Egy emberi élet folyamán többször vagyunk rá kényszerülve a változásra, (ilyen a jelenlegi COVID helyzet is) mégis a változás megosztja az embereket: vannak, akik pozitív dologként tekintenek rá, vannak, akik csak a negatívumokat látják benne. Pedig a változásra szükség van, és idővel be is következik – vagy így, vagy úgy.

Ha nem változtatsz önként, az élet fog rákényszeríteni. Ez mindig így történik. Ezért azt javaslom, kezdd el megfigyelni magadat. Nézd meg, hogyan viszonyulsz a változáshoz, és hogyan korlátozod magadat. Olvasd el ezt a bejegyzést, hogy meglásd, mi minden akadályozhatja a változást. Jegyezd fel az érzéseidet olvasás közben, és nézd meg, melyik pontnál ismersz magadra leginkább.

Szülői mintákat cipelünk

Kisgyerekként csak egyetlen egy dolgot szerettél volna a szülőktől: hogy szeressenek. Te a szeretetet adtad. A jó érzést adtad. És ezt is vártad vissza! A felnőttek világában azonban nem a szeretetet láttad, hanem az aggódást, a szorongást, a félelmet.
Elkezdted megfigyelni őket. „Miért nem boldogok? Miért nem élvezik az életet? Miért nem történnek a családi asztalnál jó dolgok?” Végül, ahogy fejlődik az agyad, elraktározza azt a programot, azt a viselkedésmintát, amivel a szüleid élik az életüket. Ezért van az, hogy idővel rájössz: pontosan ugyanúgy csinálsz te is mindent, mint a szüleid.

Maszkokat viselünk és szerepeket játszunk

Minden egyes szituációban másfajta maszkot rakunk fel. A legelsőt gyermekként tettük magunkra, amikor rájöttünk, hogy a feltétel nélküli szeretet nem működik. Azt láttuk, hogy a szülő mindig megszabja a feltételeket: ha betartod a szabályokat, szeret, ha nem, akkor nem szeret.
Így az első szereped a jó gyerek vagy épp ellenkezőleg, a rossz gyerek volt. A jó gyerek teljes mértékben megtanul úgy viselkedni, ahogy a szülő elvárja tőle. Elfelejt arra figyelni, mi a célja, ő mit szeretne. Inkább arra helyezi a fókuszt, hogy megfeleljen a szülőnek.
A másik véglet a rossz gyerek. Ő nem akar megfelelni, inkább harcol a szülő akarata ellen. Tehát ő sem arra figyel, mit szeretne, hanem a harcra és az ellenállásra. Ez az a pillanat, amikor életünkben először lemondunk magunkról.

Vágyakat hajszolunk

Kisgyerekként pontosan tudjuk, hogy mit akarunk. Emlékezz csak vissza: amikor megkérdezték tőled gyermekként, hogy mi leszel, ha nagy leszel, mit mondtál? Egyik nap azt, hogy tűzoltó, másik nap, hogy kertész, harmadnap meg, hogy orvos stb.
Azért, mert egy kisgyermek még tudja: amire figyel, az lesz! Nincs semmi akadálya annak, hogy bármit elérjen. Csakhogy…
Amikor gyerekként elmondtál egy nagy célt a szüleidnek, milyen választ kaptál? „Mit álmodozol? A mi családunkban ilyen nem volt! Ébredj már fel! Belelóg a kezed a bilibe! Kinek képzeled magad?” Ekkor törik le először a mi szarvacskáinkat. Ekkor kerül be a kétely és a bizonytalanság az életünkbe, így kezdünk el lemondani az álmainkról.

miert-olyan-nehez-a-valtozas1

Mi a másik véglet?
Az emberek másik csoportja, amikor azt hallja gyerekként, hogy ne álmodozzon, akarással reagál. „Majd én megmutatom nektek. Majd meglátjátok!” Az akarásra teszik a figyelmet, erővel végigmennek az úton, meg is valósítanak mindent, de abszolút nem élvezik.
Nem a cselekvés, nem a teremtés kapja a figyelmet, hanem az akarás. Nem jó energiából, nem jó érzelemből valósulnak meg az álmok.

Mókuskerékben élünk

Mindig ugyanaz történik az életedben, észrevetted már? Picit másképpen, picit pepitában, de a végeredmény mindig ugyanaz.
Addig míg tudattalanul éled az életed, mindig attól félsz, hogy a múlt történései nehogy a jövőben is megismétlődjenek. Erre figyelsz. Nem a célodat, nem a vágyadat figyeled, hanem ezt a félelmet.

Aztán mi történik?
Ugyanaz, mint a múltban. Ugyanaz, mint amitől féltél, nehogy megtörténjen megint. Mert erre tetted a fókuszodat. Ez a mókuskerék, amit hajtasz egy életen keresztül. Addig, amíg a múltban élsz, a jövődet tervezgeted és kihagyod a jelent, addig nem tudsz kilépni a mókuskerékből.

Kényszeresen cselekszünk

Gyerekként szintén elmagyarázták nekünk, hogy akkor vagy valaki, vagy az alapján fognak megítélni, hogy mit raktál le az asztalra.
Benned van a vágy, hogy valamit csinálj. Ha unatkozol, akkor lustának érzed magadat, ezért inkább kényszeresen cselekszel. A másik dolog pedig: muszáj mindig valamit csinálni, mert ha cselekszünk, nem kell magunkkal szembenéznünk.

Vicsápi Natália
Tudatosság Mentor