Tóparti „csendtörők”

 

 

Mézes hársfa illat lengi a fenyőerdő gyantás, friss levegőjét. Pirkad. Éjjeli bagoly suhan a rejtekhelyére, huhogása lassan belevész az erdő sűrű lombjaiba. Még sima a tó zöld, opálos tükre.

De a hirtelen feltámadt szellő megtöri, fodrozza a vizet. A part közelében megzizzen a sűrű nádas. 

A bentlakók álmos pittyegéssel üzennek egymásnak. A világosban hamar feléled a reggeli kórus. A feketerigók harsányan válaszolnak, kontráznak a zöldikék, cifráznak a nádi poszáták, és beleszólnak a tengelicék. Fülbemászó csicsergések hallatszanak a vegyes kórus zsongásából mindenütt, a nádason innen, és az erdőn túl.

A sekélyesben apró halak rajai köröznek, egyszerre rebbennek. A rabló balin, vörös szárnyú keszeg zsákmányával a szájában hangosan csobban a vízben. A vadkacsák és hattyúk némán, rendben szelik a tarajokat. 

A napsugarak lassan erőre kapnak. Halász ladikok ringatóznak a stégek mellett, a tavi békákkal versengve kuttyognak a hullámokban. 

Az óriás szitakötők násztáncát megzavarva, melegedő vízi sikló tekeredik a csónak orrára. 

A tó fenekén, a sáros iszapban, tenyérnyi kagylók százai mozdulnak. Csiga- lassúsággal kúsznak előre, szűrik a tó vizét fáradhatatlanul. A szétnyílottak gyöngyházfénye átsejlik a tiszta vízen. 

A júniusi nap ereje kicsalogatja a fürdeni vágyókat, és a tóparti „csendtörők” hangjai elvesznek a nyári, vízi élet hangos kavalkádjában.