Olympe de Gouges, aki Marie Gouze néven látta meg a napvilágot 1748. május 7-én Montauban, egy polgárasszony és Pompignan márkijának viszonyából született. Anyja ugyan férjnél volt, de Jean-Jacques Lefranc márkival már kiskorától szoros barátságot ápolt: a nála öt évvel idősebb fiú volt a keresztapja. A márkit később Párizsba küldte a családja tanulni, így elszakadtak egymástól, és Anne hozzáment Pierre Gouze henteshez, akitől három gyermeke született. Ezután a márki visszatért Montauba, és barátságuk újra szorossá vált. Rá egy évre megszületett Marie, akit a hentes ugyan elismert saját lányaként, de a keresztelőjén nem jelent meg. A márki révén Marie jó nevelést kapott, de a hentes nem nézte jó szemmel "lánya" műveltségét, ezért 17 évesen hozzáadta őt Louis Yves Aubry-hoz, egy élelmiszerszállítóhoz. Marie sohasem szerette a férfit, de terhes lett tőle, és megszülte fiát, Pierre-t. Férje még ebben az évben beleveszett a megáradt Tarn-folyóba. Marie ekkor változtatta a nevét Olympe de Gouges-ra, és viszonya lett egy lyoni katonai beszállítóval, akinek a segítségével Párizsba költözött és ott jómódban élhetett. Párizs egyik legcsinosabb hölgyének tartották, gyakori vendége lett a művészek és filozófusok szalonjainak, barátságot kötött a korabeli írókkal, drámaírókkal és néhány politikussal is. Ő maga is írni kezdett, 1784-ben fejezte be első darabját, a Zamore és Mirza, avagy a szerencsés hajótörést, ami a gyarmati rabszolgaság kérdésével foglalkozott. A Comédie-Française be is mutatta a darabot, ami hatalmas felháborodást keltett nemcsak a téma, hanem amiatt is, hogy egy nő írta. A korabeli nézők szerint egy tisztességes nő helye nem a színházban volt. Aztán a rabszolgakereskedő-lobbi is közbelépett, így a darab csak három előadást ért meg. Olympe azonban nem adta fel, több, mint negyven darabot írt a válás szükségességéről, a kolostorba vonulás kényszeréről, a gyerekek jogairól, a munkanélküliségről, a demokraták és az arisztokraták elvei között feszülő szakadékról, valamint a trónjáról letaszított tirannusról is. Röpiratokat is írt, amelyekben széles körű társadalmi és szociális programot javasolt, hazafias adó kivetését szorgalmazta, és harcolt a nők politikai jogaiért, hogy a politikusok végre ismerjék el: a férfi és a nő egyenlő. Épp ezért azt követelte, hogy a nők is részt vehessenek a politikai és társadalmi vitákban, és 1791-ben megszövegezte A női és polgárnői jogok nyilatkozatát. Amikor kitört a forradalom, a girondisták, azaz a mérsékeltek - többek között az ő hatására - engedélyezték a válást és a polgári esküvőt. Amikor újra bemutatták a Zamore és Mirzát 1792-ben, immár a Feketék rabszolgasága címmel, hatalmas tüntetés tört ki Párizsban, mert Olympe-ot azzal vádolta a város polgármestere, hogy az ő darabjának hatására tört ki a saint-domingue-i (ma Haiti) rabszolgalázadás.

Olympe elhatárolódott a vérengzésektől, ellenezte XVI. Lajos kivégzését is, arra szólította fel Robespierre-t, hogy inkább száműzze a királyt és családját. Egyre élesebben bírálta a forradalmat és a kormányt, és amikor 1793-ban a jakobinusok kerültek hatalomra, a Forradalmi Törvényszék augusztus 6-án letartóztatta. November 3-án tartották meg a perét, ami halálos ítélettel zárult. Még ügyvédet sem kapott. Egy hónappal később a vesztőhelyen állva így kiáltott fel: „Honfiak és honleányok, bosszuljátok meg halálomat!” Halála után a férfiak azt kezdték terjeszteni róla, hogy még az ábécét sem ismerte, hogy így vegyék el a többi nő kedvét az írástól és a politikai szerepvállalástól. Akiknek így sem ment el a kedve, azokat még ebben az évben szintén kivégezték, kivéve néhány jakobinus nőt, akik mindenben támogatták a forradalmi kormányt. Olympe A női és polgárnői jogok nyilatkozatát azonban lefordították angolra, és terjeszteni kezdték Amerikában, a nők pedig elkezdték magukat állampolgárnak hívni. Olympe emlékezete nem halványult el: a német Szociáldemokrata Párt nőszervezete 2001 óta ítéli oda az Olympe de Gouges-díjat, és 2004-ben végre elérték a párizsiak, hogy teret nevezzenek el róla. Azonban azt a mai napig nem sikerült elérniük, hogy földi maradványai jelképesen a Panthéonba kerüljenek, mintha a francia politika még mindig tartana e bátor nő szellemi hagyatékától.


Selmeczi Bea