A kamillavirág egyik legfontosabb, legkeresettebb gyógynövényünk. Nyugtató, gyulladáscsökkentő hatása miatt élvezeti teák gyakori alapanyaga. Gazdagsága júniusban omlik a lábaink elé, amikor a sárga virágporral teli közepén túl a fehér szirmok vízszintesre nyílnak. Ekkor jött el a begyűjtés ideje, amit vadon termő növények felkutatása után érdemes megkezdeni. Hazánkban az Alföld tájain őshonos, de elvétve rétek szélén, árkok mentén is fellelhető. Járjunk nyitott szemmel!
 
A virág akkor alkalmas gyűjtésre, amikor a fészek korongvirágai már sárgák, a sugárvirágok (amelyeket „sziromnak” neveznek) pedig már vízszintesen vagy annál valamivel lejjebb állók. Ilyenkor a kamillamező már fehéret mutat, s ha a virágok között járunk, cipőnk sárgaporos lesz a ráhullott virágportól. A virágot már régóta szedőfésűvel gyűjtik. Ez az alkalmatosság egy olyan, oldalakkal is ellátott lapát, amelynek elülső része a fésű fogaihoz hasonlóan behasogatott. A virágfejek a fogak között nem férnek át, leszakadnak, és a lapátban maradnak.
 
 
A kamillavirág jó minőségének biztosítása – mint minden más gyógynövényé is- már a gyűjtésnél kezdődik. Nem szabad korábban megkezdeni a gyűjtést, amikorra virágzat még fejletlen; viszont késlekedni sem szabad, mert ha a virágzat túlnyílik, amikorra megszárad, széthullik, „ellisztesedik”. A begyűjtés után árnyékos helyen, meleg padlásokon 4-6 nap alatt megszárad, közbe nem szabad rázogatni, forgatni, mert kihullik a java. Ha megszáradt, szellős helyen vászonzacskóban vagy zárható üvegekben tárolható, kellemes illata és a nyár, aranyló napsugarát idéző fénye így megmarad télire.
 
 
Néhány praktikus tanács
 
1. A kamilla teájához forrázzuk a virágot. Áztatás után, szűrve használjuk. Árpás szemre, huzat okozta gyulladásra, kelésre egyaránt kiváló borogatás. Gyomorpanaszok esetén megnyugtatja a túlizgatott gyomrot, beleket. Hüvely-öblítésre langyosan alkalmazzuk. Derűs fényével árasztja el a napi munkában megfáradt halandót kortól és nemtől függetlenül.
 
 
2. Egyre többen szeretnek a virágok szirmaival játszani. Ha könyvek lapjai között préseljük őket, nem csak a formájukat tartják, a színeik is egészen eredetien adják vissza a friss virág emlékét, s a könyvünknek kellemes illatot kölcsönöznek illóolajaik elpárologtatásával. Gyűjtsenek télre emléket!
 
Linka