Életünk során elkerülhetetlen, hogy időnként újra tervezzük életünket, a mindennapjainkat, amely adódhat akár élethelyzetbeli  – munka, magánélet -, egészségi, gazdasági, vagy jelen helyzetben világjárvány hatására.

Saját életemet tekintve az elmúlt 7 évben most harmadszor kell újra terveznem az életem, amely kihat elsősorban a hétköznapjaimra és a munkámra. A pénzügyi területen, munkámból adódóan állandóan „pörgök”, úton vagyok, viszont a következő néhány hét „kényszerpihenő” a lassulásról és ismét egyfajta újra tervezésről szól. Ebben az időszakban azon túl, hogy a munkám napi rutinját hogyan alakítom ki, időt szánok az elmélkedésre, egyfajta számvetésre, hogy mi az amit az elmúlt években meg tudtam valósítani és mi az, amit nem. Néhány példát említve két évvel ezelőtt elkezdtem egy kép festését, amelyet nem fejeztem be, most viszont sort kerítek rá. Idejét sem tudom, hogy mikor volt időm egy jó könyvet a kezembe venni és végigolvasni. Mindezen túlmenően terveim között szerepel, hogy az összes szekrényemet kipakolom és újra rendezem. Végre van időm főzöcskézni és egy kicsit több időt fordítok magamra is – pihenés, mozgás.

ujratervezes

Mindehhez hozzátartozik, hogy pénzügyeinket is átnézzük, felkészüljünk az új élethelyzetre, hogyan, miből tudjuk finanszírozni az életünket. Nagyon fontos, hogy újra gondoljuk és vizsgáljuk meg, hogy milyen lehetőségeink vannak, hogyan tudunk anyagi védőhálót biztosítani saját és családunk számára.

Ebben tudok segíteni, hogy megmutatom a lehetőségeket, amelyek közül mindenki a saját igénye szerint tudja kiválasztani a megfelelőt.

Vigyázzunk magunkra és egymásra!

Németh Éva

Személyi pénzügyi mentor

Tel: +36 20 450 0848

E-mail:[email protected]

www.facebook.com/nemetheva.szemelyipenzugyimentor/