
Jókainak akad még egy rövid írása, amely kevésbé közismert, de szintén a téli Balatont idézi. Jókai (A) Hon című gazdasági, politikai napilapban - melynek alapító szerkesztője is volt - tette közzé AÂ befagyott Balaton, az ölelkező várromok című tárcáját. AÂ rohanó vonat ablakából kitekintő író, 1874-ben a fenti idézetekhez hasonló módon, ismét megcsillogtatta írói vénáját. De most már nemcsak a befagyott tó csodavilágáról, a halászokról, hanem a korcsolyázgató emberekről is tudósított: "Az egész hatalmas kis tenger végig befagyva. AÂ hullámzó, fellegeket, partokat visszatükröző élő lap helyett egy holt, mozdulatlan zöld síkság, oly sötét, mint a malachit, fehér vonalakkal átcikázva, a távolban mozgó hangyatömegek elszórva rajta: halászok, korcsolyázók: ma éppen ünnep van, mindenki mulat. Ez a második jégkérge a Balatonnak ez idén. Az első odakinn hever már a somogyi homokfenyéren; hosszú, fehér bástyák, összedűlt palotasorok alakjában, azt egy északi szél verte ki oda mind: s a tél második páncélt vont helyébe. AÂ Balaton is luxust kezd űzni, kétszer változtatja a toilettjét egy farsangon. AÂ tihanyi félszigeten túl új tüneményt mutat e bűvös kép; itt is végig be van fagyva a tó; ugyanazon malachit födél rajta, hanem a somogyi parthoz közelebb egy óriási hosszúságú rianás vonul rajta végig Tihanytól le Badacsonyig s a szétnyílt helyen azúrkék víztükör ragyog. AÂ zalai hegyek száz meg száz apró borházakkal vannak fedve, miket a nap arannyal festett, s a ragyogó pontok azon a hosszú szabad víztükrön úgy tűnnek fel, mintha futó fáklyák volnának, míg a jéglap maga viszfénytelen marad. AÂ tündéri lámpások ott az égszín úton versenyt futnak velünk, ameddig a Balaton tart, s míg egy másik bűvmutatványa a láttani csalódásnak másfelé nem ragadja a figyelmet. Két ősi várrom tűnik fel a zalai hegyek között, mik a sebesen rohanó vonatról úgy tűnnek fel, mintha egymás előtt és mögött járnának kelnének. AÂ két várrom Csobánc és Szigliget."
AÂ prózai téli balatoni tájképek sora azonban ezzel még nem zárul le. Eötvös Károly - aki a 19. század végének kiváló elbeszélője volt - írta meg az első "Balaton monográfiát", Utazás a Balaton körül (1901) címmel, mely tájleírások, anekdoták, megtörtént és mesés történetek könyve, s bővelkedik a balatoni télről szóló fejezetekben is: "Tihany ködfelhőnek látszik. Tornyát a hegyen s jegenyefáját a révnél elnyelte a télnek sugaravesztett világossága. Az örsi, lovasi, csopaki és arácsi hegyek egymásba olvadnak, s lábaik összenőttek a parti jéggel. Erdők, mezők, nyaralók egy színre váltak. AÂ fényes víz helyén fénytelen avar. Imitt-amott hófuvatagok nyoma. Se madár, se ember, se vitorlás, se gőzös sehol. Még a nádat is eltemette a hó. Túl a réven, túl Tihanyon a boglári és fonyódi domboknak nyomuk se látszik. AÂ tudomány nem ismer világos sötétséget, a természet ismer. Előtted áll a nagyvilág, s te nem látsz belőle semmit. Néha délelőttönként egy-egy fekete pont. S mintha mozogna is. Ezek halászok. Vagy léket vágnak, vagy a kerítő hálót szedik össze... AÂ Balaton jege megbírja az embert. Megbírja a terhes kocsit is. De azért nem örül rajta, ha az emberek tipródnak fölötte. Néha bosszút is áll érte. S vannak jegén olyan részek, amelyeken nem tűri meg a rajta levőt." Eötvösnél megtalálhatjuk egy olyan eset leírását is, amikor a Balaton jege valóban nem tűrte el a rajta levő tömeget. Az anekdota szerint az 1830-as években egy lakodalmas menetet, s az ifjú házasokat nyelte el a jég: "AÂ kocsi alatt leszakadt a jég, s lovak és emberek a víz alá merültek. AÂ kocsirúd vége kiállott a vízből, hátulsó kerekei a feneket érték. Lovak a rúd mellett, emberek a kocsiban, mintha semmi sem történt volna. Halott volt valamennyi. De a kocsis akkor is tartotta a gyeplőt, s a vőlegény akkor is tartotta menyasszonya kezét, s a menyasszony akkor is nyitott szemmel mosolygott." Hasonlóan tragikus történet az alsóörsi és a balatonfőkajári halászoké is, akiket szintén a jégpáncél és a vihar kerített hatalmába, mert akármennyire is kellemes még télen is a Balaton partján időzni, azért: "AÂ téli Balaton nem enged magával játékot űzni."
Forrás: Kovács Emőke: A 19. századi Balaton világa. Budapest, 2007.
kiemelt kép: pinterest
Dr. Kovács Emőke
Történész
Balaton kutató
www.facebook.com/drkovacsemoke
Szólj hozzá