"Sokak számára szomorú hír volt amikor a Blaha Lujza téren álló Nemzeti Színház falainak utolsó részét is lebontották. 1965. április 23.-án történt.

A néhány éve elhunyt Szalay Zoltán fotóművész remek munkáinak kiállításán színész portréi között Gobbi Hilda Kossuth díjas színművész fotója is szerepelt. A művész sokáig a színház meghatározó tagja volt. A számomra sokat mondó elgondolkozó arc, mögötte a lerombolt színház maradványaival az alábbi gondolatokat ébresztette bennem: "

 

                                                                 Tégla lego  (monológ)


-  Titokban, mi az ott élők mindannyian imádkoztunk érte, de hiába. Eldöntötték és   elvégeztetett. 

 -  Mit tudtok ti a hosszú évek izgalmas előadásairól, mélyen átélt örömeiről, bánatairól? A titkokról a kulisszák mögött? A szentélyről hagyományaival, amit nem tudok magammal vinni. Az öltözőm dohányfüstös, áporodott szaga a kikopott székek zaja, az előadás végén leeresztett nehéz függöny hangja mind ehhez a helyhez tartoztak.

-  Tudjátok mit érzek? A megmaradt romszínpad és a lelkem ürességét. Egy nagy szerelem értelmetlen végét.

-  Ne keressétek többé a Nemzetinket ott, ahol hatos megáll!  Színházunk, otthonunk, templomunk ezernyi darabra hullott szét. Összerakhatatlan tégla lego lett amit, a sittel együtt hamarosan eltakarítanak.   

-  Tudjátok, hogy milyen albérletben „lakni”? Másik színházban várni az új Nemzetire, amíg az felépül?  Hozzászokni, megszerettetni magunkkal és másokkal, a közönséggel? Hosszú, elvesztegetett idő.

-  Éreztétek már a várakozás könyörtelenségét? A bizonytalanságot, hogy milyen lesz az új Nemzeti? Mi érezzük, de reménykedünk. Bízunk magunkban, a színészet és a közönségünk erejében.  

 -  Hé, ott lent te sietős kisember lassíts!  Vedd észre, hogy a dicsőséges hajdani színházunk    tégláit taposod!                                                                                                                                   


(Rodé Klára: gondolatok Szalay Zoltán fotója alapján)