Eljött a nap, amikor Apa is itthonról dolgozik. A (viszonylag) boldog együttlétről és könnyebb hétköznapokról szóló ábrándjaim nagyjából két óra alatt omlottak össze teljesen.

A problémák már reggel 7-kor elkezdődtek, mikor Apa egy új kapura tekintő borjú értetlenségével meredt rám, mikor „Felkelni!”-t vezényeltem.

  • Megőrültél?! Az egyetlen jó dolog ebben az egészben, hogy nem kell sehová odaérnem időre!

És egy laza mozdulattal hátat fordított! Az ágyban! Persze Kétéves és Hétéves is azonnal csatlakozott az ellenálláshoz és nem kívánt napot indítani, hanem Apa mellé bújni, mesét nézni, tejcit inni az ágyban.

Az én honvédtiszti fegyelemmel bevezetett és betartatott napirendemet nem szabotálhatja már kora reggel! És mégis megtette! Ezt nem hiszem el! Mi lesz így a teendőkkel, a tudatosítással, hogy iskola van és rendszer és ez nem nyaralás?!

Nagy nehezen eljutottunk a reggeliig, majd a tanulásig, amibe továbbra is be kellett vonni Kétévest, mert Apa telefonja csörögni kezdett. Abba sem hagyta egész nap, ami szintén nem kevés nehézséget okozott, ugyanis a képességeimet meghaladja, hogy egyszerre főzzek, válaszolgassak Hétéves kérdéseire, segítsek a rajzaiban, szorgalmijaiban és valahogy lekössem Kétévest (nem madzaggal az ágy lábához), aki képtelen feldolgozni, hogy Apa itthon van, de mégsem, és minden erejével részt kíván venni a videókonferenciában és az ügyfelekkel folytatott beszélgetésekben is.

A nap mélypontja kicsivel ebéd előtt érkezett el, mikor Apa az emeltről lekiabált:

  • Hol van a lázmérő?
  • MINEK az Neked?!

Lelki szemeim előtt felrémlettek a vegyvédelmi ruhás rohamosztagosok a folyosón és szorosan mögöttük az ijedtében azonnal infarktust kapó Szomszéd néni. Nem, nem, nem, nem megyek kórházi karanténba! Szépen elnyugszik majd a virágföldben és mikor locsolok, mindig rá gondolok.

  • Anyaaa! Hol a lázmérő?
  • Mire kell?
  • Zsuzsi baba beteg.
  • (Ó, hogy az a jó édes……) Hol lenne? A helyén! A pelenkázó alatti szekrény felülről második fiókjában balra, a textilpelenkák mellett! Vagy alatt. (Ha jobban belegondolok, egy kórházban biztosan könnyebb elintézni, hogy NE kerüljek a családtagjaimmal egy szobába, mint azt, hogy igen. Biztosan vihetek magammal könyvet is. Annyi klasszikus kimaradt az életemből….)
  • Anya! Mikor ebédelünk? (Már megint éhesek vagytok?)
  • 10 perc. Készen van a rajzórai feladatod? (Vajon orosz klasszikusokat is le tudok tölteni e-bookra?)

A délelőtt tapasztalataitól kipurcanva mindenki elvonult egy kis ebéd utáni sziesztára, így sikerült Apával pár szót váltanunk a nap további részéről. Ez így nem maradhat, túl kicsi ahhoz a lakás, hogy elbújhasson Kétéves elől, vele együtt pedig nem lehet dolgozni (Nem megmondtam?).  Egyszer-kétszer cuki, hogy beleordít a gazdasági helyzetbe, de az tarthatatlan, hogy minden megbeszélést egy hangos visítás vagy laptopra borított festékvizes pitli akasszon meg.

Szieszta után Apa lefoglalta Kétévest, amíg Hétéves befejezte aznapi tanulmányait, kész lett a rajz is: A jövő városa. (Az ő jövendőbeli városában csak elektromos rollerrel lehet közlekedni.)

segitseg-egyutt-a-csalad1

Ezután elvittem sétálni a lányokat, hogy Apa be tudja fejezni a legfontosabbakat. De jó, hogy ezt még lehet! Mármint sétálni. A szél a gondolatokat is kifújta a fejünkből, de az volt a cél. Később Apa is csatlakozott, rollereztünk, kergetőztünk, együtt visítottunk. Otthon ittunk meleg „teját”, társasoztunk egy kicsit négyesben, mert már nagyon untuk(tam) Mása és a Medvét és Szilajt. Kétéves természetesen ebből sem maradhatott ki, ahogy a napot záró online Pilates órából sem. Apa az operatőri feladatokat vállalta, kicsit homályosak lettek a képek, mert remegett a keze a röhögéstől…Volt azért jó is a napban.

Pilates2

Úgy döntöttünk, Apa áthelyezi a home office-t a szülei nagy és sokszobás házába (65 alattiak!) 9-től 5-ig, én továbbra is tartom itthon a frontot és kapok napi egy óra szünetet, amikor nem létezem számukra.

Valahogy majd csak összecsiszolódunk.

Farkas Bernadett