Shakespeare mondta.


Az idő túl lassú azoknak, akik várnak, túl gyors azoknak, akik félnek, túl hosszú azoknak, akik

gyászolnak, túl rövid azoknak, akik ünnepelnek, de azoknak, akik szeretnek, az idő az örökkévalóság.


És az idő olyan tökéletes, hogy a végén mindig megadja az okot.


Az okát annak, amit akkor nem értünk, vagy nem akarunk megérteni.


És az idővel rájövünk, hogy egyes emberekkel elveszítjük az időt, másokkal elveszítjük az

időérzékünket, másokkal pedig pótoljuk az elvesztegetett időt.


És ez az, amiről az idő élete szól.


És micsoda irónia, hogy emberként gyakran azt akarjuk, hogy az idő gyorsan teljen el, és begyógyítsa

a sebeket, máskor pedig azt akarjuk, hogy ne teljen el, hogy lassan teljen el, és hogy a lehető

legjobban élvezzük.


Csak hozzuk ki belőle a legjobbat.


Mert az idő olyan, mint egy folyó, és nem érintheted kétszer ugyanazt a vizet, mert nem fog újra

elfolyni.


Élvezd tehát életed minden pillanatát, mert minden megélt pillanat soha többé nem jön el. És mindig

tartsd észben, hogy...

A múltat soha nem változtathatjuk meg, de lehetőségünk van arra, hogy tanuljunk belőle.