
Nyugdíj előtt már vágjuk a centit! Persze ezt a szokást főleg azok ismerik, akik voltak sorkatonák vagy sorkatona-menyasszonyok. A leszerelés előtti utolsó 150 napon vágtak le a normál szabó-centiméterből naponta egy osztást.
Szóval vágjuk a centit és számoljuk a napokat. Meg persze tervezünk és álmodozunk, mivel töltjük majd az időnket, mibe vágunk be. Na kell is a tervezés, mert nyugdíjasként egy fontos dolog biztos megváltozik, ez pedig a havi bevételünk. Nézzük csak meg az alábbi ábra utolsó oszlopát, mennyi ma az átlagnyugdíj havi összege. Nem sok! A frissen nyugdíjba vonulóké persze lehet több is, de ha az új nyugdíjas minimálbérre volt bejelentve, akkor még ennyi sem jön össze.
Jól látható, hogy minden negyedik ember nyugdíjas ma Magyarországban, több, mint 2,5 millió fő, ez a lakosság több mint 26%-a és él havi átlag 142.114 forintból.
Az adatok szerint még kb. 20-25 évet töltünk el nyugdíjban, ami olyan nagy távlat, amit feltétlenül előre kell látni, lehetőség szerint - legalább az anyagiak szintjén - uralni.
Van tehát mire felkészülni, mit megtervezni. Nézzük:
- végig kell gondolni, hol fogunk lakni, nem kell-e kisebbre, alacsonyabb rezsivel fenntartható házra / lakásra cserélni a jelenlegit. Ez az egyik legfontosabb kérdés, mert a lakhatás havi fix költség és esetenként nagyobb összegű kiadással járhat. Ugyanakkor az egyik legnehezebb döntés is, mert ragaszkodunk a megszokott környezetünkhöz, "idős fát nem lehet átültetni". Magyar fát főleg! Pedig, amíg még saját józan belátásunk birtokában vagyunk, addig kell ezt a nehéz döntést meghozni, ne hagyjuk a gyerekre, más hozzátartozóra!
- akarunk-e osztozni valakivel a havi rezsiköltségek viselésében? Itt egyszerűen arra gondolok, hogy pl. két nagynéni összeköltözik egy kétszobás lakásba, a másikat pedig kiadják, eladják. Statisztikák azt is kimutatják, hogy a magány, az egyedül lét és a vele járó ráutaltság nagyon egészségromboló hatású
- lakóhelyünk megválasztásában szempont a napi lépcsőmennyiség, a lift hiánya, de pl. az orvosi rendelő és az élelmiszerbolt közelsége is
- ha maradunk a kertes házban, akarunk-e valamit megtermelni magunknak vagy más módon hasznosítani a kertet. Vannak pl. akik lakótelep mellett lakva egyszerűen bérbe adják a kertjüket kocsibeálló(k)nak
- van-e lehetőségünk / tehetségünk / képességünk jövedelemszerző tevékenységet folytatni és ehhez kell-e bármilyen engedély, képesítés. Gondolok pl. gyermekfelügyeletre vagy idősgondozásra, de besegíthetünk eladóként heti 1-2 napot egy üzletben vagy a régi szakmánkban visszaállunk dolgozni a nyári szabadságok alatt
- ha van bármilyen megtakarításunk, azt mire és mikor akarjuk felhasználni? Vannak olyan nyugdíjcélú megtakarítások, amiket nem szükséges azonnal kivenni / felvenni, bent lehet még tartani vagy csak egy részét felhasználni
Dr. Marczi Erika
+36-30 / 280-7475
emarczi@hu.inter.net
Szólj hozzá