„Ha a költészet nem arra való, hogy felpezsdüljön a vérem, hogy hirtelen ablakot nyisson arra, ami csupa titok, hogy segítsen felfedezni a világot, hogy árva szívemnek társa legyen a magányban és a szerelemben, az ünnepen és az elhagyatottságban, akkor mire való?”

 

Gabriel García Márquez kolumbiai író gondolata tökéletesen megfogalmazza a költészet mibenlétét. Nevét legtöbben a Száz év magány című regénye révén ismerik.

 

E világnap megszületését a marokkói Naima Tabetnek köszönhetjük, aki 1999. november 18-án az UNESCO közgyűlésén nyilváníttatta március 21-ét a Költészet Világnapjává. Mi magyarok József Attila születésnapján emlékezünk meg a költőről, ami egyben a Magyar költészet nap.

 

A verselésről, a versírás hogyanjáról és miértjéről sokan és sokféleképpen írtak már tanulmányt és persze verseket is. Az biztos, ha az ember egy felemelkedett pillanatban van valamilyen számára nagy esemény miatt, szívében szárnyra kapnak a rímek, és a boldogságtól szinte az egész világot megölelné. Akinek még ráadásul tehetsége van és kifejező eszköze a rímelés, az még gyönyörű verseket is hagy maga után. Mi pedig irodalmat kedvelők, a nagy érzelmeket vagy pillanatokat szintén megélő, de meg nem verselők olvassuk, hallgatjuk, vagy akár szavaljuk e nagyszerű produktumokat.

 


 

Idén 6. alkalommal rendezi meg Rómában az EUNIC (Európai Unió Nemzeti Kulturális Intézeteinek Szövetsége) a Költészet Világnapja rendezvényt, melyen Magyarországot a József Attila-díjas költőnk, Szálinger Balázs fogja képviselni. Ezen az eseményen 12 ország költője fog felolvasni szebbnél szebb verseket.

Álljon itt most a világirodalom egyik legnépszerűbb szerelemről szóló alkotása Szabó Lőrinc fordításában:

 

Shakespeare: 75. szonett

Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.

Szabó Ági