Reklamáció a piros zománcos fazék után


Nyár van és a szokásos panaszkodást a forróságról az olykor előtörő hatalmas eső, vagy éppen vihar oldja időnként. Az elsöprő szél és eső elmos mindent, ami aznap kinyílt, elöl maradt, átmos mindent, ami piszkos, átrendezi a körülöttünk lévő szűkebb és tágabb környezetünket. Az idő ilyenkor lehül egy picit és mi várjuk, hogy átjárjon minket a friss eső utáni illat, a levegő, a megtisztult tér ereje kívül és ha engedjük talán belül is.

A nyár észrevétlenül kúszik előre, indáit mindenféle irányba beszőve. Fesztiválok, rendezvények, nyári teraszozások, találkozások, beszélgetések, vallomások, szerelmek és szakítások, élmények és bevésődések, utazások élményei mind a nyár megannyi pillanatának mátrixában élnek tovább bennünk. 

Nyáron majd mindenki levizsgázik logisztikából. A sok baráti, kulturális és egyéb program szerteágazó kínálata, az utazások, különösen a hosszú iskolai, óvodai vakáció tükrében feladja a leckét sokszor a leggyakorlottabbaknak is. 

A vágy és a valóság megfogja egymás kezét és próbál egy ideig együtt sétálni; még ha nem is tűnik reálisnak egy lehetőség, program. Igyekszünk a nyár adta szabadságot kihasználni, no persze bennünk bújkálnak a kérdések „Belefér-e ez most? Van-e rá most elég pénzem?”  Magunkat igazolva rögtön jön is a válasz „Ez így helyes, szabadság van, fesztivál van, nyár van, vagy mi a fene! Erre gyűjtöttem, ezt vártam egész évben és kész”.  Szóval, jöhet a gyerekeknek a sok fagyi, vagy jégkrém, a megkívánt lángos a strandon, a sült hal, a sok cukrozott, méregdrága limonádé, kávé különlegességek, sör és fröccshegyek a teraszokon, na és a biciklizés is.

Kedvenc élményem, amikor tekerés közben nevetve előkerült egy bizonyos piros zománcos fazék, amely már-már szimbolikája a baráti összejöveteleinknek, amely hívószó a nevetéshez, a mosolyok mögötti történetek kimondásához, vagy éppen magunkban tartásához. Csak a baráti társaság tudja honnan jött, mit élt meg és mit látott már, mi főtt benne, mikor van rajta fedő és ha lekerül róla milyen illatok, ízek kerülnek elő belőle. Mert minden piros fazék mögött egy-egy szövevényes történet rejlik. Az a bizonyos piros zománcos lábas nem tűri modern technikát, az indukciós főzőlapot, sokkal inkább az őszinte dolgokat, a kerti zöldségeket, a természetes belevalókat, és a szabályozható direkt lángot és a nyár pillanatait. 

Bár nagymamám és anyám piros zománcos lábosa megkopott már egy kicsit, ha a fedelét leveszem kérdezés nélkül mesél nekem. 

Porkoláb Gyöngyi

üzletfejlesztő, veszteség motivált változás mentor