Kedves Olvasóim!

Régen jelentkeztem, remélem mindannyian egészségben olvassátok soraim! Hosszú idő telt el, mióta személyesen találkoztunk, de gondolataimban benne vagytok ám sokszor! Vajon hogyan éltétek meg a pandémiás időszakot, hogyan éltek, élitek életeteket, napjaitokat, ebben a nem mindennapi, nehézségekkel tarkított időben. Biztos sok minden történt veletek is, remélhetőleg inkább jó, mint rossz! Talán sok változáson is keresztül mentetek (velem együtt), amellyel igyekeztünk és azóta is próbálunk megbirkózni, több, kevesebb sikerrel.
Meg kellett tanulnunk, hogy a kevésbé jót is jól meg lehet élni, de milyen jó lenne most már semmitől se félni. El is érkeztem ahhoz a témához, amiről szeretnék beszélni.

A kulturális életről, amely beindulni látszik, bár én még azt javaslom, próbáljuk ezt kicsit még óvatosan kezelni.  De gondolom, már Nektek is hiányzik a bezártság után egy más minőségi élet, jól esne végre tartalmasan kikapcsolódni, szórakozni, társaságba menni, barátokkal találkozni és új élményekre lelni. A jó élmények lassan már egyes színházakban elérhetőek, melyek serkentőleg hatnak és éltetőek.
Kíváncsian várom, mi a véleményetek és ha kulturális vagy egyéb más témában segíthetek, továbbra is, illetve újfent állok rendelkezésetekre.

Bár már megszokott dolog az internetes ügyintézés, de a személyes találkozás mégis más! Keressetek, hívjatok, írjatok jegyigényléssel kapcsolatban és megtaláljuk a megoldást, gyakoroljuk a személyes jegyátadást és a szeretetben áradást, az együtt gondolkodást és ha szükséges, a lélekgondozást! Utóbbiban is szívesen állok rendelkezésre! Elérhetőségeimen megtaláltok! S ha szeretnétek, néhány színházi előadást is figyelmetekbe is ajánlok! Ezen kívül, még saját verses kötetemre is felhívnám figyelmeteket, mely az elmúlt időszakban jelent meg Lilike és barátai címmel, kicsiknek, nagyoknak, a legnagyobbaknak, a kevésbé jóknak és a legjobbaknak, kivétel nélkül mindenkinek!!

tartalmas-kikapcsolodas-es-szorakozas

Ahogyan ezt a versem is, melyet megosztok most Veletek, hogy a borongósabb napokon derűt adjon mindenkinek! Legyen a szívetekben béke, lelkünknek egyetlenegy menedéke!

Hajdan Vali: Isteni derű

Borongós éltünkben

süssön Nap, fény legyen,

amitől világunk

minden nap éledjen!

Mi szürkébbnek látszik,

inkább fehéredjen,

elárvult önmagunk,

végre felébredjen!

Kinek, amije van,

azzal ne kérkedjen,

a szívében senki

meg ne keményedjen!

Tartson össze a nép

és el ne széledjen,

aki jó útra tér,

már el ne tévedjen!

Egy boldogabb jövő

kívánom, létezzen,

lelkünk felüdüljön,

tovább ne éhezzen!

Akadályok előtt

Isten felvértezzen,

szívünk megújuljon,

szépre emlékezzen!

Lelkünk ne éhesen,

örökké élhessen,

aki bennünk lakik,

hitünkben éltessen!

Szeretettel:
Hajdan Vali
szervező-költő-és előadóművész
+36-70 / 248-0547
[email protected]
http://montazsmagazin.hu/hajdan-vali-eloadomuvesz-kolto-mesevilagaban
https://www.facebook.com/hajdan.vali
http://www.poet.hu/szerzo/Hajdan_Valeria
http://www.spiritszinhaz.com