KOVÁCS EMŐKE ÍRÁSA

A 19-20. századi női sorsok között akad színésznő, grófnő, sportoló, festőnő, szépségkirálynő, de tudós, festő és virágkötő művész is. A tó körül számos emléktábla, szobor, memento hirdeti tevékenységük. Sorozatunkban történeteik mutatjuk be.

A Balaton-átúszó nő

A tó átúszásának történetét vizsgálva kétségtelen, hogy a legnagyobb hírnévre az első férfi úszó, Szekrényessy Kálmán tett szert, 1880 augusztusában. Ezen időszaktól kezdve rendszeressé váltak az úszóversenyek, amelyeken az 1920-as évekig csak férfiak vettek részt. Majd Európa egyik legnagyobb vízi viadalán megjelentek a gyengébbik nem képviselői is.

1924. augusztus 17-én elsőként Irsay Kató próbálkozott, aki azonban csak fél távnál kapcsolódott be a megmérettetésbe. Majd feltűnt egy érdekes becenevű, cserfes, energikus, igen jól úszó nő, Belházy Margit (1904-1981), azaz Bimbi is. 1925. augusztus 20-án reggel 9 órakor indították a Szekrényessy Kálmán Emlékversenyen a mezőnyt, amely hat férfiből és hat nőből állt. A férfiak közt elsőként a Magyar Úszó Egylet (MUE) színeiben Mattyasovszky Janek (4 óra 15 perc alatt), a hölgyek közt elsőként – a mezőny hatodikjaként – pedig Bimbi tempózott a célba, 5 óra 27 perc alatt. Belházy ezt követően még kétszer, 1926-ban és 1927-ben indult és nyert, ekkoriban már férfiakat is maga mögé utasítva.

noi-sosrstortenetek-a-balaton-videkerol-9resz

Visszavonulását követően tanítónőként dolgozott, majd tisztes családanyaként is boldogan emlékezett a régi időkre, amikor az 1970-es években – már özvegy Merza Marcellné néven – interjút adott az akkori Népsportnak. Ebben a riportban elmesélte úszástudásának kezdeteit is: „… a vakációkat rendre a Balaton mellett töltötte a család, érthető, hogy az úszás állt hozzám a legközelebb. Gyakran akkorákat úsztunk hármasban anyámmal, nővéremmel, hogy a partról már izgatottan kémlelték, milyen messzire merészkedünk.” Belházy Bimbi tette példaértékűnek bizonyult, a női versenyzők és bajnokok száma a Balaton-átúszásokon egyre emelkedett. Bimbi családja a mai napig büszkén emlékezik erre az úttörő tettre. Unokája, Merza Krisztina, egyik első hazai, nagy sikereket elért szinkronúszónk volt az egyik szorgalmazója, hogy nagymamájának Balatonfüreden emléktáblát avassanak, melyre 2019 nyarán került sor a füredi Panteonban.

Női sorstörténetek a Balaton vidékéről-1. rész

Női sorstörténetek a Balaton vidékéről-2. rész

Női sorstörténetek a Balaton vidékéről- 3. rész

Női sorstörténetek a Balaton vidékéről- 4. rész

Női sorstörténetek a Balaton vidékéről- 5. rész

Női sorstörténetek a Balaton vidékéről- 6. rész

Női sorstörténetek a Balaton vidékéről- 7. rész

Női sorstörténetek a Balaton vidékéről- 8. rész

Kiemelt kép: Pinterest

Dr. Kovács Emőke
Történész
Balaton kutató
www.facebook.com/drkovacsemoke