MIT TENNÉL A HELYEMBEN?

SZERKESZTI AZ OLVASÓ ÉS V. KULCSÁR ILDIKÓ

Író, újságíró, tanár, párkapcsolati mediátor. Öt gyereket nevelt fel a férjével, hat unoka nagymamája, de ez kevés számára, hiszen az a mániája, hogy derűvel és őszinteséggel kell oldania a hozzá fordulók ezer baját. Ezért tart előadásokat itthon és külföldön, ezért várja szeretettel az olvasók e-mailjeit.

Anyu háborúja

Kedves Ildikó, tíz éve élek házasságban, a férjem szeret, a kiskamasz fiammal egyelőre nincs drámai gond, mégis feszült vagyok az édesanyám és a párom viszonya miatt. Nem szokványos anyós-vej konfliktus, inkább elvi ellentétek feszülnek köztük. A politikai nézetkülönbségeiket nem részletezem, de azt nem hallgatom el, hogy az én laza, szabad, informatikus férjem vonásai megkeményednek, ha anyám színre lép. Pedig ő már próbál kedveskedni, az unokájával sem olyan szigorú, mint velem volt, de az állóháború odáig fokozódott, hogy a párom bejelentette, nem akarja, hogy anyám részt vegyen a születésnapi köszöntésén, amit a 45. születésnapja alkalmából szervezek. Tegnap este odamondta, elszáll az életkedve, ha meglátja a „budai úriasszonyt”… Anyu tényleg budai úriasszony a maga előítéleteivel – a hívő emberek tökéletesek, az ateisták minden rosszra képesek, nekem egy orvoshoz kellett volna feleségül mennem, ha már  apám belgyógyász volt, kerülni kell a prolikat… –, de már a hetvenhez közeledik, késő őt büntetni. Apu halála óta magányos, a bátyám is megszakította vele a kapcsolatot, mert anyu agyonszekírozta a feleségét, csak mi maradtunk neki. Furcsán érzem magam, mégiscsak ő szült! Ráadásul lelkiismeret-furdalásom van, hiszen annyi rosszat meséltem róla a férjemnek a ridegségéről, a szigoráról, a számomra kötelező kitűnő bizonyítványokról, hogy csoda lenne, ha a párom szeretné. És most fogalmam sincs, mit tegyek, pedig sajnálom anyámat, aki már megvette az ajándékot a férjem születésnapjára.

Kedves Levélíróm, szerintem a helyzet annyira elmérgesedett, hogy csak az őszinteség segít! Például javaslom, mutassa meg a nekem írt levelet a férjének, hogy megértse: ön is tisztán lája az édesanyja hibáit, de nem lehet egy hetven körüli embert átgyúrni, nevelni, de az sem megoldás, ha kilökik a „semmibe”, és megvonják tőle önmagukat. Én azt gondolom, nem a mi feladatunk a büntetés és a jutalmazás. Ezt a „munkát” elvégzi helyettünk az élet, a sors, a Jóisten – mindenkinek hite szerint. Szerintem a rossz szülői minta nem arra jó, hogy folyamatosan kikürtöljük, és a sebeinket nyalogassuk életünk végéig, inkább arra való, hogy tanuljunk belőle, és szülőként ne kövessük el ugyanazokat a hibákat. Természetesen tudom, parancsra nem lehet szeretni, de egy idős embert el lehet viselni egy születésnap erejéig, hiszen az élet rendje az, hogy nem lesz már sokáig velünk. Ezt biztosan meg tudja értetni a számomra rokonszenvesnek tűnő férjével, önnek pedig azt javaslom, gondolja végig, mi jót kapott életében az édesanyjától. Leszámítva néhány pszichopata őrültet, nincs olyan ember a világon, aki a „tiszta rossz”!

Kedves Olvasók, szeretettel várom ezentúl a leveleiket, hogy szakemberként, barátnőként válaszolhassak a [email protected] vagy a [email protected] címen! 

Mit tennél a helyemben? I. rész

Mit tennél a helyemben? II. rész

Mit tennél a helyemben? III. rész

Mit tennél a helyemben? IV. rész

Mit tennél a helyemben? V. rész

Mit tennél a helyemben? VI. rész

Mit tennél a helyemben? VII. rész

Mit tennél a helyemben? VIII. rész

Mit tennél a helyemben? X. rész