A nők imádnak csinosak lenni, ezért minden nő ruhatárában ott lapul néhány különleges, alkalmi ruhadarab.  Azonban sokan úgy élik meg ezeket a kincseiket, hogy nincs hová felvenni őket. Alig várják, hogy esküvő legyen a családban. Esetleg keresztelő, nagyobb családi születésnap, kerek családi évforduló. Pedig lenne számos este, amikor felvehetnék ezeket a csinos öltözeteket, hiszen elkezdődik a színházi szezon!

 

A rendszeres színházba járók számára nem lehet kérdéses, hogy miben illendő megjelenni az előadásokon. Azonban egyre gyakrabban tapasztaljuk, hogy egy-egy előadásra beülők jó részének már fogalma sincs arról, hogy milyen is lenne a megfelelő öltözék. Még stílusszakértők között is vita alakulhat ki arról, hogy például egy sötétszínű farmernadrág elfogadható-e egy elegáns blúzzal. Ez természetesen függhet az előadás helyszínétől és a darab stílusától is. Viszont ha egy kisebb színház humoros, lazább hangvételű előadásáról van szó, akkor is illik megtisztelni az alkotókat és színészeket és persze önmagunkat is az elegáns megjelenéssel!

 

Mi az a ruhadarab, amivel egészen biztosan nem nyúlunk mellé?

 

Audrey Hepburn óta tudjuk, hogy egy kis fekete (testhezálló, fekete ruha) a tökéletes választás!

 

 

Ebben az egyszerű ruhadarabban rengeteg variálási lehetőség rejlik, így a megfelelő kiegészítőkkel az Operába, vagy éppen egy kisebb színház előadására is felvehető. A „kis fekete ruha” izgalmassá tehető egy szép selyemsállal, amelynek színei kiemelhetik a szem és haj színét, illetve összehangolhatóak a cipő és a táska színével is. Hiszen, ha igazán elegáns megjelenésre törekszünk elengedhetetlen, hogy a cipő és a táska színe (és lehetőleg anyaga is) passzoljon egymáshoz. Valamint a kiegészítők fém alkatrészei (táska, cipő csattok) és az ékszerek is összehangban legyenek.

 

 

 

Fontos, hogy az ékszereket is az előadás és a színház miliőjének megfelelően válasszuk ki.

 

 

 

A kis feketéhez választott kabátokban pedig szintén végtelen variálási lehetőség rejlik!

 

Azonban nem csak a fekete és egyben jól variálható ruha elegáns! Az alkalmi ruhák színskálája egyre szélesebb. Ugyan olyan remek választás az egyberészes, mint a kétrészes öltözék. Ma már az is elfogadott, hogy a hölgyek nadrágban jelenjenek meg, tehát a nadrágos összeállításokat is bátran viselhetik.

 

 

A legfontosabb, hogy az aktuális trendek figyelembevételével, ám mindenképpen olyan stílust válasszunk, ami nem csak mutatós, hanem kényelmes is a számunkra, amiben igazán jól érezzük magunkat.

 

 

Az is fontos, hogy az alkalmi öltözékhez kellemes, diszkrét sminket válasszunk. Azok is használjanak leheletnyi púdert, szemhéjfestéket, egy kis szempillaspirált, és az öltözékhez illő rúzst, akik egyébként a mindennapokban nem sminkelik magukat. Ugyan is az alkalmi ruha kiemeli az arcot, ezért érdemes figyelni a teljes összhangra. Ez hozzátartozik az eleganciához.

 

Néhány inspiráló kép hogy hogyan viselhetjük ezt az örök klasszikus ruhadarabot:

 

 

 

Képek forrása: pinterest

 

Gallay-Nagy Krisztina

www.designfreak.hu

designfreakblog@gmail.com