MIT TENNÉL A HELYEMBEN?
SZERKESZTI: AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ
Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hét unoka nagymamája, de ez kevés számára, hiszen az a mániája, hogy derűvel és őszinteséggel kell oldani a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja szeretettel az olvasók e-mailjeit.
Nem robotok, gyerekek!
Kedves Ildikó, ne haragudjon, hogy végtelenül hosszú, három felvonásos (három részletben írt) e-mailt küldök önnek, de nem tudtam rövidebben írni a gyerekeim között feszülő, égbekiáltó különbségről. Talán a keserves történeteimből érthetővé válik, hogy a tizenhárom éves kislányom olyan, mint egy tündér, akit mindenki szeret az iskolában, a zeneórákon, a családban és mindenütt, de a tizenhat esztendős, gimnazista Julcsi (nem ez az igazi neve) elviselhetetlen. Mintha a nyolcadik osztály után beiratkozott volna egy szülőgyilkoló tanfolyamra! Szemtelen, kötekszik, senkihez sincs jó szava, nem eszik rendesen, mert fogyókúrázik, pedig nagyon csinos-karcsú, az apjára még hallgat egy kicsit, de ha én szólok rá, meg se hallja. Egyelőre nem rontotta le a bizonyítványát, mert elég okos, de én minden rosszra felkészültem, ráadásul idén tavasszal már azt is tapasztalnom kellett, hogy ellenséges a kishúgával. Pédálgépnek szólítgatja. Pedig kedves Ildikó, én teljesen egyformán szeretem és nevelem a lányaimat, nagyon sok pedagógiai szakirodalmat olvasok, a házasságunk sem rossz, mégis sokat sírok a nagylányom miatt. Félek! Ha Julcsi most így viselkedik, mit fog művelni tizennyolc éves korára? Közben a kolléganőim többségétől mást sem hallok, minthogy az ő lányaikkal nincsen gond… Ön mit tenne a helyemben?
Kedves Édesanya, életem bizonyos korszakában az öt gyerekünkből négy kamaszodott. Egyszerre! El tudja, képzelni? Nem bolondultunk meg, egészen jól átvészeltük, bár egyik sem volt „tündér”, de elég gyorsan rájöttünk, a kellemes együttéléshez leginkább annak felismerése kell, hogy ők nem egyformák, nem robotok, inkább különböző személyiségjegyekkel rendelkező gyerekek! Ha egy módszer „bejön” az egyiknél, csődöt mondhat a másiknál, nos ezért nem szeretem, amikor kategorikus tanácsokat adnak szülőknek. Tapasztalatom szerint, bántani, megalázni, gúnyolni, kihasználni tilos a gyerekeket, ez az alap! De hogy mikor kell nagy adag megértés, és mikor van szükség annak érzékeltetésére, hogy elszomorodtunk, dühösek lettünk, mert a szülő is ember, az mindig gyerek- és helyzetfüggő. Az ön helyében nem sajnálnám magam, nem akarnék egyformán nevelni, mert nem lehet, és nem festenék az égre, rémséges jövőt. Viszont sokkal jobban bevonnám a férjemet, ha a nagylány hallgat rá. Ne feledje, az apák általában büszkék, ha fontosak a nevelésben! Végezetül egy percig sem foglalkoznék azokkal, akiknek nincs problémájuk a gyerekükkel, mert szerintem nem erősségük az igazmondás.
Szólj hozzá